Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pokolgép: a teljes új koncertlemez hanganyaga meghallgatható

pokolgep_cAugusztus 21-én új, jubileumi DVD-t jelentetett meg a Pokolgép. A kiadványon a zenekar jelenlegi felállásának 2018-as arénás koncertje mellett extrák is helyet kapnak, és most a teljes hanganyag meghallgatható.

2018-ban, a harmincöt éves jubileumát ünneplő Pokolgép Aréna-koncertjének első felében a jelenlegi felállás lépett a színpadra, túlzás nélkül teljes életművet átfogó, széles merítésű műsorral. Az újonnan megjelent DVD-n ez az anyag kapott helyet. „A közönség rendszeresen segít abban, hogy mit játsszunk a koncerteken, így a Pokolgépnek nincs két egyforma koncertje. Sportcsarnokos buli nem mindig adódik egy metálzenekar életében, így ide is egy teljesen más programot állítottunk össze", mondja Kukovecz Gábor gitáros/zenekarvezető. „Kicsit talán hihetetlen, de ez a Pokolgép zenekar első igazi koncert DVD-je!", nyilatkozta a zenekar a DVD-n extraként is megtalálható videóinterjúban, amit Szénégető Richárd készített a csapattal. Készült ugyan korábban élő képanyaguk, de az még javában a DVD-korszak előtt történt. „A képi utómunkálatokat én végeztem, mert szívesen foglalkoztam vele, és így legalább biztosan a saját koncepciónk mentén készült el ez a koncertfilm!", mondta a vágást is végző Kleineisel Márk, a zenekar dobosa.

A DVD extrájaként felkerült interjúban pedig a zenekar közeli és távoli terveiről, a DVD megszületéséről,és néhány kulisszatitokról is szó esik. További extraként egy több mint száz képből álló fotóalbum is található a kiadványon, amely a GrundRecords gondozásában látott napvilágot. A hangfelvétel most teljes egészében végighallgatható.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 sanyi 2020-09-01 10:46
Sziasztok!
Megvettem a DVD-t és nagyon bejön nekem. Energikus és pörgős, amilyennek kell lennie egy igazi heavy metal koncertnek. Bár én se bántam volna, ha a teljes 3 órás buli rá kerül.
A Tóth Attila ellenes jelenségről írnék pár gondolatot:
Először is nem értem, hogy tíz év után miért nem sikerült még elfogadni őt, mint a Pokolgép jelenlegi énekesét. Minden meg van benne, amitől egy frontember kiváló: karizmatikus, énekhang több mint rendben, a koncerteket jól vezényli.
Félre értés ne essék, én is ki voltam bukva, amikor Rudán Joe-nak ajtót mutatott Kukó. Hiszen Joe az egyik kedvenc magyar rockénekesem. De akkor már tényleg nem volt más választása a zenekarnak. És olyan elődök nyomdokaiba nehéz lépni, mint Kalapács és Rudán. De Tóth Attila megoldotta ezt a feladatot. Hozzáteszem nekem is kellet 1-2 év mire elfogadtam az énekes cserét.
A P.Mobilból amikor kikerült Joe, azt is nehezen viseltem, de Baranyai Laci több mint jól helyt áll és vele még lemezek is készülnek 2-3 évente, nemúgy mint Joe-val.
Összegezve túl lehetne már lépni a dolgokon. Kalapács 30 éve önként hagyta el a zenekart, Joe alkoholizmusa pedig tarthatatlan szintre jutott 10 évvel ezelőtt (hál' Istennek azóta letette a poharat és egyenesbe hozta az életét). Szóval a váltás elkerülhetetlen volt és hoztak egy tök jó énekest, aki neten azóta is csak a fikát kapja jogtalanul. Nyitottnak kéne lennie egyeseknek és nem a régi dolgokhoz ragaszkodni, az újat pedig élből elutasítani. Tessék elmenni egy koncertjükre és meggyőződni róla élőben, hogy milyen fantasztikus hangulatot csinálnak még ma is. Most hétvégén én is megyek Gépre, mert a közelünkben fognak játszani. Várom a következő stúdiólemezt, mert a Metálbomba is faszául sikerült.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.