Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Soul Smoke: hallgasd végig a Woodstock Barbie új EP-jét!

Megjelent a Woodstock Barbie új minialbuma. A Soul Smoke máris végighallgatható.

1118wb

A Woodstock Barbie tavalyelőtt ősszel dobbantott bemutatkozó EP-jével, a Never Gonna Fall In Line-nal, de a karantén-hónapokban sem tétlenkedtek, sorra készültek az új dalok, adtak karanténkoncertet az A38 Hajón, felléphettek a 2020-as év komplett fesztiválszezonját reprezentáló Fekete Zajon, a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjében Szandra bezsebelte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Arián (gitár, billentyűk) pedig a legjobb hangszeres zenésznek járót, nem mellesleg a Campus Fesztivál különdíját is, valamint bejutottak az Öröm a zene döntőjébe is. Még decemberre készültek el az új kislemezzel, de a korlátozások miatt még vártak egy kicsit a megjelenéssel. A Soul Smoke című EP-re öt dal került, amit ismét a Pinewood Stúdióban rögzítették Sipos Ábris és Köge segítségével, a keverést és mastert pedig ezúttal is Miskolczi Marci (Kepler Stúdió) végezte. A lemez érdekessége, hogy ének terén már komplexebben gondolkoztak, és a gospeles énektémák kibontásaként ebben a dalban is hallhatunk vokalistákat, Horváth Dorottyát, Keglovics Fannit és Kiss Esztert, azaz Az Offos Gárékat.

A 2021-es év a járvány ellenére is erősen indult a zenekarnak, ugyanis bekerültek a kilenc ország összefogásában futó HEMI Music Awards programba, sőt, a kezdő huszonhétből tovább is jutottak a második fázisba, ahol már csak kilenc zenekar vesz részt. Az eredetileg tavaly decemberre, majd most márciusra meghirdetett, SeeNnel közös dupla lemezbemutatót végül szeptember 25-re halasztották, de nagyon remélik, hogy ennél hamarabb is eljátszhatják majd élőben is az új dalokat.

 

Hozzászólások 

 
#1 Torzonborz 2021-04-07 08:04
Őket kellene Eurovision-re küldeni...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.