Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizenöt év börtön fenyegeti Nick Oliverit

Négy különböző bűncselekménnyel vádolják Nick Oliverit, a Kyuss Lives! basszusgitárosát, a Kyuss és a Queens Of The Stone Age korábbi muzsikusát, akit júliusban SWAT kommandósoknak kellett őrizetbe venniük, miután saját házában túszul ejtette barátnőjét. A legendásan balhés természetű Nicket akár tizenöt évre is lesittelhetik.

A jelenleg az egykori Kyuss tagokat és egy új gitárost tömörítő, tavasszal Budapesten is sikeres koncertet adott Kyuss Lives! formációban érdekelt Nicket július 12-én tartóztatták le Hollywoodban, méghozzá akciófilmbe illő módon. A muzsikus megütötte barátnőjét, aki ezt követően már csak a holmijaiért ment vissza közös otthonukba, Oliveri azonban továbbra is erőszakos maradt, és nem engedte távozni. A kiérkező rendőrkommandó öt órán keresztül tárgyalt a muzsikussal, mire az végre hajlandó volt elengedni a nőt, ezután pedig rátörték az ajtót és őrizetbe vették. A házban egy csőre töltött, nagy erejű puskát is találtak, ennél azonban lényegesen kínosabbnak bizonyult az a kokain- és metamfetamin-mennyiség, amit Nick szintén az otthonában tartogatott.

Miután a basszerért letették a 100 ezer dollárnyi óvadékot, szabadlábon védekezhet, de a TMZ bulvárportál értesülései szerint Oliverit négy különböző bűncselekménnyel is megvádolták, így ha a számára legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok és minden pontban bűnösnek találják, akár tizenöt évet is rács mögött tölthet (de ezt azért nem tartjuk túl valószínűnek…).

A problémás ügyek miatt Oliveri nem tudott a Kyuss Lives!-szel tartani Európába, így az aktuális augusztusi egyetlen belga, illetve három németországi bulin – köztük a Wacken Fesztiválon is – utódja, Scott Reeder ugrott be a korábbi haverokhoz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 mrataxi 2011-08-16 10:23
hát igen, nem hiszem, hogy bárki csalódást érezne Reeder miatt :)
Idézet
 
 
+1 #1 Koltai Máté 2011-08-14 17:03
Jöhet Scott Reeder nyugodtan.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.