Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Végighallgatható a Sven Gali visszatérő EP-je

Nagyjából két évvel ezelőtt aktivizálta magát ismét a street rocker Sven Gali, és a csapat most jutott el addig, hogy pénteken megjelenik tőlük egy EP. A minialbum máris meghallgatható.

0429svengali

svengali_cJúnius 12-én, az RFL kiadónál jelenteti meg négyszámos visszatérő minialbumát az ontariói Hamiltonból származó Sven Gali. A kiadványra három vadonatúj dalt tesz fel a csapat, a negyedik pedig egy ’90-es évekből megmaradt, kiadatlan, de az akkori koncerteken néha játszott darab, a Hurt friss változata. Az EP máris végighallgatható.

A Sven Gali a '90-es évek elején tűnt fel a színtéren, vagyis már a nagy hajmetál-robbanás után, a grunge-korszak kezdetén. Ennek ellenére 1992-es, a banda nevét viselő első nagylemezük kiváló kritikai fogadtatásra talált dinamikus, erőteljesen Skid Row-beütésű dalaival, és hazájukban nagy sikert aratva aranylemez lett. Az 1995-ös folytatás, a grunge-osabb Inwire már sajnos messze nem lett ennyire ütős, bár zenélni természetesen nem felejtettek el. A zenekar 1996-ban feloszlott, és ugyan 2007-ben egyszer már nekifutottak egy reunionnek, akkor nem jutottak vele egyről a kettőre.

A mostani Sven Galiban három régi tag képviseli a korai felállást: David Wanless énekes, Andy Frank gitáros és Shawn Minden basszer. A nyolc évvel ezelőtt, tüdőrákban elhunyt Dee Cernile szólógitáros helyén Sean Williamson áll, a dobos pedig Dan Fila (Varga).

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 bogar 2020-06-11 22:33
Jó lenne ez, de ilyen dobhangzást utoljára a 90-es években hallottam Sing-Sing lemezeken, pedig itt minden bizonnyal japán kolléga dolgozik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.