Shock!

augusztus 10.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Mire tényleg megint útnak indulhatunk, akár két lemezt is elkészíthetünk”

Noha korábban azt pedzegették, hogy soha többé nem készítenek albumot, most mégis úgy tűnik: friss lemezen gondolkodik a Journey. Neal Schon szerint az első szám már akár ebben a hónapban debütálhat.

0708schon

Eddie Trunk műsorában vendégeskedett nemrég Neal Schon, és a gitáros azt mondta: új dalokon dolgoztak az elmúlt hónapokban. „Eredetileg turnéztunk volna idén, de nem jött össze”, fogalmazott Neal. „Így aztán most zenét írok, közben sokat egyeztetek Jon Cainnel, Narada Michael Waldennel, Randy Jacksonnal és Arnel Pinedával. És elég jól haladunk. Jelenleg úgy öt dalon dolgozunk, és remélhetőleg már júliusban megjelenhet egy single.”

A zenekar alapvetően távmunkában készíti a friss számokat, hiszen Pineda a Fülöp-szigeteken, Jackson Las Vegasban, Cain pedig Floridában él, így Schon csak a nemrég érkezett új dobossal, az említett Narada Michael Waldennel zenél együtt élőben, akivel nagyon közel laknak egymáshoz Kaliforniában. „Egyelőre virtuális lemezről beszélünk, de várom, hogy mindannyian összejöjjünk egy légtérben… Közben pedig folytatjuk a zeneszerzést. Most úgy érzem: mire tényleg megint útnak indulhatunk, akár két lemezt is elkészíthetünk.”

A Journey legutóbbi nagylemeze a 2011-es Eclipse volt, amelynek fogadtatása az előzményekhez képest igen fagyosnak bizonyult: körülbelül 100 ezer példányos amerikai eladása még a zeneipar változásait tekintetben véve is óriási visszaesést jelentett elődje, a 2008-as Revelation eredményeihez képest, amely több mint 1,5 millió példányban talált gazdára világszerte, az Egyesült Államokban pedig platinalemez lett. A Journey turnéi ugyanakkor ettől függetlenül is évekre visszamenőleg a leghatalmasabb bevételeket hozó koncertkörutak közé tartoznak Amerikában, és régi albumaik is elképesztő példányszámokban fogynak a boltokból a mai napig.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.