Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Országról országra utazó zsebtolvajok a Slipknot koncertjein?

0107slipknotUtazó tolvajbanda követheti a Slipknotot az európai turnén rendőrségi gyanú szerint – írja az egyik norvég lap. A múlt csütörtökön Budapesten is fellépett zenekar aktuális koncertjein tömegével tűnnek el a mobiltelefonok.

Két zsebtolvajt tartóztattak le kedden este a norvég fővárosban a Slipknot koncertje alatt, akiknél összesen harminchárom mobiltelefont találtak a rendőrök – ezek mindegyikét a zenekar fellépése alatt lopták el a többi nézőtől. Mindez önmagában még nem lenne túl érdekes, de az angol, skót és ír Slipknot-bulikon is tömegével tűntek el készülékek a rajongóktól, és ráadásul nem Corey Taylor sajátos hozzáállása miatt, így a hatóságok a lap szerint most már azt gyanítják, hogy egy utazó bűnszövetkezet követi Európában a csapatot, és szervezetten tulajdonítja el a telefonokat a bulikon. Mindebben természetesen az is benne van, hogy a lefülelt két személynek akár számos társa is lehetett, erre majd csak a nyomozás későbbi szakaszaiban derülhet fény. Az azonban bizonyos, hogy a norvég rendőrség eleve zsebtolvajlásra specializálódott, civil ruhás nyomozókat vezényelt a koncertre, mivel a korábbi nyugat-európai fellépéseken az átlagosnál lényegesen több érték tűnt el a nézők zsebeiből.

„A közönség folyamatosan ugrál, és természetes a lökdösődés is, ami a zsebtolvajok malmára hajtja a vizet", mondta Roar H. Kvassheim, a norvég nyomozócsoport vezetője a sztoriról beszámolt Aftenpostennek. A szakember szerint a tolvajok valószínűleg aktívan, szervezetten figyelik, ki hogyan használja a telefonját a koncerteken például fotózásra, és amikor utána zsebre vágják a készüléket, kifejezetten jó pillanat egy profi számára az akcióhoz.

Egyelőre nem tudjuk, hogy a magyar bulin is tömegesnek bizonyult-e a szóban forgó probléma, amennyiben igen, az alighanem napokon belül kiderül.

 

Hozzászólások 

 
-1 #15 Ivan Fakoff 2015-02-15 22:02
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy az, ha a magyarokkal szemben vagytok előítéletesek az ugyanúgy hátrányos megkülönbözteté s. Baromira ellene vagyok annak is, ha valaki más népeket általánosít ilyen módon de ha valaki azt mondja, hogy pl. "Bár magyar vagyok, de nem alkalmazok magyarokat, mert azok ilyenek, meg olyanok." az ugyanúgy hátrányos megkülönbözteté s mintha a romákkal vagy feketékkel tenné ezt. Nem tudom miért terjedt el ennyire Magyarországon az, hogy mert a magyarok azok ilyenek meg olyanok, minden népen, etnikumon, valláson belül vannak frusztált, írigy, ok nélkül gyűlölködő seggfejek, és persze rendes, segítőkész emberek is.Ezt tapasztalatból mondom. Amúgy a szervezett bűnözés egy globális jelenség, a világ minden országában jelen van. Csak megsúgom.


Jól beszélsz.
Idézet
 
 
+1 #14 Ivan Fakoff 2015-02-15 21:55
Idézet - zombee:
Idézet - P:
Idézet - neal and jack and me:
nem lepődnék meg, ha magyarok lennének az elkövetők.


Azért ennyire ne nézzük le saját magunkat szerintem. (Én reménykedem benne, hogy nem).


A dánokat is mi ismertettük meg a vasúti kábellopás fogalmával... Bár ettől még lehet bármilyen nemzetiségű a banda, de jó eséllyel nem nyugat-európai.


Azok maximum _magyar állampolgárok_ voltak, pubi.
Idézet
 
 
+5 #13 Igor Igorovics 2015-02-13 23:37
Idézet - Krm:
Igor, álltál már 4,6 tuján? Próbáld ki. Persze minden csapatban labdáznak jók-rosszak, általánosítani meg csúnya dolog. Csak a fránya arányok. A matek nem hazudik. A pont P-nél.

Amúgy baromira nem ez volt a mondandóm lényege. Itt arról van szó, hogy állandóan azt hallom mindenhonnan, hogy mert minket mindenki utál meg, hogy ilyen keserű, sótlan f.szok vagyunk, bezzeg ezek, azok meg amazok mennyivel rendesebbek, tökösebbek, jobbak blablabla... Egy nagy francokat. A magyar népnek rengeteg pozitív tulajdonsága van meg nyilván van negatív is, de egyrészt ez egy általánosítás, tehát nem mindenkire igaz, másrészt mindennek meg van az oka, amit itt elég hosszas dolog lenne részletezni. Ennek társadalmi, gazdasági, történelmi, politikai és néprajzi vetülete is van. Na jó ez mostmár eléggé off, úgyhogy részemről ennyi.
Idézet
 
 
+2 #12 Krm 2015-02-13 20:05
Igor, álltál már 4,6 tuján? Próbáld ki. Persze minden csapatban labdáznak jók-rosszak, általánosítani meg csúnya dolog. Csak a fránya arányok. A matek nem hazudik. A pont P-nél.
Idézet
 
 
+7 #11 Igor Igorovics 2015-02-13 19:33
Amúgy az, ha a magyarokkal szemben vagytok előítéletesek az ugyanúgy hátrányos megkülönbözteté s. Baromira ellene vagyok annak is, ha valaki más népeket általánosít ilyen módon de ha valaki azt mondja, hogy pl. "Bár magyar vagyok, de nem alkalmazok magyarokat, mert azok ilyenek, meg olyanok." az ugyanúgy hátrányos megkülönbözteté s mintha a romákkal vagy feketékkel tenné ezt. Nem tudom miért terjedt el ennyire Magyarországon az, hogy mert a magyarok azok ilyenek meg olyanok, minden népen, etnikumon, valláson belül vannak frusztált, írigy, ok nélkül gyűlölködő seggfejek, és persze rendes, segítőkész emberek is.Ezt tapasztalatból mondom. Amúgy a szervezett bűnözés egy globális jelenség, a világ minden országában jelen van. Csak megsúgom.
Idézet
 
 
#10 Krm 2015-02-13 19:01
AROMÁK? Magyar? Vicces neal and agyzabáló...
Idézet
 
 
+8 #9 Paul Greengrass 2015-02-13 14:40
Csatolják a turné stábhoz a tolvajkergetőke t, minden gond megoldva!
Idézet
 
 
+2 #8 cápaidomár 2015-02-13 11:37
Idézet - necromedve:
Idézet - cápaidomár:
Húha... Tuti, hogy európaiak. Minek jönne ide egy amerikai bűnszövetkezet? Amúgy sanszos, hogy megrendelésre dolgoznak. Ezért a szerveződés.

Még mindig jobb, mintha mondjuk meghalnának azok a rajongók. Ugye, volt erre is példa.


Lehet Corey Taylor a megrendelő, őt idegesíti a sok telefon a nézőtéren. :P


:-))
Idézet
 
 
+29 #7 necromedve 2015-02-13 10:47
Idézet - cápaidomár:
Húha... Tuti, hogy európaiak. Minek jönne ide egy amerikai bűnszövetkezet? Amúgy sanszos, hogy megrendelésre dolgoznak. Ezért a szerveződés.

Még mindig jobb, mintha mondjuk meghalnának azok a rajongók. Ugye, volt erre is példa.


Lehet Corey Taylor a megrendelő, őt idegesíti a sok telefon a nézőtéren. :P
Idézet
 
 
+7 #6 RobertThorn 2015-02-13 10:32
Amióta pár éve az osztrák fesztiválról a Limp Bizkit gitárját is valami hazánkfiának volt oly muszáj ellopnia (és én ennél suttyóbb esetet azóta se nagyon hallottam), azóta - nemzeti önbecsülés ide vagy oda - nem tudok haragudni az olyan véleményekre, mint amilyen neal and jack and me-é. Sőt.. :(
Idézet
 
 
#5 cápaidomár 2015-02-13 10:27
Húha... Tuti, hogy európaiak. Minek jönne ide egy amerikai bűnszövetkezet? Amúgy sanszos, hogy megrendelésre dolgoznak. Ezért a szerveződés.

Még mindig jobb, mintha mondjuk meghalnának azok a rajongók. Ugye, volt erre is példa.
Idézet
 
 
+5 #4 zombee 2015-02-13 10:03
Idézet - P:
Idézet - neal and jack and me:
nem lepődnék meg, ha magyarok lennének az elkövetők.


Azért ennyire ne nézzük le saját magunkat szerintem. (Én reménykedem benne, hogy nem).


A dánokat is mi ismertettük meg a vasúti kábellopás fogalmával... Bár ettől még lehet bármilyen nemzetiségű a banda, de jó eséllyel nem nyugat-európai.
Idézet
 
 
+12 #3 P 2015-02-13 09:36
Idézet - neal and jack and me:
nem lepődnék meg, ha magyarok lennének az elkövetők.


Azért ennyire ne nézzük le saját magunkat szerintem. (Én reménykedem benne, hogy nem).
Idézet
 
 
-18 #2 neal and jack and me 2015-02-13 08:42
nem lepődnék meg, ha magyarok lennének az elkövetők.
Idézet
 
 
+5 #1 Abracadabra 2015-02-13 08:35
Durva... A koncert előtt, amikor még kint álltunk ezt bemondták hangosbemondón (hogy vigyázzunk a mobiljainkra). Többször is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.