Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Olyan lemezt fogok készíteni, ami nekem is tetszik, nem hiszem, hogy death metal lesz rajta”

Megkezdte a demózást új szólólemeze előtt Sebastian Bach. A Skid Row volt frontembere előzetesen lazább, dallamosabb albumot ígért az előzőeknél.

0426bach

Utoljára 2014-ben adott ki szólóalbumot Sebastian Bach, aki megkezdte a demózást a Give ’Em Hell folytatásának dalain. Különösebben bőséges részleteket egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy az elsőként felvett dalt John „John 5” Lowery gitárossal, Rob Zombie társával írta. „Jelenleg épp kiadót váltok”, fűzte hozzá az énekes. „A menedzserem, Rick Sales azt szeretné, ha lenne egy jó demóm, amit megmutathatna másoknak. Jelenleg hét dallal rendelkezünk, kettőt John 5-val írtam, de Steve Stevens, Billy Morrison és Brent Woods is küldött pár ötletet. Meglátjuk, mely riffekből lesz végül tényleg valami…”

Bach már tavaly is elmondta, hogy a következő lemez lazább megközelítésű lesz a korábbiaknál, most pedig megerősítette ezt. „Kicsit változott az ízlésem, mióta az orvosom közölte, hogy amennyiben azt szeretném, ha jó maradna a hallásom, néha kicsit le kell halkítanom a zenét. Pár éve mondta ezt, és azóta megfogadtam a tanácsát: nem nyomom már olyan hangosan. Szóval olyan lemezt fogok készíteni, ami nekem is tetszik. Nem hiszem, hogy death metal lesz rajta, sokkal inkább felemelőnek és szórakoztatónak ígérkezik. És persze igazi emberek játszanak majd rajta igazi zenét – ez is nagyon fontos számomra.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.