Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Salvus: nézd meg, hogyan játszanak Zsédát!

1028salvusIsmét új videóval jelentkezett a Salvus. A csapat házilag szerkesztett össze egy klipet tavalyi feldolgozás-EP-je, a Metamorf egyik újabb szerzeményéhez.

„Ezúttal a Motel című Zséda átirat kapott némi mozgóképet, amelyhez az alapanyagot néhány idei illetve tavalyi koncertfelvételből válogattuk össze azzal a céllal, hogy a legutóbbi stúdiózós, megfejtős Most múlik pontosan videóval ellentétben itt most a zenekar pörgős energikus oldalát mutassuk meg, remélhetőleg minél többet visszaadva abból az intenzív zúzásból és lendületből, amit általában élőben művelünk”, áll a zenekar közleményében.

Eközben persze javában készül a jövő évben megjelenő új Salvus nagylemez is, amelyről most már minden koncerten előkapnak egy-egy tételt. A banda emellett még idén szeretne előrukkolni némi újdonsággal, de minderről majd a maga idejében szeretnének részletesebben is beszámolni. Az év végéig még többször el lehet majd őket csípni szerte az országban, így például Szegeden, Kazincbarcikán és Budapesten is játszanak. A pontos dátumokért a Salvus facebookos oldalát érdemes felkeresni, a Metamorf EP pedig innen tölthető le.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.