Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pszichedelikus, filmszerű hangulatok és melodikus prog-doom betétek Mike Portnoy közreműködésével

1220bigelfMárcius 4-én, Into The Maelstrom címmel jelenik meg a progresszív rocker Bigelf negyedik stúdiólemeze az InsideOutnál. Az album már csak azért is garantáltan komolyabb érdeklődést vált majd ki elődeinél, mert a dobok mögött a banda egyik nagy rajongója, Mike Portnoy ült.

„Az Into The Malestrom a Bigelf eddigi legjobb lemeze, amely egyszerűen megváltoztatja körülöttünk a játékot, a csúcson is átlök majd bennünket!", mondja az anyagról Damon Fox énekes/billentyűs/gitáros, a csapat főnöke, aki szerint pszichedelikus, filmszerű hangulatok és melodikus prog-doom betétek egyaránt bőségesen helyet kaptak a friss dalokban.

A zenekar mostani felállásában Portnoy mellett még egy új fiú kapott helyet Luis Maldonado gitáros személyében, akit korábban Glenn Hughes mellett ismerhettünk meg. A basszusgitáros továbbra is Duffy Snowhill. A Bigelf új leosztása a Mike által szervezett Progressive Nation luxushajón debütál majd élőben február 18-22. között, ahol rajtuk kívül többek között a Transatlantic, a Devin Townsend Project, a Riverside és Adrian Belew csapata is fellép.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 Vanishpower 2013-12-21 10:31
Idézet - T.G. Nagaarum:
Én azt sem értettem soha, hogy mitől progresszívak azok a zenék, melyekben Pornoy szerepel, mert hát az ő játéka minden, csak nem progresszív (én túlbonyolított exibicionista heavy metal dobolásnak hívnám). De úgy látom, most már a "pszichedelikus" szó is képbe jött vele kapcsolatban.
Azt hiszem, hogy ezt a szót is el kell már hagyjam a kedvenc zenekaraim jellemzésekor.
Szépen lassan minden jelző el van csépelve.
Egyre inkább kiderül minden dögunalmas, önfényező brigádról, hogy tulajdonképpen rock is metal is, egy kicsit funk, no meg természetesen prog is.
És kategorizálhata tlan...
No persze...


Egy zenekaron belül máshogy érződnek a témák mint külső füllel. Semelyik zenekar se szereti magát kategorizálni. Mindenki egyedi akar lenni. Ezt a legtöbben úgy próbálják meg elérni, hogy sok stílust kevernek össze és ráfogják, hogy ez most "vegetáriánus progresszív grindcore" (by: Fur Tv). Azért ott van a ló másik oldala is, hogy kimondják, hogy mi heavy metal-t játszunk, aztán pár okos meg megmondja, hogy ez nem heavy metal, mert vannak benne más ízek is. A stílus behatárolása eléggé nehéz feladat mostanság.
Idézet
 
 
-1 #4 vova666 2013-12-21 01:59
Idézet - kamikaze:
Idézet - T.G. Nagaarum:
Én azt sem értettem soha, hogy mitől progresszívak azok a zenék, melyekben Pornoy szerepel, mert hát az ő játéka minden, csak nem progresszív (én túlbonyolított exibicionista heavy metal dobolásnak hívnám).


Mit jelent az exibicionista heavy metal dobolás? :D

Azt jelenti, hogy van egy cionista dobos aki eexibitben nyomja. Van rá bizyonyítékom is. De ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Exodus-ékat- vam A és B verziójuk is rá....
Idézet
 
 
+3 #3 kamikaze 2013-12-20 21:50
Idézet - T.G. Nagaarum:
Én azt sem értettem soha, hogy mitől progresszívak azok a zenék, melyekben Pornoy szerepel, mert hát az ő játéka minden, csak nem progresszív (én túlbonyolított exibicionista heavy metal dobolásnak hívnám).


Mit jelent az exibicionista heavy metal dobolás? :D
Idézet
 
 
-4 #2 T.G. Nagaarum 2013-12-20 17:21
Én azt sem értettem soha, hogy mitől progresszívak azok a zenék, melyekben Pornoy szerepel, mert hát az ő játéka minden, csak nem progresszív (én túlbonyolított exibicionista heavy metal dobolásnak hívnám). De úgy látom, most már a "pszichedelikus" szó is képbe jött vele kapcsolatban.
Azt hiszem, hogy ezt a szót is el kell már hagyjam a kedvenc zenekaraim jellemzésekor.
Szépen lassan minden jelző el van csépelve.
Egyre inkább kiderül minden dögunalmas, önfényező brigádról, hogy tulajdonképpen rock is metal is, egy kicsit funk, no meg természetesen prog is.
És kategorizálhata tlan...
No persze...
Idézet
 
 
+3 #1 vova666 2013-12-20 14:22
Hálistennek végre valaki foglalkoztatja kicsit Portnoyt. Mióta kirúgták a Dream Theaterből, nem nagyon játszott sehol. Nagyon mellőzöttnek érezhette magát szegény!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.