Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ráadás a koncert végén? Kösz, nem!

Ugyan ki ne ismerné a rockkoncertek egyik unalomig nyomatott kliséjét, a kötelező „levonulunk, majd némi taps után úgyis visszajövünk” ráadást? Szerencsére a zenészek között is akadnak olyanok, akik rühellik a hasonló húzásokat – ilyen például Nikki Sixx, aki a Mötley Crüe-vel soha nem is ad ráadást.

„Mi is csináltuk régen a régi ráadásos dolgot, amihez a legtöbb zenekar még ma is ragaszkodik”, magyarázta Nikki egy rajongói kérdésre az aktuális turné műsorát illetően. „De aztán úgy döntöttük, ez amolyan átverés a rajongókkal szemben. Miért ne adnánk többet a showhoz, és miért ne fejeznénk be úgy, mint egy színházi produkciót ahelyett, hogy leülünk az erősítők mögé, és visszatapsoltatjuk magunkat az emberekkel? Inkább elejétől végéig száz százalékot adunk bele, és egy hihetetlen nagy durranással fejezzük be az egészet…”

Sixx már egy korábbi interjúban is utalt rá, hogy a Mötley Crüe nem kedveli a kötelező ráadásokat. „Nagy, egységes produkcióban gondolkodunk. Ha megnézel egy darabot a Broadway-n, ott sem jönnek ki a végén azért, hogy ráadást adjanak. Na most, amikor mindössze 90 perced van, és nem játszhatsz többet… A rajongók nem feltétlenül tudják ezt, de ha ezt túlléped, valami percenkénti 10 ezer dollárnyi büntetést kell fizetned. Kicsit nevetséges, nem? Vagyis időben színpadra kell lépned egyrészt a rajongókért, másrészt mert rövidíteni kell a programodon, ha nem teszel így. Ha még ráadást is adsz, eközben leülsz az erősítők mögé, és öt percet cseszel el azzal, hogy azt várod az emberektől: fényezzék az egódat. Utána kimész, és eljátszol egy dalt. Akkor már miért nem játszol el a kieső idő alatt még egy nótát, és fejezed be a show-t egy grandiózus fináléval? Na, mi pontosan ezt csináljuk.”

A Mötley Crüe egészen szeptember végéig a KISS-szel turnézik Észak-Amerikában. A két zenekar társult headlinerként járja az arénákat, de a színpadi show miatt – érthető módon – minden állomáson a KISS zárja a koncerteket. Nikkiék a turnéra nem jelentkeztek új anyaggal, de egy Sex című friss dalt azért kihoztak digitális single formájában.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Equinox 2012-08-17 07:36
Egyszer összeírnék egy ilyen legidegesítőbb dolgok a rockzenében listát. A ráadásnak hagyott totálsláger, a hangosabbak vagytok, ti vagytok a legjobb hallgatóság az egész turnén, kibaszottul örülünk h újra/végre itt lehetünk, mindig az aktuális lemez a kedvencem, ezen lettünk a legjobb zenészek, kibaszott kemény lesz a következő lemez, nem agyaltunk rajta h komplexebb legyen, egyszerűen csak ilyen lett, stb stb. Mind kirívóan idegesítő, főleg nagyon sokadik alkalommal. Ezek a dolgok, ha igazak is, mindig klisésen vannak tálalva, nem szeretem őket.
Idézet
 
 
+6 #3 Palinkas Vince 2012-08-15 21:11
Mondjuk ez a Broadway-párhuzam kicsit sántít, mert a musicalek végén simán van olyan, hogy elnyomnak mégegyszer egy számot.

A kötelező ráadásnál sztem sokkal idegesítőbbek a "ti vagytok a legjobbak" meg "legyünk hangosabbak mint tegnap a prágai közönség" stb. dumák.
Idézet
 
 
+10 #2 kamikaze 2012-08-15 14:11
Alapvetően szerintem igaza van, de mégis sajnálom, ha így alakul egy buli. A koncert végi ráadás talán valamikor évtizedekkel ezelőtt úgy alakulhatott ki, hogy nagy siker esetén egyszerűen visszatapsolták az előadót, szinte ,,nem engedték" le a színpadról a ,,művészt". Manapság pedig az a baj, hogy a ráadás valójában már a koncert szerves része, vagyis igazából nem is az, aminek nevezzük. Optimális esetben a tényleges ráadás az volna, ha az előre eltervezett setlisten felül játszanának még valamit a műsor végén. Akit meg nem tapsolnak/dobognak vissza, mert gyenge volt a produkció, az mehet haza isten hírével.
Idézet
 
 
+3 #1 F.J.L. 2012-08-15 11:40
Én már vagy 28 éve rajongok a heavy/speed/thrash metalért, és a stílusbeli küldönbségek ellenére a Mötley Crüe mindig is nagy kedvencem volt. Ez viszont nekem már csak olyan, mint egy torzított Rolling Stones. Semmi zene, csak laza koszolás, totyogás, mert ez úgyis bejön a buta amcsi rádióknak. Shout at the devil, Girls girls..., Dr Feelgood, és ennyi!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.