Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szólógitáros és dobos nélkül maradt a Megadeth

1126shawnchrisShawn Drover dobos és Chris Broderick gitáros is távozott a Megadeth soraiból. A két zenész csak a szokásos kötelező körökkel indokolta döntését, így egyelőre nem tudni, mi is ez az egész, de bizonyára nyomós oka lehetett.

„Tíz év után úgy döntöttem, kilépek a Megadethből, hogy saját zenei projektjeimre koncentráljak", áll Drover nyilatkozatában. „Szeretnék köszönetet mondani Dave Mustaine-nek és a teljes Megadeth-családnak, akárcsak a zenekar fantasztikus rajongóinak szerte a világon!"

A komoly pályafutását a power metalos Eidolonban kezdett Drover 2004-ben került a Megadethbe testvérével, a gitáros Glennel együtt, aki azonban néhány évvel később távozott a fedélzetről. Shawnnál több időt egyetlen dobos sem töltött Dave Mustaine csapatában, hiszen még a legsikeresebb korszak ütőse, Nick Menza is mindössze kilenc évig szolgált a bandában.

A zenekarba kicsit később, 2008-ban került, előzőleg a Jag Panzert és a Nevermore-t is megjárt Broderick közleménye sem sokkal bővebb. „Művészi és zenei nézeteltérések miatt, nehéz szívvel kell bejelentenem távozásomat a Megadeth soraiból, hogy a saját elképzeléseim szerinti zenét játszhassam", írja a gitáros, aki szintén nem győzi köszönni a tábornak és a két Dave-nek az elmúlt éveket.

Egyelőre nem tudni, mit lép minderre Mustaine és Ellefson, de jövő nyáron a Megadeth új lemezt akar kiadni, így sokáig aligha halogatják majd a döntést.

 

Hozzászólások 

 
+6 #44 Dead again 2014-11-27 13:26
Idézet:
#41 mega-száj 2014-11-27 11:36
Idézet - Dead again:

Meg gondoljatok bele, ELVILEG jövőre a Big Four mind a négy zenekara adna ki új lemezt (a Metallica-ban annyira nem vagyok biztos azért). Az mekkora lenne. Thrash metal történelmi pillanat!
Ha ez megtörténne, igazán érdekes és szórakoztató lesz olvasni majd az összehasonlítás okat és a véleményeket.

1986 és 1988-ban is volt már ilyen, hogy mind a 4 zenekar (talicska, szléjer, antrax és magadave) lemezt adott ki


Igen, és most megint lehetne, hosszú idő után.
Idézet
 
 
-5 #43 Richard Linklater 2014-11-27 12:49
Idézet - Dead again:
Meg gondoljatok bele, ELVILEG jövőre a Big Four mind a négy zenekara adna ki új lemezt (a Metallica-ban annyira nem vagyok biztos azért). Az mekkora lenne. Thrash metal történelmi pillanat!
Ha ez megtörténne, igazán érdekes és szórakoztató lesz olvasni majd az összehasonlítás okat és a véleményeket.


Kár, hogy a 4-ből kettő ma egy ruppót sem ér, és egy harmadik is csak élőben jó, lemezen qrva unxi! Le kéne már állni a bigfór-szarsággal, és normális metalbandákat támogatni!
Idézet
 
 
+7 #42 queensryche999 2014-11-27 12:44
Idézet - a.75:
(...) az emberei eléggé kulcsfontosságú pillanatban hagyták cserben, a lemezkészítés kellős közepén. Kapott egy nagy pofont ezzel.Nem először fordult már ez elő vele és nyilván van jelentkező a a zenekarban bőségesen.


Ezzel akkor lenne gond, ha a Megadeth nem úgy működne, ahogy a kezdetek óta: Dave a főnök, ő a fő dalszerző, az origó, ha úgy tetszik.

Idézet - a.75:
De mi van, ha Mustaine megunta már ezt az egészet, hogy újra szervezze a bandát, hogy megszokjon új embereket, hogy "betörje" a srácokat és megismertesse az ő munkamódszeréve l.
Ez az eset nem fordulhat elő??


Ezzel szintén csak akkor lenne gond, ha nem állna készen számos gitáros és dobos arra, hogy megkapja élete nagy lehetőségét, a dobbantót a Megadeth által. Ők azok, akik a nóták nagy részét már most tudják. Dave-nek tehát nem kell tűt keresnie a szénakazalban, főleg akkor, ha session muzsikust akar.

A személyes motivációja ettől függetlenül persze lohadhat, bár ez szerintem még odébb van.
Idézet
 
 
+2 #41 mega-száj 2014-11-27 12:36
Idézet - Dead again:
Meg gondoljatok bele, ELVILEG jövőre a Big Four mind a négy zenekara adna ki új lemezt (a Metallica-ban annyira nem vagyok biztos azért). Az mekkora lenne. Thrash metal történelmi pillanat!
Ha ez megtörténne, igazán érdekes és szórakoztató lesz olvasni majd az összehasonlítás okat és a véleményeket.
1986 és 1988-ban is volt már ilyen, hogy mind a 4 zenekar (talicska, szléjer, antrax és magadave) lemezt adott ki
Idézet
 
 
+1 #40 Venomádi 2014-11-27 11:22
Az vicces volt mikor a Navarronak tanította a Spider riffet. A faszi lefagyott egy pöppet!
Idézet
 
 
+4 #39 a.75 2014-11-27 10:37
Elpoénkodunk itt ezeken a dolgokon, de megmondom őszintén én azért egy kicsit meg vagyok ijedve.
Mustaine elmúlt 50, nem tudom mi hajtja még, de most az emberei eléggé kulcsfontosságú pillanatban hagyták cserben, a lemezkészítés kellős közepén. Kapott egy nagy pofont ezzel.
Nem először fordult már ez elő vele és nyilván van jelentkező a a zenekarban bőségesen.
De mi van, ha Mustaine megunta már ezt az egészet, hogy újra szervezze a bandát, hogy megszokjon új embereket, hogy "betörje" a srácokat és megismertesse az ő munkamódszeréve l.
Ez az eset nem fordulhat elő??

(remélem nem, de tartok tőle)
Idézet
 
 
+7 #38 tama1975 2014-11-27 10:21
Az lenne a király ha Mustaine csupa Dave-vel töltené fel a zenekart. Dobosnak jöhetne Lombardo, gitárosnak meg Dave Navarro... és esetleg énekesnek bevehetné Dave Gahant (vagy David Hasselhoff-ot). Aztán ha újra cserélni kellene, nem lenne annyira drasztikus a változás;)
Idézet
 
 
+4 #37 Dead again 2014-11-27 10:15
Meg gondoljatok bele, ELVILEG jövőre a Big Four mind a négy zenekara adna ki új lemezt (a Metallica-ban annyira nem vagyok biztos azért). Az mekkora lenne. Thrash metal történelmi pillanat!
Ha ez megtörténne, igazán érdekes és szórakoztató lesz olvasni majd az összehasonlítás okat és a véleményeket.
Idézet
 
 
+4 #36 Dead again 2014-11-27 09:29
http://www.blabbermouth.net/news/dave-lombardo-reportedly-open-to-replacing-shawn-drover-in-megadeth/
Idézet
 
 
+3 #35 cápaidomár 2014-11-27 05:21
# 23 kész.... Zseniális!

Neked komolyan írnod kéne!

Dave ahogy észrevettem mindig elégedett az éppen aktuális felállással. Majd utólag úgyis el-kimagyarázza a dolgot, esetleg felelősséget is vállal (vagy inkább csak úgy tesz), és természetesen előbb-utóbb szó lesz a Metallica-ról is, meg arról is, hogy tervezi a visszavonulást. Így megy ez.
Idézet
 
 
-5 #34 Richard Linklater 2014-11-27 04:47
Szerintem meg az lenne a legjobb, ha Paksi Endre, mellé beállna a két Dave. Minden Oszján koncerten ott lennék!
Idézet
 
 
#33 Venomádi 2014-11-27 02:34
Szerintem is az. Én mindig is felszólaltam mellette :)
Másik szempontból pedig mélypont. Bár azt kár volt taglalnom, zeneileg sosem tudott mellényúlni ha minőségről beszélünk. A Risk csak a banda saját stílusában egy melléfogás.
Idézet
 
 
#32 neal and jack and me 2014-11-27 00:17
a risk krva jó lemez.
Idézet
 
 
+4 #31 Venomádi 2014-11-26 23:50
Gondolom az abszolut véletlen műve az is, hogy egyszerre távoztak. Végülis 3 sikeres album után egy ilyen csapat egységét természetes, hogy egy zenei nézeteltérés mételyezi. Kibaszottul várom mit reagál a sajtónak Mustaine. Innentől kevésbé ismerős arcokat kellene alkalmazni, lehet hogy sokkal jobbak lennének, bár a Megadeth sosem tudott mellényúlni igazán, a Risk korszakot leszámítva.
Idézet
 
 
+2 #30 a.75 2014-11-26 20:40
Nem tudom ez igaz, vagy sem, minden esetre érdekesnek tűnik. :D
https://38.media.tumblr.com/cc82f1673bf0fdb2766c25249594ecd3/tumblr_nfmiy2Cw0D1recsm3o1_1280.jpg
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.