Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nightwish: öt hét alatt aranylemez Európa fő piacán

Máris aranylemez Németországban a Nightwish új albuma, az Imaginaerum, amelyet mindössze öt hét alatt több mint 100 ezren vásároltak meg Európa legnagyobb lemezpiacán. Tuomas Holopainenék friss műve az egész kontinensen nagyon jól fogy.

A Nightwish természetesen hazájában, Finnországban aratta a legnagyobbat négy év után kiadott friss albumával: az ezer tó országában már megjelenésének napján több mint 50 ezer példányban kelt el az Imaginaerum, de azt azért tegyük hozzá, hogy azóta jóval visszafogottabb ütemben fogy, és egyelőre „csak” háromszoros platina (Finnországban 20 ezer eladott album után jár ez a státusz).

Németországban mindössze öt hétre volt szüksége a bandának ahhoz, hogy átlépjék a bűvös százezres eladást, pedig a lemez – a várakozásokat némileg alulmúlva – két elődjével, a Once-szal és a Dark Passion Playjel ellentétben nem került fel az össznémet eladási listák élére, hanem a hatodik helyen nyitott. Ez egyébként alighanem csak annak köszönhető, hogy az anyag a leghatalmasabb karácsonyi lemezdömping közepén került a boltokba.

A Nightwish április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. A jegyek elővételben 8900, illetve 10.900 forintba kerülnek. További részletek a Concerto honlapján.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.