Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mastodon: Once More ’Round The Sun

0429mastodoncHősök. Az embereknek szükségük van hősökre. Olyan személyekre, akik megcsinálják, amit mások nem, akik „bezzeg-lények": bezzeg ők, bezzeg így, bezzeg úgy. Akik kivételt jelentenek, mert nem olyanok, mint mi. Akik nem tudnak hibázni. Akikre akár még irigykedni is lehet, vagy éppen azért utálni őket, mert olyanok, amilyenek. A sokszor lesajnált mai metal mezőnyben az én szememben ilyenek például a Mastodon tagjai.

Mágia. Az embereknek a mágiára is igen nagy szükségük van. Mert kell a varázslat, a szemfényvesztés. Kell a cilinderből előhúzott nyúl, a kettéfűrészelt nő, az, hogy David Copperfield sértetlenül gyalogoljon át a Kínai Nagy Falon. De még inkább a mágus, aki hipnotizál, delejez, egy olyan világba juttat, ami sosem létezett, mégis lüktetően érzed magad körül, valóságosabbnak, mint a hétköznapi világot. A Mastodon lemezei számomra ilyenek, és bizony pontosan ilyen hatodik nekiveselkedésük, a Once More 'Round The Sun is.

megjelenés:
2014
kiadó:
Reprise / Warner
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 131 Szavazat )

Az atlantai négyes zenéjében sok jó dolog van, de én a legjobban mégis azt kedvelem, hogy igazából mindig az a kedvenc Mastodon-lemezem, amit éppen hallgatok. Úgyhogy most épp a Once More... az. Mert mindegyik más egy kicsit (vagy éppen nagyon), de mindegyikről messzire üvölt, hogy ezek bizony csak Brann Dailorék lehetnek. Talán az eszement ritmusképletek teszik, talán a furcsán álomszerű hangulat, a markáns, ám könnyedén dúdolható gitártémák, vagy az, hogy újabban még a hangnélküli énekesek is olyan „dallamokat" hoznak, melyek sokáig velünk maradnak – minden bizonnyal mindez együtt. És minden alkalommal csavarnak egyet a történeten, aztán meg rájövünk, hogy egymás után helyezve a lemezeket már nem is tűnik olyan kacskaringósnak az az út.

Mint ahogy most is: a hatodik nagylemez szinte egyesíti mindazt, ami jó volt a régebbi Mastodonban és a legnagyobb újításokat hozó The Hunterben, míg egyszerre finomítja tovább az összképet, és őrzi meg a csapatot mindvégig jellemző dühöt. A 2011-es korongra igen jellemző füstös hangulat ezúttal kissé oszlani látszik, azonban a pszichedelikus, hogy azt ne mondjam, alternatív felhang (na, azért nem úgy kell ám azt érteni, hanem kábé úgy, hogy bizonyosan szeretik a Deftonest és a Queens Of The Stone Age-et is) néhol mintha még erősödött is volna. Közben meg itt-ott olyan kifejezetten old school metalos témákat eregetnek, hogy csak nézünk. Na, ezt tessék akkor bekategorizálni! Esetleg ott van még segítségnek a borító, ami olybá tűnik, mintha egy rosszul (vagy inkább túl jól) sikerült LSD-trip során született volna: ezerszínű, inkább csalogató, mint ijesztő álomfigurájával egészen precízen vizualizálja az itt hallható zenét.

Azt a majd egyórás utazást, amiben végig Brann Dailor überdobos eszement, utánozhatatlan ritmusai, megtekert, páratlan ütemei dominálnak (mint ahogy állítólag mostanság zeneileg is Brann a legfőbb agy), miközben a Brent Hinds/Bill Kelliher duó minden pillanatában precízen megtervezett, ám bármikor robbanásveszélyes gitártémái kápráztatnak el minket, Troy Sanders basszusfutamai pedig - szokás szerint – társai játékához képest szolidabban simulnak bele az összhangzásba. Viszont Troy énekhangilag hatalmasat lépett előre! Még most sem számít valami dalos pacsirtának, ám – Egervári Sándor halhatatlan szavaival élve – a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. A szintén vokalizáló Brent hangja ellenben továbbra sem túl jó, Brann komának viszont sokkal többször kellene elvállalnia ezt a szerepet (Bill csak a háttérben üvöltözik olykor, így őt most hagyjuk).

Igazából nem szükséges minden egyes dalon végigmenni, mert a lemez sokkal inkább organikus egységnek tűnik, mint különálló hangulatok tárházának, de azért a sarokpontokat kiemelhetjük: az elsőként elérhetővé tett és klipesített (de micsoda klip már az!) High Road például csont nélkül a 2014-es év legjobb riffjét tartalmazza, és egyébként is mocsok jó súllyal bíró tétel, ami azonban kellően fogós is. A címadó ezzel szemben tőlük már szinte játékosan könnyednek hat (még ha a refrén igen érdekes is), míg szintén a hetvenes-nyolcvanas évek hatásai figyelhetők meg a Motherloadban, és kevésbé ugyan, de a nyitó Tread Lightlyban is (ezekben például egészen szépen dominál a dallamosabbra vett ének).

A lemez közepe aztán az őrültebb tételeké: a Chimes At Midnight valóban kísérteties gitártémái és zaklatott éneke, az idegbeteg Feast Your Eyes és a szinte punkos Aunt Lisa (nem is csoda, hiszen itt vendégeskednek a szintén atlantai punkcsapat, a Coathangers tagjai) mind-mind itt helyezkedik el. Mint ahogy a lemez egyik legnehezebben emészthető, ugyanakkor legagyasabb tétele, az Asleep In The Deep is, amelyet voltaképpen az kavar meg végleg, hogy minimum háromféle énekhangot hallhatunk benne (igen változó színvonalon), illetve az is igen árulkodó, hogy itt pedig egy bizonyos Ikey Owens a vendég (ex-The Mars Volta). Ki ne hagyjam a baráti vendégeskedők sorából a szinte már a csapat tiszteletbeli tagjának számító Scott Kellyt, aki a záró, röpke nyolc perces förtelemben, a Diamond In The Witch House-ban ereszti ki hangját. Mondanom sem kell, ez az egész lemez legnyomasztóbb, legkilátástalanabb és legsúlyosabb tétele (nem véletlen hagyhatták „levezetőnek"), amiben Brann – nem tudok mást mondani - ismételten csodát művel. Sokszor azon kapom magam, hogy kizárólag a dobtémákra figyelek, és esek szépen egyik ámulatból a másikba. Ha nem lenne túlzás, azt mondanám, nekem bizony ez a fickó jelenti az új Dave Lombardót!

Akárcsak legutóbb, ezúttal sem siettem el a Mastodon-ismertetőt, de nem is lett volna miért, egyszerűen hülyeség lenne három-négy hallgatás után véleményt formálni, mikor még egészen biztosan huszadszorra is felfigyelhetünk valami finomságra, bizarr megoldásra, meglepő váltásra. Hősök és mágia. A pontszám nem lehet kérdés.

 

Hozzászólások 

 
#51 Anon Ymus 2017-09-02 15:02
zárás:

Összességében elmondhatom, hogy bár az én szívem csücske mindig is a váltást megelőző korszak és hozzáállás lesz, ami a banda zenéjét illeti, de ez is egy kiváló, nevükhöz méltó album, amivel magamat is meg tudtam nyugtatni, hogy nem én vagyok bolond, és lehet az előző album koncepcióját egy sokkal kiérleltebb, értelmesebb, minőségibb formában hozni, azaz ki lehet jelenteni, hogy kiköszörülték a csorbát. És ez nagy öröm nekem.
Idézet
 
 
#50 Anon Ymus 2017-09-02 15:01
folyt.:

Na de elkanyarodtam, vissza a Mastodon-hoz: sajnos nekik is úgy áll az ilyesmi, mint tehénen a gatya, elég röhejes. Értem én, hogy azt csinálnak, amit akarnak, amihez épp kedvük van, de ez így ebben a formában elég bugyuta, és ezzel a sok lassítással még a vonzó jellegből is elvesz valamicskét. Meg ha ilyesmire kíváncsi az ember, eleve nem egy ilyen klipre keres rá. Persze éljen az önkifejezés, most végre megtudtuk, hogy a banda tagjai mire szeretik a legjobban rárántani, hurrá. Már ha valakinek hiányzott ez az infó. Király szám a High Road! Elsőre azért nem jött be, kicsit érlelni kellett, de a hatás nem váratott magára sokáig. Tetszik, hogy még ezt a morzsoló, viszonylag szimpla riffelést is fel tudták dobni néhány rájuk jellemző apró csavarral, itt tényleg azt érezni, hogy önmagukat adják, és nem csak úgy bedobáltak egy picivel durcább dalt, mint mondjuk a Spectrelight-ot a The Hunter-re, hogy a régi fanok se sírjanak annyira, legyen egy kis csont, amin elrágódhatnak. A klipjén ismét azt érezni, hogy nem veszik túl komolyan magukat, nagy baj nincs vele, bár nekem valahogy nem esett le, hogy utóvégre mit is akartak mondani vele. A címadó ismét egy amolyan lazább, befogadhatóbb dal, mégse igazán nyál vagy enervált rockocska, talán ezt sem dúdolod elsőre, mégis egyre többször tapasztalom, hogy meló közben csak úgy beugrik. Viszont a Chimes af Midnight-ból nagyon sokáig semmi sem maradt meg, jó időbe telt, mire rögzült, de már ez is kilépett a töltelék-státuszból, szerintem a Crack The Skye-ra is simán felfért volna. Nagy kedvenc az Asleep in the Deep: fantasztikus gitárrészek, szuper énekdallamok. A videó pedig... ejha... na ott aztán alaposan betéptek! A kommenteken is jókat lehet röhögni. Feast Your Eyes: itt valami olyasféle érzésem támad, mint amikor az előző lemezen elővezették az agyahagyottabb ötleteiket, csak itt valahogy nem lett idegesítő, hanem egy elejétől a végéig élvezhető anélkül, hogy az embernek be kéne magyaráznia magának, hogy "ez tök jó, hát az kell legyen, hiszen ez is Mastodon". Az Aunt Lisa hasonló kategória, a minőség nemkülönben magas, egyszerűen élvezet hallgatni. Zseniális, ahogy a végén azok a tök jó elvont énektémák átmennek a pom-pom lányos kórusba... elmeroggyant, mégis működik! Atom gitárriffel indít az Ember City, egyedül a refrénnél rezeg egy kicsit a léc, de még pont nem veri le. A Halloween valamiért viszont máig nem rögzült igazán. Nem rossz, nem rossz, de még mindig elmegy mellettem és kb. semmi sem marad meg belőle, csak pár foszlány. Merjem mondani, hogy a lemez gyenge pontja? Talán az... de ezzel együtt sincs nagy vész. A záródal is elég nehezen adta meg magát, de azért csak-csak befolytak a fejembe a jó kis riffek, a marcona, elborult súlyosságok. Igen hangulatos.
Idézet
 
 
#49 Anon Ymus 2017-09-02 15:00
Túl hosszú hsz, részekre szedem, no compromise...

Hatalmas kedvencem volt a Mastodon, de a The Hunter okozta csalódás miatt ezt az albumot csak később tudtam igazán befogadni. Úgy elidegenedtem a bandától, hogy csak nagyon gyanakodva méregettem az új dalokat, aztán ahogy egyszer-kétszer meghallgattam, konstatáltam, hogy ez nem olyan gáz, mint az előző, nem tettek ugyan hátraarcot, de hallani, hogy vannak jó riffek, egyben vannak a dalok, nem szétesőek, és összességében kellemes hallgatnivalóna k találtam, volt egy-két kiugróan jó részlet is, mégsem mélyedtem bele túlságosan, így elsőre el is ment mellettem, nem is igazán hiányzott. Az előző albumban tényleg nagyot csalódtam, egyszerűen elment a kedvem a bandától, így csak ilyen másfél-két év elteltével raktam fel újra, adván némi esélyt neki. Ma már igazából azt merem mondani, hogy ez is közelít a tízpontos alkotásokhoz, bár e téren én nem gondolkodom számokban.

A Tread Lightly torzítatlan (akusztikus?) intrója nagyon bejön, mindig is szerettem az ilyesféle bevezetést à la Master of Puppets vagy Omnivium, de maga a dal is minden téren atom, zeneileg sincs szütyörgés, az énekkel sem lépik túl a keretet. Úgy látszik, hogy most már mindig második helyen lesz az albumokon a mindenkori slágernek szánt darab, a The Motherload (marha jó cím!) legalábbis ilyen érzést kelt, de nincs baj, mert ez egy kiváló dal, úgy szuper, ahogy van, nem lehet belekötni, porig alázza az előző lemez hasonszőrű próbálkozásait, de pl. a Show Yourself-et is. A klipje, nos, hm-hm... az elején még azt hinné az ember, hogy itt valami művészies jellegre számíthatunk amúgy Until It Sleeps-módra, aztán bejönnek az ugráló s*ggek. Háááát... Na most félreértés ne essék, az anyagi világban én sem tudok semmi szebbről az Isten által teremtett dolgok között, mint egy gyönyörű, megfelelően nagy és kerek női fenék, ezt nem is tagadom. A vadregényes hegyek, a végtelen óceánok vagy mondjuk az aranyos kiscicák a fasorban sincsenek. De egyrészt az ilyen szépségnek is megvan a maga helye, tízből kilenc ember biztosan komplett hülyének tart majd emiatt, mégis azt mondom, hogy ebben a formában ez ízléstelen és szánalmas, vagy hogy mást mondjak, közönséges és lealacsonyító. Azért, mert valami nagyon értékeset méltatlanul ábrázol, mutogat. Másrészt azt sem igazán bírom, hogy már jó pár éve, talán már évtizede is dívik, hogy a nők úgy öltözködnek, mint az útszéli szajhák, és ez még teljesen elfogadott is, te vagy a bolond, ha mást mersz mondani. Ti emberek elkezditek elfelejteni, hogy mi az a tisztesség, és elkezdtétek szeretni a rosszat, ami nagy baj nektek, és még csak észre sem veszitek.
Idézet
 
 
+1 #48 Flagellator1974 2017-01-30 23:58
Nna. Talán ez a második lemez a Leviathan után, amit többször is meghallgatok.
Jó lesz ez, ráadásul nagyon jó lett a hangulati felvezető (Nagy Andor).
Idézet
 
 
+3 #47 pelu 2016-09-20 15:26
Ennél az albumnál se nagyon tudtak hibázni. Talán csak abba lehet belekötni, h ezen a lemezen nem annyira megfejtős a zene, mint a többin, slágeresebb lett az egész. De így is jó lett. Kíváncsi vagyok, a következő albumon merre indulnak tovább...
Idézet
 
 
+3 #46 drav 2016-09-16 08:21
Idézet - imi:
Eladták magukat!


És milyen jól tették!
Idézet
 
 
-8 #45 imi 2016-09-16 01:52
Eladták magukat!
Idézet
 
 
+1 #44 Codename333 2015-03-12 16:50
Idézet - Richárd:
"überdobos eszement, utánozhatatlan ritmusai, megtekert, páratlan ütemei dominálnak"

Szerintem meg épphogy "a kevesebb több"-elvét követi a dobos, már a Crack the sky óta, és egyre inkább. És ez így van rendjén, ettől (is) erős a lemez.


hát igen Brann Dailor szerintem rájött hogy ha az ének témái alatt szétveri a dobot az előben elég problémás lehet....és az is neki.....most jól tette h visszavett kicsit.
Idézet
 
 
+2 #43 Richárd 2014-07-17 05:38
"überdobos eszement, utánozhatatlan ritmusai, megtekert, páratlan ütemei dominálnak"

Szerintem meg épphogy "a kevesebb több"-elvét követi a dobos, már a Crack the sky óta, és egyre inkább. És ez így van rendjén, ettől (is) erős a lemez.
Idézet
 
 
+19 #42 Trollmagnet 2014-07-12 20:15
Lol a Volbeatnél hypeoltabb unalmasabb zenekart nem tudok elképzelni. Láttam őket a Metallica előtt és hát... katasztrófálisa n unalmas volt. Megnéztem utána pár koncertfelvétel t, bootleget és nem em jön be a zenéjük. Semmi újító nincs bennük. talán a Mastodon sem egy újabb blockbuster zenekar, de szerintem pont az adja meg az erejüket, hogy meg tudtak maradni a kreativitásnál, ami a legtöbb metál csapatról ma már nem mondható el
Pont ezért szoktam nevetni pl az ilyen Volbeatet és hasonló zenekarokat istenítő hozzászólásokon (Bathory mondjuk neked azért még respect, mer te ki tudod fejezni magad, jobban mint ez a sok kispeti féle kőbunkó - ő se a véleményem iatt bunkó, hanem a megfogalmazás miatt. )
Idézet
 
 
+6 #41 Trollmagnet 2014-07-12 20:03
valahogy mindegyik albumukkal egyre jobbak és jobban lesznek. 2005 óta követem őket, elképesztő, hogy bár betörtek a mainstream metal közegbe, de meg tudták tartani a kreativitásukat . ja és az sem tuolsó dolog, hogy önálló hangzásuk van már kb. mindegyik albumon.
Kihagytad az Ember City-t és a Halloween-t, azok is fogós darabok. Nekem pont, hogy a High Road tűnik a legklisésebbnek , de még így is toronymagas veri ez az album a mostani mezőnyt.
Idézet
 
 
+7 #40 Bathory Gabor 2014-07-12 16:23
(A beágyazás valamiért nem sikerült, így külön írom, robidognak válaszolva.)

Éppen a Volbeat egy friss, újító zenekar, merthogy a Metallica-, Slayer-féle metalt egyesítették a Johnny Cash és társainak életérzésével, zenei témáival, és hát előttük nemigen csinált ilyet senki. Akkor pedig miért is nem újítóak? (A 'progresszív' szót már le sem merem írni velük kapcsolatban, mert azt általában jó szokás félreértelmezni , pedig hát...)

Félreértés ne essék, elismerem, hogy a Mastodon is egészen egyedi hangzású banda, nekem azonban a patetikus dicshimnuszokka l van bajom az esetükben. Meg aztán az ő hatásaikat is könnyedén ki lehet hámozni, elég ha csak a Melvinst, a Neurosist vagy a Gojirát vesszük elő. Pl. a Triptykon is van ennyire progresszív (csak leírom, bassza meg! :D), aztán a kutya nem beszél róluk néhány beavatott underground-kukázót leszámítva. Na, mindegy, én örülök a Mastodon sikerének, inkább ők folyjanak a csapból, mint a Sabaton vagy a Limp Bizkit. :D

És hogy a Psychotic Waltz, a Gazpacho meg a Riverside ne lenne progresszív? Nem műfajilag azok hanem VALÓBAN előremutatóak, haladóak a szó eredeti értelmében; direkt ezt a hármat emeltem ki, és nem tucat Dream Theater-klónokat.
Idézet
 
 
+2 #39 kamikaze 2014-07-12 09:07
Idézet - kéjsóvár bohóc:
Meghallgattam a szóban forgó lemezt. Ebben az esetben is érvényes a régi mondás, hogy az igazság az valahol félúton van. Nem rossz lemez de a fene nagy dicshimnuszok sem reálisak! Azért vannak a Mastodonnál sokkal izgalmasabb zenekarok is! Én inkább azt érzem, hogy annyira ellaposodott, ötlettelenné vált már a mai rock-metál színtér, hogy kétségbeesetten kapaszkodik a zenehallgatók többsége azokba a zenekarokba akik kicsit is az átlag felett teljesítenek!


+1
Idézet
 
 
+6 #38 kéjsóvár bohóc 2014-07-12 07:40
Meghallgattam a szóban forgó lemezt. Ebben az esetben is érvényes a régi mondás, hogy az igazság az valahol félúton van. Nem rossz lemez de a fene nagy dicshimnuszok sem reálisak! Azért vannak a Mastodonnál sokkal izgalmasabb zenekarok is! Én inkább azt érzem, hogy annyira ellaposodott, ötlettelenné vált már a mai rock-metál színtér, hogy kétségbeesetten kapaszkodik a zenehallgatók többsége azokba a zenekarokba akik kicsit is az átlag felett teljesítenek!
Idézet
 
 
+8 #37 JamesSmith 2014-07-12 03:52
Elnézést kérek mindenkitől. Egy kurva nagy elírás volt a mondókámban. Épp a The Haunted cikket olvastam ás az volt az eszemben.

Idézet - JamesSmith:
Minden Haunted kritika alatt van egy darab fikázódó kiírás ahol ami sok mínuszt kap. :D

Az album meg kétségtelenül 10/10.


Helyesen így hangzik:

Minden Mastodon kritika alatt van egy darab fikázódó kiírás ami sok mínuszt kap. :D

Az album meg kétségtelenül 10/10.

Kis Péter meg egy faszfej,
Idézet
 
 
+5 #36 deniro2 2014-07-12 00:12
Zeneileg zseniális ez a lemez... Évek óta nem hallottam ennyire jó értelemben véve stílustalan zenét... Nincsenek korlátok, csak színtiszta rock...
Mondjuk, az is tény, hogy a mai, fél hallgatás után fogjon meg a szép dallam megközelítéssel nehéz pozitívan értékelni egy ilyen lemezt... Aki esetleg túl fiatal, hogy tisztában legyen az alapokkal, annak jelzem, hogy vannak zenék, amiket többször kell meghallgatni, hogy megértse őket az ember...:)
Idézet
 
 
+7 #35 M 2014-07-11 17:02
Tényleg fajin lemez lett, az egyik kiemelkedő alkotássá válhat majd idén. Nálam mondjuk egy jó erős 10/9. A Blood Mountain volt utoljára számomra 10/10. De azóta is mindig hozzák a szintet. Nem ártana egy magyar buli...
Idézet
 
 
+13 #34 valarmorgulisz 2014-07-11 08:36
+7 #28 Bathory Gabor 2014-07-10 18:04 reagálva,

Mint első 3 hozzászóló tagja, magamhoz venném a virtuális pennám, hogy reagáljak néhány szóval:

Egyrészt szerintem ízlésen vitatkozni, hülyeség. Neked a barnák tetszenek, nekem a szőkék, attól mind két hajú nő lehet szép.

Szerintem nyugodtan oda lehet tenni olyan korszakos alkotók közé mint, amiket felsoroltál. Több okból kifolyólag is.
1. Van saját hangjuk, ízlésük, stílusuk. Csodás műfajkavalkád, amire nem lehet egyértelműen ráhúzni, hogy "ez olyan mint az". Ezt a státuszt (amit most vitán kívül vagy kivívtak maguknak vagy - valakik szerint - nem), úgy és akkor érték el, amikor olyan korszakba csöppentek, amikor kezdett a zene túl hamar odaérni az emberhez és jellemzően nem biztos hogy ez a fajta stílus volt az. A Blood Mountain idejében pedig már bőven elég volt egy kattintás a neten és hallgathattad a zenét. Míg az általad sorolt bő 10 évvel Mastodon előtti erejük teljében levő bandákat mindenhol nyomták. Ott jobban működött a zene varázsa. Más kor, na, arra akarok kilyukadni. Emellett a Mastodon nem éppen túl mainstream. De az első 4 lemez egészen biztosan nem az.

A Volbeat szerintem kiváló koncert banda jó dalokkal és ennyi. Én pl. pont bennük nem érzek semmiféle úttörő (lehet még 2014 közepén ilyen dolgokban reménykedni?) vagy továbbvivő eszmét. Laza fasza Metallica némi plusszal megfűszerezve. A többi zenekarból valamennyit ismerek, ez lehet az én szegénységi bizonyítványom, de lehet hogy ők nem olyan jók, hogy halljak felőlük, ez már mellékes.

A dicsérő és méltató kifejezésekkel sem egyet nem kell értened, sem azonosulnod nem kell velük. Nem is biztos, hogy neked szól, vagy a te zenei ízlésednek megfelelő (nem tudom), de akkor azok, akik szeretik és azt mondják, hogy van Mastodon varázs, azoknak hidd el!, mert nem kevesen vagyunk így. Én pl. nem méltatnám dicstelenül, ha nem így lenne. :)
Idézet
 
 
+11 #33 robidog 2014-07-11 08:31
[quote name="Bathory Gabor"

Próbálom megfejteni a Mastodon sikerét, és nem is sajnálom tőlük, de nem igazán értem, mire fel: pl. az énektémák legfeljebb önmagukhoz mérten változatosak (a Motherload instant sláger, ebben egyetértek, na, de efféléket másoktól is hallok nem kevésszer!), amúgy elég középszerűek, néhol pedig kifejezetten laposak. Oké, a Slayernél sem azok viszik a prímet, pedig hát... Na, mindegy, inkább csak az lehet a lényeg, hogy nem nekem szól a Mastodon zenéje. De az ilyen szürreális kijelentésekkel nagyon-nagyon nem tudok azonosulni: "Szavakkal szinte leírhatatlan hogy mennyire fontos zenekara a mai Metal színtérnek a Mastodon! Ők a fény az éjszakában, a világítótorony a háborgó tengeren." Na, neee...!
Volbeat panelokat rak össze nagyon ügyesen, de semmi újító nincs a zenéjükben. A többi általad említett prog. rock banda zseniális de semmi igazi progresszió nincs bennük.
Idézet
 
 
+12 #32 robidog 2014-07-11 08:21
Idézet - Kis Péter:
@JamesSmith: Igazad van, Haunted-Mastodon, egykutya. Tényleg egy szinten van a kettő. Valahol ott a szürke középszerben.

Te még mindig itt rontod a levegőt?!
Idézet
 
 
-22 #31 Kis Péter 2014-07-11 00:34
@JamesSmith: Igazad van, Haunted-Mastodon, egykutya. Tényleg egy szinten van a kettő. Valahol ott a szürke középszerben.
Idézet
 
 
-4 #30 JamesSmith 2014-07-10 21:53
Minden Haunted kritika alatt van egy darab fikázódó kiírás ahol ami sok mínuszt kap. :D

Az album meg kétségtelenül 10/10.
Idézet
 
 
+22 #29 Afrikaaner 2014-07-10 21:36
Szerintem a felvetett kérdések jelentős részére maga a kritika megadta már előre a választ. De összefoglalva a lényeg: ez a csapat és ez a konkrét lemezük is egyszerre tud valamilyen szinten fogós és közönségbarát, emellett pedig valóban elborult, különleges hangulatú és egyedi is lenni (valamilyen szinten perszte). Ez a két dolog a legritkább esetben találkozik, különösen manapság, ráadául a szinvonalat majd 15 éve folyamatosan tartják. Mindezekre tekintettel csseppet sem érzem túlzónak az első hozzászólásban írtakat, bár akineknek maga a zene nem tetszik valamiért, az nyilván nem érti a nagy lelkesedést. Egyébként pedig miért lenne ab ovo kizárt, hogy egy új Mastodon album felérjen egy réri Led Zep album szinvonalához? A Crack the Skye-t én bármely közizlés szerinti album-legenda mellé oda merném tenni, talán évek múlva ezt is. Ja és persze ez is csak egy vélemény, igaz egy olyan embertől, aki a megjelenés évében hallotta a Ride the Lightning-ot és volt alkalma végignézni, hogyan értek klasszikussá a megjelenésükkor lenézett albumok és hogyan pukkadtak ki néhány év alatt géniusznak kikáltott lufik.
Idézet
 
 
+12 #28 Bathory Gabor 2014-07-10 18:04
Nem rossz lemez ez valóban, hallgattatja magát, ahogy a Mastodon is tényleg egy egyedi hangzású banda. DE. Ezt az egy ideje futó lelkesedést sem tudom mire vélni, főleg nem az olyanokat, mint az első 3 hozzászólás tartalma, amelyek inkább mintha direkt parodisztikusan túlzók lennének. Egész egyszerűen nem érzem a Mastodonban azt a forradalmi újító erőt vagy innovativitást, amit sokan kijelentő módban tesznek, nemhogy egyenlőségjelet véssek közéjük és az olyan korszakalkotók közé, mint a Guns vagy a Slayer.

Pl. számomra a Volbeat inkább az, még ha az utolsó 2-3 lemezük egyre szürkébb, de ők azért elég jól körbe vannak nyalva, nem kell őket félteni. Vannak azonban olyan bandák, akik szerintem sokkal egyedibbek, mint a Masti, mégsem kaptak az ezekhez hasonló túlcsordult hype-ból semmit, vagy legalábbis csak egy hányadát: ilyen volt régen a Psychotic Waltz, a kortársak közül meg a Riverside. De mondhatnám a Gazpachót is, a Demon c. albumuk ugyan sosem lesz közönségkedvenc , de valami hihetetlen eredeti zenét rejt. Vagy ott van a The Ocean a súlyosabb muzsikák irányából, na, őket vajon miért nem ajnározzák így? Megint csak szerintem: simán vannak annyira ötletesek, izgalmasak, egyediek, mint a Mastodon, de mondom, lehet, hogy a többség nem így látja.

Próbálom megfejteni a Mastodon sikerét, és nem is sajnálom tőlük, de nem igazán értem, mire fel: pl. az énektémák legfeljebb önmagukhoz mérten változatosak (a Motherload instant sláger, ebben egyetértek, na, de efféléket másoktól is hallok nem kevésszer!), amúgy elég középszerűek, néhol pedig kifejezetten laposak. Oké, a Slayernél sem azok viszik a prímet, pedig hát... Na, mindegy, inkább csak az lehet a lényeg, hogy nem nekem szól a Mastodon zenéje. De az ilyen szürreális kijelentésekkel nagyon-nagyon nem tudok azonosulni: "Szavakkal szinte leírhatatlan hogy mennyire fontos zenekara a mai Metal színtérnek a Mastodon! Ők a fény az éjszakában, a világítótorony a háborgó tengeren." Na, neee...!
Idézet
 
 
+9 #27 Maradonnna 2014-07-10 17:14
Nagyon jó lemez!a Nevermore óta talán a Mastodon az egyetlen banda aki ennyire betalált nálam!minden lemezük hibátlan!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.