Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Saját pénzéből előlegezte meg cége munkavállalóinak elmaradt fizetését Bruce Dickinson

Csúsztak a fizetések a Bruce Dickinson vezetése alatt álló Cardiff Aviation cégnél, így az Iron Maiden frontembere úgy döntött: a kiesett összeg felét saját zsebből előlegezi meg a károsult munkavállalóknak.

A Wales Online összeállítása szerint nem folytak be időben bizonyos összegek a Cardiff Aviation Ltd.-hez, amely részben Bruce Dickinson tulajdonában áll, és elsődlegesen repülőgépek karbantartásával foglalkozik. A cég emiatt több fejlesztéssel, illetve kis- és nagyjavítással foglalkozó alkalmazottjának nem tudott időben fizetni. Két hét csúszás után maga az igazgató döntött úgy, hogy közbelép: Dickinson a héten egy értekezleten bejelentette, hogy még húsvét előtt megelőlegezi a kiesett fizetések 50 százalékét – méghozzá saját zsebből. „Én is és a menedzsment többi tagja őszintén sajnáljuk a kialakult helyzetet, és pontosan tisztában vagyunk vele, milyen hatással van a csapatra”, indokolta döntését Bruce. „A hiányzó összegek várhatóan a következő két hétben, de remélhetőleg minél hamarabb megérkeznek majd. Tudom, hogy a Cardiff Aviationre fényes jövő vár.”

A céggel kapcsolatban nemrég amúgy más nehézségek is felmerültek, januárban például amiatt cikkezett róluk a helyi sajtó, mert egy, a walesi kormányzat tulajdonában lévő hangár használata kapcsán halmoztak fel kisebb tartozást a bérleti díjak terén. Ennek kapcsán szintén a napokban egyeztek meg az állami adminisztrációval.

Dickinson pilótáskodása és repülés iránti szenvedélye évek óta közismert, az Iron Maiden frontembere a mainstream médiában is több ízben szerepelt hobbija révén. A 2012-ben beindított Cardiff Aviation révén az énekes ugyanakkor azt is remélte, némelyest fellendítheti a gazdasági szempontból kicsit visszaesett dél-walesi régiót. „Azzal a tudattal vágtunk bele ebbe az egészbe, hogy egyúttal bizniszt is hozunk Dél-Walesbe. Ez a régió komoly tradíciókkal rendelkezik a repülőgép-iparban, így nagy öröm számomra, hogy kis részt én is hozzátehetek a hagyományok továbbéléséhez”, mondta akkor Bruce. A Cardiff Aviation Ltd. jelenleg mintegy százötven embert foglalkoztat.

 

Hozzászólások 

 
#9 Codename333 2017-04-16 23:24
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Codename333:
Idézet - teszter:
tavol alljon tolem a fikazas, mert bruce jo srac, de ez azert nem tul nagy szam. ha egy ceg likviditasi gondokkal kuzd, akkor a tulajdonosok fel szoktak tokesiteni, kulonben bedol. persze lehet ezt most ugy adoptalni, hogy a fizukat sajat zsebbol fizette ki, de ez azert porhintes.


Hát itthon akkor sem lenne rá precedens h valaki iylet csinál.Vagy legalábbis iylenről nem nagyon olvaosk itthon....sőt még téged basznának nyakon h mi az hogy a fizetésedet követeled(jogos an) igenis nagyvonalú korrekt dolog volt....ittthon egy cég simán megteszi h csőd eljárás alatt si még dolgoztatják az embert...majd közlik vele h "Jah bocs csődbe mentünk nem tudunk fizetni"....Nagy puszi Bruce-nak :D

Dehát pont ez a lényeg! Te itthonról beszélsz, de az Nagy-Britannia! Ha ott nem fizeted ki a dolgozókad időben, és valaki feljelent az illetékes hatóságnál úgy megbüntetnek, mint az állat! Másrészt enyhén szólva kockázatos egy légifuvarozó ill repülők javítására szakosodott cégnél, ha az emberek demotiváltak a fizetés elmaradása miatt. Gondolj bele! A repülőgépszerel ő nem kapja meg a fizuját, először, aztán másodszor, lehet, hogy már nem is figyel úgy oda a hibákra. Ez Bruce saját, jól felfogott érdeke is. Ne Magyarországból indulj ki...


Pont ez az ahogy Mondod :D AZ NAGY BRITANNIA....más felfogás...mi magyarok vagyunk így természetes h abból indulok ki amink van :D Pláne h rövid ideig laktam is kinnt így kaptam egy "képet" a britekről.....csak kiakartam hangsólyozni én is a különbségeket...nálunk egy cég nem szarozhat...ezt bruce is tudja nyílván....nah de itt....
Idézet
 
 
+7 #8 Igor Igorovics 2017-04-16 16:03
Idézet - Codename333:
Idézet - teszter:
tavol alljon tolem a fikazas, mert bruce jo srac, de ez azert nem tul nagy szam. ha egy ceg likviditasi gondokkal kuzd, akkor a tulajdonosok fel szoktak tokesiteni, kulonben bedol. persze lehet ezt most ugy adoptalni, hogy a fizukat sajat zsebbol fizette ki, de ez azert porhintes.


Hát itthon akkor sem lenne rá precedens h valaki iylet csinál.Vagy legalábbis iylenről nem nagyon olvaosk itthon....sőt még téged basznának nyakon h mi az hogy a fizetésedet követeled(jogos an) igenis nagyvonalú korrekt dolog volt....ittthon egy cég simán megteszi h csőd eljárás alatt si még dolgoztatják az embert...majd közlik vele h "Jah bocs csődbe mentünk nem tudunk fizetni"....Nagy puszi Bruce-nak :D

Dehát pont ez a lényeg! Te itthonról beszélsz, de az Nagy-Britannia! Ha ott nem fizeted ki a dolgozókad időben, és valaki feljelent az illetékes hatóságnál úgy megbüntetnek, mint az állat! Másrészt enyhén szólva kockázatos egy légifuvarozó ill repülők javítására szakosodott cégnél, ha az emberek demotiváltak a fizetés elmaradása miatt. Gondolj bele! A repülőgépszerel ő nem kapja meg a fizuját, először, aztán másodszor, lehet, hogy már nem is figyel úgy oda a hibákra. Ez Bruce saját, jól felfogott érdeke is. Ne Magyarországból indulj ki...
Idézet
 
 
+6 #7 Lantis 74 2017-04-16 15:24
Szép dolog az öreg rockertől! Elismerésem! Itthon csak olyat olvasni hogy, trükköznek a cégek (norma, munkaidő stb... emeléssel) nehogy kikeljen fizetni a megemelt minimálbért.
Idézet
 
 
+7 #6 Codename333 2017-04-16 13:12
Idézet - teszter:
tavol alljon tolem a fikazas, mert bruce jo srac, de ez azert nem tul nagy szam. ha egy ceg likviditasi gondokkal kuzd, akkor a tulajdonosok fel szoktak tokesiteni, kulonben bedol. persze lehet ezt most ugy adoptalni, hogy a fizukat sajat zsebbol fizette ki, de ez azert porhintes.


Hát itthon akkor sem lenne rá precedens h valaki iylet csinál.Vagy legalábbis iylenről nem nagyon olvaosk itthon....sőt még téged basznának nyakon h mi az hogy a fizetésedet követeled(jogos an) igenis nagyvonalú korrekt dolog volt....ittthon egy cég simán megteszi h csőd eljárás alatt si még dolgoztatják az embert...majd közlik vele h "Jah bocs csődbe mentünk nem tudunk fizetni"....Nagy puszi Bruce-nak :D
Idézet
 
 
-4 #5 teszter 2017-04-16 10:25
tavol alljon tolem a fikazas, mert bruce jo srac, de ez azert nem tul nagy szam. ha egy ceg likviditasi gondokkal kuzd, akkor a tulajdonosok fel szoktak tokesiteni, kulonben bedol. persze lehet ezt most ugy adoptalni, hogy a fizukat sajat zsebbol fizette ki, de ez azert porhintes.
Idézet
 
 
+16 #4 KSE fan 2017-04-16 09:59
Hihetetlen ez az ember. Le a kalappal előtte! Mindig jó olvasni a jó tetteiről :D Tényleg megérdemelné, hogy lovaggá üssék!!!!!
Idézet
 
 
+17 #3 Doktorúr 2017-04-16 09:46
Mikor avatják már lovaggá? Ha valaki, hát ő bőségesen megérdemelné.
Idézet
 
 
+25 #2 Zsírosdeszka 2017-04-16 08:44
Bár hazánkban is lennének ilyen nagyszerű vezetők.....
Idézet
 
 
+32 #1 Bólogató Kutya 2017-04-16 06:34
Szép volt! Nagyon sokat elmond egy cégről a vezetőinek viselkedése, a cég kultúráját meghatározó gesztusok ezek. Jó olvasni, hogy ilyen is van, pláne, hogy pont Dickinson az.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.