Shock!

december 06.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Fell: bemutatta első számát Billy Sheehan új projektje

The Fell névre hallgat az a friss projekt, amely Footprints címmel mutatta be első videóját. A zenekar legismertebb tagja mindenképpen Billy Sheehan, a Mr. Big és sok más egyéb formáció basszusgitárosa.

0728thefell

Toby Rand énekes (RAND, Rock Star Supernova), a sessionista-producer Mike Krompass gitáros, az elsősorban szintén stúdiós vonalon elhíresült Randy Cooke dobos, illetve Billy Sheehan basszer (Mr. Big, The Winery Dogs) a tagjai a The Fell nevű zenekarnak, amely most mutatta be első szerzeményét. „Mindenféle szűrő nélkül írtuk meg a lemezünket, csak azért, hogy mindenfelé zenélhessünk”, mondják. „Mind a négyen a rock’n’roll révén ismerkedtünk meg egymással, és ezt a nyelvet alkalmazzuk ebben a projektben is. Szövegileg pedig reméljük, inspiráljuk majd mindazokat, akiket kétségek mardosnak. Ez egy új világ, és egy új küzdelem”, mondják.

A teljes nagylemez megjelenése előreláthatólag őszre várható, maga a zene pedig eltér majd az összes résztvevő korábbi megnyilvánulásaitól.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.