Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pert indított Papa Emeritus III ellen a Ghost négy kirúgott tagja

0405pe3Alighanem végleg befellegzett a Ghost-vezér inkognítójának, habár azt eddig is tudtuk, hogy Papa Emeritus I-II-III maszkja jó eséllyel Tobias Forgét rejti. A főnököt most négy korábbi zenésztársa perelte be, amiért meglátásuk szerint nagy adag pénztől fosztotta meg őket.

Nem titok, hogy elég alapos átrendeződés ment végbe a Ghost soraiban az elmúlt hónapokban, bár egy friss nyilatkozat alapján az ilyesmi régen sem volt éppen példa nélküli a maszkok és kosztümök mögé rejtőző zenekarnál. A csapat jelenleg már az új felállással turnézik Európában, ám eközben négy korábbi tag beperelte Papa Emeritus III-at, akire ezzel összefüggésben már a Corren nevű svéd lap is Tobias Forgeként hivatkozott. A kereset szerint a csapat főnöke egyszemélyben kezelte a zenekar pénzügyeit saját cégén keresztül, és nem tartotta be a többiekkel kötött megállapodásokat az anyagiakat illetően: ő kezelte az összes bevételt, és állítólag azt hazudta társainak, hogy a társaság veszteséges, hogy ne kelljen kifizetnie a többieket. Így a zenészek most azért fordultak a bírósághoz, hogy a törvényszék a 2011 és 2016 közötti időszakra nézve számoltassa el a pápát a banda bevételeit illetően, és ezzel összefüggésben ítéljen meg nekik mintegy 200 ezer svéd koronát – ez körülbelül 6,5 millió forint –, vagy amennyit helyénvalónak ítél.

A dolognak a kereset szerint állítólag voltak előzményei is: a zenésztársak állítása szerint 2012-ig Forge alig fizetett valamit nekik, és ezután is kizárólag egy ultimátum hatására bizonyult hajlandónak kisebb-nagyobb összegeket folyósítani számukra, de továbbra is azt állította, hogy a cégnek nincs pénze. Ezután, tavaly kétféle üzleti ajánlatot terjesztett a többiek elé, de ezek a zenésztársak szerint megalázóak voltak, és gyakorlatilag rabszolgamunkára kötelezték volna őket a főnök mellett. Forge egyelőre a folyamatban lévő per miatt nem kommentálta az elhangzottakat, de annyi bizonyos, hogy vitatja a többiek követeléseit.

Miközben az igazságszolgáltatás malmai őrölnek, a megújult felállású csapat már dolgozik a legutóbbi Meliora folytatásán, illetve turnéznak is Európában. Hozzánk legközelebb április 20-án, a bécsi Gasometerben lehet elcsípni őket.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #14 zoli 2017-04-07 20:08
A 20.-ai bécsi koncertre nem megy valaki? Csatlakoznék, vonattal, autóval, mindegy, de a környéken csak én vagyok ilyen nemnormális, hogy ennyire bejön.... :)
Idézet
 
 
+1 #13 Abracadabra 2017-04-07 07:07
A volt szólógitáros már ki is tette a hivatalos nyilatkozatát felfedve a többi perelő tag nevét. Tiszta, érthető, és terjedelmes nyilatkozat a facebookon, amely megmagyarázza az egészet. Szerintem az tette be a kaput, hogy amikor ügyvédet fogadtak a szerződés felülvizsgálata és tárgyalása érdekében, nem egyszerűséggel ki lettek rúgva mind. Ráadásul jogtalanul. Ez egy régi barátságon és több más korábbi közös zenei projekten alapuló partnerség, ahol minden pénzügy és jogi ügy intézését Tobiasra bízták, csak ő csúnyán visszaélt vele (mert megcsapta a sok pénz, még nagyobb siker ígérete). Az átverés és a lehúzás mellett emberi kapcsolatok is tönkrementek, van bőven veszteség. Szóval ez nem egy NIN minta, ahol az elejétől köztudott, hogy ki a tulaj. ;-)
Idézet
 
 
+2 #12 Nonexistence 2017-04-06 23:16
Nahát. Akárcsak a magyar kis-és nagyvállalkozók . :D
Tobias biztos sokat forgott itthon, eltanult ezt-azt.
Idézet
 
 
+3 #11 Nornagest 2017-04-06 17:29
Pont mint a black metal bandák...úgy látszik az arcfestés ilyen hatással van a zenészekre. Jól tette a darkthrone, hogy még idejében leszokott róla, az lenne igazán csak a hab ezen a tortán ha fenrizék is beperelnék egymást...
Idézet
 
 
+5 #10 nikfisz 2017-04-06 10:45
Vihar a biliben.
Idézet
 
 
+5 #9 doctor justice 2017-04-06 07:52
Idézet - James Smith:
Idézet - doctor justice:
Idézet - megmondoember:
Ki szereti ezt a hulladék,kamu zenekart?


a faszom


Ez az új számuk. Nem a tiedről szól.

https://www.youtube.com/watch?v=I5YbNAr-f5c


Mindenki milyen prűd és sértődékeny lett hirtelen. Persze, ha valami dögös csajbanda lenne, azonnal előkerülne mindenki más fasza is.
Idézet
 
 
-5 #8 James Smith 2017-04-05 23:34
Idézet - doctor justice:
Idézet - megmondoember:
Ki szereti ezt a hulladék,kamu zenekart?


a faszom


Ez az új számuk. Nem a tiedről szól.

https://www.youtube.com/watch?v=I5YbNAr-f5c
Idézet
 
 
+16 #7 Abracadabra 2017-04-05 20:58
A 200 000 SEK BÍRSÁGOT kérnek Tobias-ra, ha nem mutatja be a korrekt pénzügyi elszámolásait, nem pedig kompenzálás az összeg, amit kérnek. Az a lényeg, hogy ez egy baráti társaság, régi közös zenei projektekből induló srácok, ahol valszeg csak Tobias sejtette az elején, hogy ez nagyot fog nőni. A svéd pénzügyi elszámolások nyilvánosak és kb 2013 vagy 2014-ben produkált nyereséget a cég (ami Tobiasra van bejegyezve). 2014-ben óriási nyereséggel zárt és 2015-ben is jól tejelt a banda. Úgyhogy ez itt a késedelem oka, ami a pert illeti. ;-) Más tagok is hozzájárultak a zeneszerzéshez és a dizájn kialakításához, az pedig jogdíjat jelent(ene) pluszban. Nos Tobias önmaga kezelte a merch oldalt, ami köztudottan az egyik nyereségbázis. ;) Ez sem tetszett a többieknek. Gyakorlatilag olyan megállapodás született az elején,hogy Tobias a főnök, ezért ő intéz minden adminisztrációt , pénzügyet stb. Csak éppen semmi infót nem közölt, csak azt, hogy üres a bankszámla és rendesen fizetni nem akart (alkalmanként is csak nyomásra adott némi kevés fizetést). Az ügyre a pontot a 2016-ban a többi tag elé lerakott rabszolgaszerző dés tette és november végén mindenki ki lett rúgva, miután ügyvédet fogadtak, hogy éljenek a jogaikkal.
Idézet
 
 
-2 #6 Mr. Garrison 2017-04-05 18:32
Idézet - doctor justice:
Idézet - megmondoember:
Ki szereti ezt a hulladék,kamu zenekart?


a faszom

Kalapúrnak is ezt mondtad, meg nekem is.. úgy látom a te "faszod" (fasznak túlzás nevezni) mindent szeret amibe bele tud bújni... Ánusz huszár.....
Idézet
 
 
+6 #5 doctor justice 2017-04-05 17:42
Idézet - megmondoember:
Ki szereti ezt a hulladék,kamu zenekart?


a faszom
Idézet
 
 
+2 #4 megmondoember 2017-04-05 16:19
Ki szereti ezt a hulladék,kamu zenekart?
Idézet
 
 
+2 #3 Codename333 2017-04-05 15:16
rabszolga munka? :O nem túlzás kicist ez a megfogalmazás tőlük :D ?? vagy csak én érzem annak.Jó értme én h pénzzel tartoznak nekik emg szar volt az ajánlat de ennyire nem kell túl lihegni egy kis zenélést :D Nem mellesleg egyetértek az előttem szóló bogarral....ha már iylen régóta rossz volt minek vártak????
Idézet
 
 
+14 #2 bogar 2017-04-05 12:43
Idézet - homme:
Szóval egy faszkalap.


Azért nekem mindig almás, amikor sok év elteltével "fellázadnak" a zenészek, hogy éhbérért dolgoznak és ezt is csak akkor, amikor eltávolítják őket.
Miért nem léptek le 2012-ben, ha már akkor is szar volt a helyzet!?
Idézet
 
 
+10 #1 homme 2017-04-05 10:18
Szóval egy faszkalap.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.