Shock!

Scott Ian nem tud és nem is akar tanácsot adni a feltörekvő gitárosnemzedék tagjainak. Az Anthrax főnöke egy friss interjúban úgy fogalmazott: ma is ősembernek tartja magát, ha a hangszerről esik szó, és soha nem is vágyott arra, hogy villantós szólógitárossá fejlődjön.

„Nem tudom”, felelte Scott a Guitar Interactive-nek, amikor arról kérdezték, a közösségi médiában is igen járatos zenészként milyen tanácsot adna egy manapság feltörekvő gitárosnak. „Fogalmam sincs. Amikor én voltam fiatal, és elindult az Anthrax, még nem létezett internet, és amikor úgy ’97-’98 környékén elkezdett a zenekarok számára is használható eszközzé válni, mi már tizenhét éve létező banda voltunk. Szóval nincs ötletem. A lényeg ma is annyi, hogy játszd azt, amit szeretsz, ami boldoggá tesz. Én is világéletemben ezt tettem, akárcsak a legtöbb zenészismerősöm más zenekarokból. De mondom, mi más korszakból származunk. Szóval fogalmam sincs… Igazából az a kérdés, hogy egyáltalán szükséged van-e a közösségi média ismeretére és használatára ahhoz, hogy gitáros legyél. Már ezt a felvetést sem nagyon értem őszintén szólva. Játszd, ami tetszik, amitől boldog leszel, és gyakorold a dalszerzést: írj dalokat.”

Scott szerint persze itt sem mindegy, mi a kiindulópont. „Szerintem én teljesen másképp közelítek a gitárhoz, mint a legtöbben akár a ti lapotok olvasói közül is. Sokkal inkább hallgatom Malcolm Youngot, amint egy A akkordot játszik a hangszerén, mint gyakorlatilag bárki mást, talán Eddie Van Halent leszámítva. Ha gitárról beszélünk, én a magam részéről ősember vagyok… Számomra a gitár eszköz ahhoz, hogy dalokat írjak, zenét alkossak, és együtt játsszak másokkal. Engem ez tesz boldoggá gitárosként. Ha ma vagy gyerek, és meg akarsz tanulni tekerni, nem is tudom, ki ma a legjobb 30 év alatti szólógitáros. Ott vannak ezek a szupertechnikás, nyolchúros gitárokat használó bandák, például a Periphery… Nem akarok róluk rosszat mondani, mert hallottam pár dolgukat, és abszolút értem is. Technikai szempontból egészen lenyűgözőek, de nem olyasmi a zenéjük, amit otthon feltennék. Eközben persze tisztelem és elismerem, és azt is értem, a kölykök miért kattannak rá. A lényeg annyi, hogy játssz bármit, ami boldoggá tesz. Ha a Periphery-féle zene tesz boldoggá, akkor azt játszd. Ha meg Malcolm Young zenéje, akkor azt. Engem fiatalon csak ez érdekelt, szórakozásból gitároztam. És igazság szerint később sem vált belőlem szólógitáros, nem is foglalkoztam ezzel az egésszel, mert nem szórakoztatott, hogy keményen melózzak rajta. Én csak fel akartam menni a színpadra, zúzni a nagy akkordokat, és örülni nekik. Ma sem tudok ennél jobb tanácsot adni senkinek…”