Shock!

február 24.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Possessed: formálódik az első nagylemez 1986 óta

2013-ban stúdióba vonulhat a Possessed legénysége, és ha a sors is úgy akarja, pár éven belül új lemezzel jelentkezhet a Bay Area egyik legendás death/thrash pionírja. A zenekar utoljára 1986-ban jelentetett meg teljes hosszúságú albumot, és a mostani tagságban egyedül a tolószékbe kényszerült frontember, Jeff Becerra képviseli a régi felállásokat.

„Vannak zenéink és alapvető dalvázlataink nagyjából három nótához”, mondta nemrég egy interjúban Kelly McLauchlin gitáros. „Rá akarjuk szánni az időt, és olyan nótákat írni, amik egyértelműen úgy szólnak, mint a klasszikus Possessed. Most az a terv, hogy felveszünk egy demót vagy egy EP-t, amivel körbejárnánk a kiadókat, aztán elkészítenénk a teljes nagylemezt. Semmiféle konkrétum nincs még ezt illetően, és ugyanígy megjelenési dátum sem, hiszen írjuk a dalokat. Én leginkább azt várnám, hogy valamikor 2013 elején vonulhatunk stúdióba.”

A Possessed mindössze két nagylemezt jelentetett meg, az 1985-ös Seven Churches és az 1986-os Beyond The Gates azonban alapvető hatást tettek a formálódó death metal mozgalomra, és máig az irányzat alapművei közé számítanak. A jelenlegi Possessedben egyedül Jeff Becerra hörgős képviseli a régi leosztást. Becerra 1989 óta tolószékben ül egy szerencsétlen lövöldözés következtében. McLauchlin mellett a másik gitáros Daniel Gonzalez, a dobos Emilio Marquez, a basszer pedig Robert Cardenas, akit például az Agent Steelből is ismerni lehet.

A Possessed december 7-én fellépett a Barge To Hell metal luxushajón, fellépésükbe az alábbiakban bele lehet tekinteni.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Equinox 2012-12-11 07:13
Ez nagyon durva lesz. A Seven Churches egy alapmű
Idézet
 
 
+2 #1 Chris92 2012-12-10 16:37
Szürreális élmény lesz,cirka 27 év után, egy új Possessed anyagot hallani.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.