Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Hiba
  • JFolder::folder: Az elérési út nem mappa:

Vörös Attila lesz a Sanctuary gitárosa a nyári koncerteken

0520vaKorábban már volt szó róla, hogy talán így lesz, de most hivatalosan is bejelentették, hogy Vörös Attila gitározik majd a Sanctuary nyári európai turnéján. A körút számos rangos fesztivált érint.

Vörös Attila lesz a Sanctuary másik gitárosa Lenny Rutledge mellett a Sanctuary idén nyári európai koncertjein – jelentette be a seattle-i csapat. Mindez persze nem meglepő annak fényében, hogy Attila a Nevermore utolsó periódusában már játszott Warrel Dane mellett, és igen jól vizsgázott az akkori turnén. „Mind nagyon izgatottan várjuk, hogy egy ilyen jó zenésszel álljunk egy színpadon. Attila mindig is a gitáros-kívánságlistánk csúcsán állt”, írta a döntés kapcsán a zenekar. „Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, hogy egy olyan legendás és nagyhatású zenekarral játszhatok a nyári fesztiválszezonban, mint a Sanctuary”, teszi hozzá Attila. „Az évek során tartottuk a kapcsolatot Warrel Dane barátommal, és most alig várom, hogy ismét színpadon álljak vele és társaival. Pokolian jó nyár lesz, ez biztos!”

A szóban forgó turné június 16-án startol a németországi Loreleyben, és többek között olyan fesztiválokat érint, mint a Graspop, a Hellfest vagy a Bang Your Head. Hozzánk legközelebb július 25-én, a tolmini Metaldaysen lehet elcsípni őket.

Attiláról legutóbb Strength Of Will projektje első albuma, a tavaly év végén megjelent Blink Of An Existence kapcsán hallhattunk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.