Shock!

április 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Petőfi-feldolgozásban mutatta be új énekesét a Pokolgép

A januári tagcsere után új videóklipes dallal jelentkezik a Pokolgép. A friss versfeldolgozás egyben a csapat új frontemberének bemutatkozásaként is szolgál.

0301pokolgep

Nem ért engem a világ címmel Petőfi Sándor-költeményt zenésített meg a Pokolgép. „Lassan két évtizede jellemző ránk, hogy egy-egy magyar költő verse felkerül a lemezeinkre – mondja Kukovecz Gábor gitáros. – Hogy ezt miért tesszük? Magyar együttesként fontosnak tartjuk, hogy a magyar irodalmat minél szélesebb réteghez eljuttassuk, ez egy küldetés. Ezt egy kiváló versnek gondolom, másrészt pedig egy kiemelkedően aktuális szövegnek. A Nem ért engem a világ számomra egyértelműen az egyenes és a kétszínű ember lenyomatának tökéletes körüljárása."

A Pokolgép január közepén jelentette be, hogy a banda és Tóth Attila útjai elváltak egymástól. A csapat oldalain azóta találkozhattunk már egy sokat sejtető fotóval, amin a tagok sziluettjei szerepelnek – ebből egyértelműen kikövetkeztethető volt, hogy már megtalálták új frontemberüket, viszont az énekes személyét a mai szövegvideóig homály fedte. A Nem ért engem a világ egyébként a megszokott munkamódszerrel készült el Kukovecz Gábor Jugá Pingpong Pincestúdiójában, ahol Z. Kiss Zalán, Pintér Csaba és Kleineisel Márk hangszeresek mellett már Bánhegyesi Richárd énekes is közreműködött a hanganyag rögzítésénél. „Meghallgatom a többiek véleményét, sőt, egyfolytában véleményeket hallgatok. Szeretem a külső visszajelzésekkel befolyásolni magam, mert több fül többet hall. Tekintve, hogy ebben a zenekarban építő jellegű bírálatokat kapok, ezért szívesen hagyatkozom a társaimra" – mondja Gábor.

A keverésért és a maszterelésért Cserfalvi „Töfi" Zoltán felelt, a dalszöveges videó pedig „belsős" munka, hiszen Kleineisel Márk dobos készítette. A közeljövőben két kiadványra is számíthatunk a bandától: egy kislemezre, amin a Petőfi-versfeldolgozás mellett egy vadiúj dal is hallható majd. Emellett pedig készül a negyvenéves jubileum kapcsán egy egész album is, ami a 2016-os Metálbomba óta az első komplett korong lesz a Pokolgéptől.

 

Hozzászólások 

 
#9 gonosztévő 2024-03-05 12:21
nem rossz ez a nóta
Idézet
 
 
#8 Vitovszki Szilárd 2024-03-04 19:07
Idézet - Kacsacsőrű madárpók-háló:
A kezdő hangok alapján simán rávágtam volna, hogy Paksi Endre az új énekes. :)

Lovrek Krisztián nem ért rá?


Én is így jártam, bár Mogyi bácsi nem énekel ennyire jól.
Idézet
 
 
#7 CChutney 2024-03-03 20:32
Idézet - Duke:
Idézet - CChutney:
Hát ha mást nem, az Ossian paranoid skizofréniáját tökéletesen hozzák.


Egy megzenésített Petőfi versnél pont a szövegbe belekötni... Érdekes megközelítés. :)


Bevallom, fogalmam sincs már, mire akartam ezzel utalni, de nem a szövegre. Lehet, valami korábbi nyilatkozat talán? Mondjuk azért a Petőfi-életműnek is elég sok darabja van, a választás sem lehet véletlen, de ja, nem a legsikerültebb kommentem.
Idézet
 
 
#6 Duke 2024-03-02 23:26
Idézet - CChutney:
Hát ha mást nem, az Ossian paranoid skizofréniáját tökéletesen hozzák.


Egy megzenésített Petőfi versnél pont a szövegbe belekötni... Érdekes megközelítés. :)
Idézet
 
 
#5 CChutney 2024-03-01 23:24
Hát ha mást nem, az Ossian paranoid skizofréniáját tökéletesen hozzák.
Idézet
 
 
#4 Csiba 2024-03-01 11:05
Zseniális nóta! Jó gyors,dallamos, jó a kétlábdob, olyan Helloweenes! A z ének olyan Kalapácsos/abból az időből amikor még jó volt a hangja/! Majd az élő koncertek eldöntik amúgy,hogy végül is milyen énekes a Ricsi!
Idézet
 
 
#3 abigél 2024-03-01 10:57
Igaz. Osszijány zene, olyan tipikus lanygos, lögymor metal. Vajon megint olyan óvodás lemezcímet adnak mejd ha megjelenik egy új lemez?
Idézet
 
 
#2 Levus76 2024-03-01 10:52
De még a gitár is "ricsis". :D

Egyébként szerintem van egy kis ős-gépes hangja.
Idézet
 
 
#1 Kacsacsőrű madárpók-háló 2024-03-01 09:13
A kezdő hangok alapján simán rávágtam volna, hogy Paksi Endre az új énekes. :)

Lovrek Krisztián nem ért rá?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.