Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Szerettem volna jól érezni magam, és kreatív maradni”

Ignite címmel máris meghallgatható a The L.I.F.E. Project második előzetes dala. A duó egyik tagja Josh Rand, a Stone Sour gitárosa.

0426rand

Josh Rand gitáros (Stone Sour) és Paralandra Casandra Carson énekesnő alkotja a The L.I.F.E. Project nevű kettőst, akiknek első EP-je nyáron jelenik meg. Erről mutatták most be a második szerzeményt Ignite címmel.

„Mindenképpen más ez a zene, mint amit szerintem a legtöbben várnak tőlem – mondta Rand a projektről még egy tavalyi interjúban. – Úgy döntöttem: ha bármi másba is belefogok, igyekszem minél inkább távolítani a Stone Sour hangzásvilágától, bár bizonyos fokig elkerülhetetlennek tűnt a hasonlóság. Az itteni dalok java azonban zongorán alapszik, és így talán sikerült… Emellett belevontam számos különféle hangszert, egy sor őrült ütőst, meg ilyesmiket, mert szerettem volna jól érezni magam, kreatív maradni, és nem megpróbálni megírni a következő 30/30-150-t, illetve elkerülni mindennemű nyomást, hogy ezt kellene tennem.”

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.