Csúnyán beszólt egykori zenésztársainak a Mastodonból idén kilépett Brent Hinds. A gitáros emberileg és zeneileg is megjegyzést tett a csapatra.

Az év elején, hatalmas meglepetésre kikerült a Mastodonból Brent Hinds. A zenekar akkor a szokásos diplomatikus semmitmondással kezelte a válást, ám most úgy tűnik, komoly feszültségek húzódhattak meg a háttérben. Történt ugyanis, hogy a csapat közzétette a 2014-es Once More ’Round The Sun borítóját, hiszen a lemez a napokban múlt tizenegy éves. Egy rajongó kommentben azt írta: a Halloween a kedvenc dala a lemezről, és mindenképpen hiányozni fog neki a csapatból Brent Hinds. Erre meglepő módon maga a távozott gitáros reagált egy hozzászólással, méghozzá hivatalos instás fiókjával. „Nekem nem fog hiányozni, hogy egy szar zenekarban játsszak rettenetes emberekkel” – írta Brent.
A Mastodon egyelőre nem kommentálta a barátságtalan hozzászólást. A csapat Hinds távozása után először Ben Ellerrel állt színpadra, május óta azonban Nick Johnston játszik velük. A torontói Johnston szólóelőadóként elsősorban dallamokban gazdag, dzsessztől blueson át progresszív rockig számos különböző stílust egyesítő instrumentális muzsikában utazik. Tarsolyában hét szólólemez található, a legutóbbi tavaly jelent meg Child Of Bliss címmel.
A banda ott lesz az idei FEZEN-en is, méghozzá július 31-én.



Hozzászólások
Azok meg kik?
Meg akkor most nem is lépnek fel ezen a hepajon?
Hogy a tökömbe jön ez ide..?
Részemről oké.
Most már bánom is, hogy szóltam.
Kérlek :)
Köszönjük az információt. Nyilván nem jutott el senkihez, akit érdekel a téma.
Sehogy nem jön ide. Azért van ott, hogy OFF.
Csak valahova le akartam írni ;)
Egyébként The Kovenant és Charles Hedger "Ghul" az új gitáros a Mayhemből.
Azok meg kik?
Meg akkor most nem is lépnek fel ezen a hepajon?
Hogy a tökömbe jön ez ide..?
Azért 25 évig gürcöltek együtt, amihez ő is hozzátette a magáét. Nem bagóért meg szívességért, hanem mert a szerves része volt, szóval némileg jogosan is lehet hazabeszélni ilyenkor. Persze ez ugyanolyan szánalmas, mint mikor valaki az exét egy kukás képpel illusztrálja, és végig nincs tudatában annak, hogy saját magáról beszél ezzel. Hinds számomra is a legirritálóbb tagja volt a csapatnak, a metalhoz való hozzáállása meg azt sugallja, hogy saját magával sincs ép talajon. Engem ez ugye egyáltalán nem zavarna, csak akkor az ember nem játszik valahol ennyi ideig, ha utálja amit csinál. A szarozáshoz még annyit, hogy meg lehetne kérdezni: oké, szar a zenekar, de mennyi felelősséget vállalsz el belőle? Ugye minimum 25 százalékot?
Emlékszünk még a Nightwish-sztorira? Ott is szarfej volt mindenki, leginkább Tuomas, amiért kicseszték az akkori csajt, de aztán érdekes, azóta ragyogóan elvannak a mostanival.
Most már a Mastodon-nak is lett egy saját Ace Frehley -je.
https://rockcelebrities.net/bill-kelliher-shares-the-tragic-incident-that-changed-mastodons-dynamic-forever/