Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slipknot: már vannak elképzelések Jordison lehetséges utódjáról

0130coreyPár lehetséges dobosjelöltet már szemmel tart a Slipknot, Corey Taylor azonban egyelőre semmi konkrétumot nem akart mondani azzal kapcsolatban, kik kerülhetnek Joey Jordison decemberben megüresedett helyére. Az énekes szerint Joey nélkül kicsit biztosan változik majd a zenekar megszólalása, de tévhitnek nevezte azon vélekedéseket, amelyek szerint a bandában mindent Jordison írt volna.

„Őszintén szólva mindez nagyban múlik azon is, ki kerül Joey helyére", válaszolta Corey a Rock Revolt azon kérdésére, mennyiben változtatja majd meg a Slipknot hangzását Jordison távozása. „Olyan emberre van szükségünk, aki képes eljátszani a régi dolgokat, de hoz magával egy bizonyos kreativitást is. Ahelyett, hogy arra fókuszálnánk, mit csináltunk régebben, vagy a jövő miatt aggódnánk, a mára kell koncentrálnunk." Azt ugyanakkor az énekes sem akarta tagadni, hogy a banda hangzása minden bizonnyal módosul majd Joey nélkül. „Nyilván lesz majd változás, de mindannyian írunk zenét. Tudom, hogy él egy mítosz, ami szerint Joey írt mindent, ez azonban ebben a formában egyáltalán nem igaz. Mind írunk, mind leteszünk valamit az asztalra. Jim, Mick, Clown és én biztosan képesek leszünk összehozni együtt valami nagyon-nagyon erőset. A zenekari dinamika egy kicsit változik majd, az intenzitás és a zenéhez való hozzáállásunk azonban nem."

Taylor szerint a csapatnak már akad néhány lehetséges jelöltje a dobosi posztra, de neveket egyelőre nem akart mondani a metalszakma jelenleg bizonyosan legáhítottabb állásáról. „Amint tudjuk, ki kerül Joey helyére, tudatni fogjuk ezt a rajongókkal is. Ehhez az egészhez csak így tudunk állni: nem akarunk kiteregetni mindent, már csak a Joey és a saját magunk iránt érzett tiszteletből sem. Emellett pedig még egy sor jogi szempontot is figyelembe kell vennünk. Nagyon kemény ez a helyzet, de ezen kívül csak az jöhetett volna még szóba, hogy feloszlatjuk a zenekart, ezt pedig egyikünk sem akarta. Szóval nyomjuk tovább..."

 

Hozzászólások 

 
+2 #8 Sanctus 2014-02-01 11:37
@kmaker

Szóról szóra leírtad amit gondolok :) Az első két lemez zseniális a maga nemében, aki akkor ismerkedett meg velük, és nem utólag, még tudja. Szerintem legtöbbünk csak lesett maga elé az első hallgatás után hogy "na most mi az isten történt". :D
Idézet
 
 
+2 #7 kmaker 2014-01-31 20:07
Idézet - kcuf:
"mert ezt nem lehet úgy összedobni, mint az utolsó Stone Sourt."

Csak tudnám mit esztek annyira a Slipknoton..

Én az első két albumot. Lehet, hogy most a banda kedvelői lehurrognak, de az utolsó lemezüket talán 4-5 alkalommal hallgattam végig, a vol3-at még ennyiszer se.
Az első két lemezüket viszont hetente végighallgatom. Ilyen szintű feszültséglevez ető metalt (és nem csak emiatt zseniális az első 2 lemezük...) még nem csinált igazság szerint senki se (előttük legalábbis biztos, hogy nem - na jó, talán a pantera, de még az is semmit a Knot-hoz képest ilyen téren).
Teljesen újító zene, remek dallamok, remekül megkomponált dalok, és a szövegek meg... aki imádja őket, és főleg az első 2 lemezüket, az tudja miről beszélek, na.
Az első két Slipknot lemez szívből jött dolog volt... etőől is kiváló cuccok.
Idézet
 
 
-4 #6 kcuf 2014-01-31 13:03
"mert ezt nem lehet úgy összedobni, mint az utolsó Stone Sourt."

Csak tudnám mit esztek annyira a Slipknoton..
Idézet
 
 
+2 #5 94TM 2014-01-31 10:41
az én lelkem megvidámulna, ha J. helyére senkit nem tennének be és csak a maszkja lenne kitűzve az üres dobcucc fölé.

haha.
Idézet
 
 
+1 #4 Sanctus 2014-01-31 10:35
Azért Joeynak minden albumban súlyosan benne van a keze (meg a lába). Az utolsó anyagot pl. hárman hozták össze: Joey, Jim és Corey, a többiek kb. a stúdió közelébe sem mentek (egy régi Jim Rootos interjú szerint).

Ebből most egy tag kiesett...

Ha ez egy jó anyag lesz, akkor csoda történik, mert ezt nem lehet úgy összedobni, mint az utolsó Stone Sourt. Clownt meg ha lehet, ne engedjék nagyon művészkedni, még olyan lesz a végeredmény, mint a DVDi.
Idézet
 
 
+1 #3 GRRRRRRRR 2014-01-31 10:31
Legyen nyilvános válogatás, mint a Dreamnél. És hívják el Portnoy-t is. És ne kapja meg a melót. Légysziiiiiiiii ii.
Idézet
 
 
+1 #2 Abracadabra 2014-01-31 10:26
Nem tudom ki volt az az agyament, aki azt terjesztette, hogy Joey írt mindent... Gyakorlatilag az összes tag visz témát a zenekarba... Egyébként meg az egyik fő alkotó Paul volt. Sajnálom, hogy így alakult, azért ennél többet is fel kell tárniuk az ügyből, hogy megfékezzék a pletykát.
Idézet
 
 
+6 #1 the raven 2014-01-31 09:25
Nem értem azokat,akik rögtön temetni kezdenek egy zenekart,mert egy tag kiesett.Itt is ez a szappanopera folyt:Joey-t kirúgták,ennyi, mindennek vége,ki ír majd dalokat,ki dobol majd úgy,mint ő,Gray halálát szajkózzák évekig blabla (ha drogozunk kérem,akkor ne sírjon a szánk!!)Kalapál jatok össze egy fasza lemezt,vagy tegyetek pontot erre a Slipknot szirupra,mert már kurva unalmas!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.