Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kirúgta Aaron Stainthorpe-ot a My Dying Bride

Hivatalosan is megvált Aaron Stainthorpe énekestől a My Dying Bride. A frontember távozása után most már csupán egy alapító tag zenél a brit doomstereknél Andrew Craighan gitáros személyében.

0210mdb

Viharos évek állnak a My Dying Bride mögött: a zenekar belső problémái néhány nappal a tavalyi A Mortal Binding lemez megjelenése előtt kerültek napvilágra, amikor is összes fellépésüket lemondták. A hírek szerint a kenyértörés hátterében a két alapember, Aaron Stainthorpe énekes és Andrew Craighan gitáros egyre feszültebb viszonya állt, de részletesen nem mentek bele a háttérbe. A zenekar ugyanakkor idén már a Swallow The Sun énekesével, Mikko Kotamäkivel koncertezett Aaron helyén, utóbbi pedig saját bandájával, a High Parasite-tal mozgott. Noha Stainthorpe nemrég egy podcastben azt fejtegette, hogy továbbra is a zenekar tagja, ez most változott: a My Dying Bride – vagyis gyakorlatilag Craighan – hivatalosan is kitette az énekes szűrét.

„Mindenki értse meg, hogy nem volt könnyű ez a döntés, ezért eleinte fájdalmas csendben maradtunk, amíg összegyűjtöttük a gondolatainkat és körültekintően mérlegeltük, miként válaszoljunk arra a kísértetiesen elhagyatott állapotra, ami hirtelen a nyakunkba szakadt – áll a csapat közleményében. – Sosem gondoltuk, hogy valaha is rákényszerülünk a közös döntésre, miszerint Aaron nélkül megyünk tovább, de a szívünknek oly kedves zenekari örökség miatt egyszerűen meg kellett lépnünk ezt. A változások néha bonyolultak, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy erőteljes és pozitív hangvételben kezdjük meg a következő fejezetet. A My Dying Bride nem tart szünetet, és soha nem is tartott. Ugyanakkor pedig őszintén a legjobbakat kívánjuk Aaronnak új szólóprojektjeihez.”

További információk minden bizonnyal hamarosan – főleg, hogy a hírek szerint a banda máris dolgozik a következő albumon, a mikrofonnál Kotamäkivel. „Azért választottuk Mikkót, mert azon kaptuk magunkat, hogy nincs énekesünk – ecsetelte a helyzetet még a döntés meghozatalát megelőzően Craighan a Heavynek. – Be kell vallanom, nem tudtuk, hogy mennyire komolyak Aaron szólótervei, vagy legalábbis fogalmazzunk udvariasan így... Amit amúgy valahol megértettem. Az emberek egy bizonyos életkor után azt akarják, hogy haladjanak a dolgok, méghozzá gyorsan. De a dolog minket is érintett, mivel énekes nélkül találtuk magunkat, és nem igazán álltunk készen erre. Nem is rendelkeztünk semmiféle tervvel, elsősorban, mivel nem tudtuk előre, hogy így lesz..."

Craighan az akkori interjúban úgy fogalmazott: miután Stainthorpe debütált a High Parasite zenekarral, és arra következtettek, hogy emellett egy másik önálló projekten is dolgozik, tudták, hogy lépniük kell. Mikko Kotamäki pedig minden szempontból bevált. „Nagyon, fenomenálisan száraz humora van, de rendkívül professzionális, olyan szinten, hogy sokkolt bennünket vele. Azt mondtuk: ó, bassza meg, innentől nekünk is profiként kell viselkednünk! Úgyhogy kicsit mindannyian felkötöttük a gatyánkat, és jól be is vált a dolog: három koncertet adtunk, egyet Szlovákiában, egyet Magyarországon (az idei Rockmaratonon – a szerk.), egyet pedig Finnországban, és nagy siker volt mindegyik. A felszereléssel akadt némi probléma, de zeneileg vagy emberileg minden tökéletesen ment, remekül megtaláltuk a hangot és nagyszerűen éreztük magunkat. És noha az embereket nyilván megdöbbentették a fejlemények, mindenki tudta, hogy ő énekel majd. Nem tudom, mire számítottak, de amikor kisétál a színpadra, üdvrivalgással fogadták. Mi meg azt mondtuk: na tessék, X éve játszom a zenekarban, és engem kurvára soha nem fogadnak üdvrivalgással! Szóval el kell ismernem, hogy baromi jó volt az egész. Furcsán kezdődött ez a szakasz, nem igazán tudtuk, mi sül ki belőle, de minden remekül ment. Úgyhogy most így folytatjuk, ameddig be nem fejezzük."

 

Hozzászólások 

 
#4 LF 2025-11-04 11:45
Hat ezt sose gondoltam volna. Ennyi ev utam mar azt gondoltm nehez ennyire osszeveszni. Sajnalom, egyik, ha nem A kedvenc zenekarom, de nekem Aaron nelkul mar nem lesz ugyanaz.
Idézet
 
 
#3 Drakela 2025-10-11 08:10
Csodás, hogy az egyetlen megmaradt alapító tag elintézi, hogy a zenekar kirúgja a másik alapító tagot, aki ráadásul az énekese a bandának, a frontembere. Aaron nem csak egy énekese volt a bandának, hanem a hangja adott egy pluszt, egy keretet a zene melle. Egy hangszer. Tudjuk, a Sepu is ment tovább amikor, ahogy lassan a Nevermore is előáll valamivel, csak olyan visszás a dolog, legalábbis nekem. Talán egy névváltás nem lenne rossz.
Na meg Aaron sem biztos, hogy ezt simán lenyeli, pl. lesz egy harc majd a zenekar neve miatt. Erre is láttunk már példát.
Idézet
 
 
#2 Praying Mantis 2025-10-10 17:26
Szerintem hibás döntés volt egy finn énekessel tovább folytatni.
Vérbeli angol frontemberre lett volna szükség, akár az undergroundból is. Egy olyannal, aki méltón tudja pótolni Aaron erőteljes jelenlétét és karakterét a színpadon.
Idézet
 
 
#1 TuZo 2025-10-10 07:05
Sajnálom a dolgot, ugyanakkor kíváncsi leszek, az új ember hoz-e frissítést a képletbe. Szerintem nem ártana.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.