Shock!

december 14.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Nightwish: novembertől mindenképpen Floor Jansen énekelt volna?

Floor Jansen már jóelőre gyakorolt a Nightwishbe való beugrásra – derült ki az énekesnő egy friss nyilatkozatából, vagyis lehetséges, hogy Anette Olzon távozása nem volt olyan hirtelen és váratlan, mint azt a körülményekből sejteni lehet. Floor egyelőre nem gondolkodik azon, hogy akár véglegesen is ő lehet-e majd a finn banda énekesnője, csak élvezi a helyzetet.

„Szeptember 29-én reggel kaptam egy sms-t, amiben azt tudakolták, milyen gyorsan tudok átrepülni az Államokba”, mondta Floor a 3FM nevű holland rádiónak. „Gyorsan összepakoltam mindent, lefoglaltam a jegyemet az első gépre, és gyakoroltam a dalokat. Korábban már megkértek rá, hogy novemberben, decemberben és januárban csatlakozzam hozzájuk a turnén, vagyis egy rövid hétig már korábban is gyakoroltam a dalaikat. De így, hogy a tervek egy hétvége alatt borultak, végül tényleg csak pár napom jutott a felkészülésre, illetve egy kétórás próba úgy, hogy ott voltak előttem a dalszövegek.”

Floor az interjúban valóra vált álomnak nevezte a Nightwish-sel adódott lehetőséget, és megerősítette, hogy január végéig biztosan turnézni fog a bandával. Azt illetően, hogy vajon őt hallhatják-e majd a rajongók a finn banda következő lemezén is, egyelőre még nem foglalt állást. „Eddig még nem beszéltünk erről. Most az a terv, hogy beugrottam Anette helyére, és csak annyit tudok mondani: ez egy nagyszerű lehetőséget jelent számomra, aminek minden percét kiélvezem. Az meg majd kiderül, mit hoz a jövő…”

Egy dolog biztos: Tarja Turunen, a csapat eredeti énekesnője nem szeretne visszamenni a Nightwishbe…

 

Hozzászólások 

 
-1 #11 BSND 2013-01-25 11:33
A csapat mindenesetre örökre eljátszotta a hitelét, az egyszer biztos.
Idézet
 
 
+1 #10 Zsoltika87 2013-01-25 00:11
Nekem, ez így sokkal jobban bejön mint az Anett-es felállás! Őt kell a helyére szerződtetni! Eszméletlen jól szól! Szívesebben hallgatnék Nightwisht a továbbiakban a Tarja korszak után, ha így maradna. Az Anett-es kis periódust meg vegyük egy kis kitérőnek a banda életében, amit sztem jobb ha elfelejtünk. Ez meg maradjon így ahogy most van, és akkor mindenki happy. :)
Idézet
 
 
+2 #9 Equinox 2012-10-19 21:35
Idézet - Sanctus:
Furán hangzik egy beugrónál, de akkor is úgy érzem, hogy a Nightwish történetének ez a mostani a legerősebb felállása.

Egyetértek. Mostantól több kedvem lesz NW-t hallgatni (eddig ugyanis nem sok volt, csak pár kötelező kört mentem velük, 3 lemezüket rendesebben)
Idézet
 
 
+1 #8 Baba 2012-10-19 21:03
Csak a videó rossz minöségü, vagy ennek a nönek tényleg elnyomja a hangját a zene?
Idézet
 
 
+4 #7 Elis 2012-10-05 14:14
Idézet - Sanctus:
Furán hangzik egy beugrónál, de akkor is úgy érzem, hogy a Nightwish történetének ez a mostani a legerősebb felállása.

Persze, simán elénekli a Tarjás és Anettes számokat is! :)
Idézet
 
 
+8 #6 Sanctus 2012-10-05 13:33
Furán hangzik egy beugrónál, de akkor is úgy érzem, hogy a Nightwish történetének ez a mostani a legerősebb felállása.
Idézet
 
 
+5 #5 Elis 2012-10-05 09:59
Idézet - Afrikaaner:
Ami pedig a fizikai adottságait illeti, egy fejjel magasabb a töpszli finneknél, úgyhogy, ha akadékoskodnak, majd helyre teszi őket.

Rájuk férne :D
Idézet
 
 
+14 #4 Afrikaaner 2012-10-05 09:54
Huh... Félelmetes ez a nő! Lényegében az első hiteles figura a Nightwish élén abban az éretelmeben, hogy az Ayreon óta rendszeresen énekelt metal csapatokban (is). Nem lóg ki a sorból. Ami pedig a fizikai adottságait illeti, egy fejjel magasabb a töpszli finneknél, úgyhogy, ha akadékoskodnak, majd helyre teszi őket. Sok szerencsét neki.
Idézet
 
 
+4 #3 tschaby 2012-10-05 09:52
Floor Jansent szerintem nem kell félteni! Van saját zenekara, jó dalszerző és szövegíró, megvannak a projectjei, énektanár stb-stb. Ha nem marad, mint állandó énekes, akkor sem lesz arra kárhoztatva, hogy bérzenészekkel felvett, halál unalmas lemezekkel altassa a rajongóit, mint az egyik korábbi Nightwish énekes...
Ha meg marad, remélem a ReVampet akkor sem oszlatja fel!
Idézet
 
 
+6 #2 Elis 2012-10-05 09:21
Hm, igaz, Anette-ért nem voltam oda, de azért már a második énekesnőjükkel "bánnak el" így csúnyán... viszont picit azért örülök, mert így újra hallgatható lesz (nem csak Hans Zimmer kópia lesz Hupikék Törpikékkel, hanem Hans Zimmer kópia lesz valódi énekkel). Csak Floor-t ne bántsák, bár erős csajnak tűnik... Még reménykedem, hogy helyreállhat az egyensúly a Nightwishban, talán Floor jót tesz nekik... talán...
Idézet
 
 
+9 #1 tschaby 2012-10-05 09:13
Az Isten verje meg! Ha ez a felállás turnézik így Európában is, akkor a 2000-es Wishmaster turnés E-Klubos koncert után először ott kell legyek egy Nightwish koncerten!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.