Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Randy ügye gyakorlatilag lenullázott minket anyagilag”

0621chrisUgyan nem mondta ki szó szerint, de Chris Adler dobos legfrissebb nyilatkozata alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Lamb Of God nem folytatta volna, ha tavasszal elítélik Prágában Randy Blythe énekest az emlékezetes koncertbaleset ügyében. Mindennek az is az oka volt, hogy a bandát anyagilag teljesen hazavágták a történtek.

„Nem kizárólag arról volt szó, hogy nem volt jövedelmünk, hanem végül több mint félmillió dollárt kellett kifizetnünk a különböző jogi költségekre", érzékeltette a helyzetet a The Virginian Pilotnak adott interjújában Chris Adler. „Az ügy gyakorlatilag lenullázta anyagilag a zenekart, semmi pénzünk nem maradt. Amikor Randyt márciusban felmentették, minden függőben volt: tudtuk, hogy itt most vagy vége van mindennek, vagy kapunk egy esélyt arra, hogy visszatérjünk, kifizessük az összes elmaradt számlát, és ismét a lábunkra álljunk. Így, hogy nem turnéztunk, persze otthon lehettünk, és mivel mindnyájunknak gyerekei vannak, ez nagyon jól is esett. De azért az agyunk hátsó részében végig ott kísértett a gondolat: vége a karrieremnek? Mihez kezdek most? Imádjuk ezt a munkát, hiszen minden este olyan, mintha péntek este lenne, és amikor ez veszélybe kerül, érthető módon megrémülsz. A metal közösségen belül rengeteg szimpátiával és megértéssel szembesültünk: nagyon sok ember támogatott minket, akik mind ismerték a zenénket, és tudták, hogy velük is történhetett volna efféle baleset. Egy kívülálló szemszögéből nézve azonban ez az egész csak egy újabb példa volt arra, hogy a metal milyen veszélyes és káros lehet, ami roppant szerencsétlen. De a történtek után valamiféle szószólói leszünk a koncertek megfelelő biztonságának, és megpróbálunk alaposan rácáfolni ezekre a sztereotípiákra."

A Lamb Of God jelenleg Észak-Amerikában turnézik, 2014 vége előtt nem nagyon várható tőlük új lemez. Chris játéka legközelebb a kanadai Protest The Hero új albumán lesz hallható.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Venomádi 2013-06-21 07:51
fasza, hát erre volt jó az egész.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.