Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új albumot készít a Scorpions

Ha minden igaz, hamarosan nekifog egy új stúdióalbum elkészítésének a Scorpions. A zenekar legutóbb 2015-ben, Return To Forever címmel adott ki teljesen friss nagylemezt.

0512mikkey

Nemsokára nekikezdhet egy nagylemez munkálatainak a Scorpions. „Azért jött az ötlet, hogy felvegyünk egy újabb albumot, mert Mikkey, mondjuk így, nagy erősség lett a Scorpions számára”, mondta a Headbangers Lifestyle-nak Rudolf Schenker. „Amikor változásért harcoltunk, és megpróbáltunk ismét visszakerülni a megfelelő vágányra a zenekarral, és a dolog nem működött, ráleltünk Mikkey-re, aki tökéletesen passzol a zenekarba. Emellett roppant kreatív személyiség is. Ez azt jelenti, hogy most esélyünk nyílt egy különleges, friss nagylemez elkészítésére.”

A zenekar tagjai valamikor mostanság találkoznak majd New Yorkban, hogy megvitassák a folytatást, és Schenker szerint már a producert is kiválasztották. „Híres, jólismert személyiség, de nem fogom elárulni, kicsoda. Ugyanakkor mindannyian izgatottan várjuk, hogy egy új, történelmi rock’n’roll-lemezt tegyünk le az asztalra.”

 

Hozzászólások 

 
#8 Sinka Péter 2019-02-01 13:14
Idézet - Whiskas:
Mit követett el Kottak? Erről sajnos lemaradtam.


Csak a rock'n'roll életforma szokásos árnyoldala a káros szenvedélyek formájában... meg az ezek hatása alatt elkövetett balhék, például valamelyik arab ország repterén. No és persze azok a kimaradások, amik miatt gondoskodni kellett a pótlásáról, Mikkey Dee is így került a bandába, mert pont akkor közismert és fájdalmas okok miatt már éppen ráért... aztán ott maradt állandónak.

Egyébként meg elhiszem, hogy jó hatással volt a többiekre, remélem, hogy ennek legalább olyan jó lesz a hozadéka, mint amikor az Unbreakable-vel megint össze tudták szedni magukat... vagy még inkább olyan, mint amit a Humanity-vel leraktak az asztalra!
Idézet
 
 
#7 Whiskas 2019-02-01 11:21
Mit követett el Kottak? Erről sajnos lemaradtam. Kár, mert bírtam ahogy játszott.
Idézet
 
 
#6 The_Sentinel 2019-01-31 23:01
"Én most tuti szentségtörést fogok elkövetni, de szerény semmirekellő véleményem szerint Kottak jobban illett a Scorp-ba!"

És mindent el is követett, hogy kikerüljön onnan.
Kottak-ot amúgy én nagyon bírtam, de sajnos kiírta magát a sztoriból. Várjuk meg a lemezt Mikkey-vel, aztán meglátjuk.
Idézet
 
 
#5 frontiers 2019-01-31 20:42
Én most tuti szentségtörést fogok elkövetni, de szerény semmirekellő véleményem szerint Kottak jobban illett a Scorp-ba!
Idézet
 
 
#4 Generic Jingle 2019-01-31 19:24
Én a banda helyében két lemeznyi anyagot vennék fel, nagy pazarlás Mikkey-t nem doboltatni.
Idézet
 
 
#3 Gábor 2019-01-31 18:05
Idézet - Farkeinstein:
Jó lenne, ha vmi régivonalas Skorpiók anyagot löknének elénk. Hagyjuk a pop-os szarokat másra!

Még Uli Jon Roth-ot visszavehetnék, aztán irány 1976!
Idézet
 
 
#2 Farkeinstein 2019-01-31 13:34
Jó lenne, ha vmi régivonalas Skorpiók anyagot löknének elénk. Hagyjuk a pop-os szarokat másra!
Idézet
 
 
#1 The_Sentinel 2019-01-31 12:34
Na, ez jó hír.
A fejemet fogtam, amikor Mikkey beszállása után balladaválogatá ssal jelentkeztek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.