Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Mindenképpen sok pénzt szeretnék keresni ezzel a szólóprojekttel”

0216dannyHamarosan szólólemezzel jelentkezik az Asking Alexandria volt és a We Are Harlot jelenlegi frontembere, Danny Worsnop. A The Prozac Sessions című lemez ugyanakkor valami egészen mást rejt majd, mint amit eddig megszoktunk az énekestől.

Négy különböző borítóval jelenik meg még valamikor idén Danny Worsnop első hagyományos szólólemeze, a The Prozac Sessions, és már az is elég árulkodó, hogy az Asking Alexandria volt énekese a country fővárosában, Nashville-ben keres éppen kiadót az albumhoz. „Leginkább bluesos az anyag, de úgy kezdtem bele, hogy countrysnak szántam", mondta még tavaly Danny az Alternative Pressnek. „Mindig is imádtam a countryt, Angliában is vidéki srácként nőttem fel egy kétszáz lakosú kis faluban, és ez az életstílus világszerte kéz a kézben jár ezzel a fajta zenével. De amikor azelőtt dalokat írtam, ez valahogy sosem villant be. Aztán később, ahogy az életemen is változtattam, számos új dologba kaptam bele, és most valahogy megfelelőnek tűnt az időzítés. Volt némi szabadidőm, jammelgettem a gitáron, akadt néhány ötletem, és azt mondtam: bassza meg, akkor most csapjunk bele!"

Danny, aki tavaly a We Are Harlottal adott ki lemezt, olyan profi dalszerzőkkel fejezte be a The Prozac Sessionst, mint a Carrie Underwood mellől ismert Hillary Lindsey vagy John Paul White, a producer pedig Jim Kaufman volt. „Természetesen nyomni fogjuk a dalokat a rádióknál, és klipek is lesznek majd", mondja Danny. „Mindenképpen sok pénzt szeretnék keresni ezzel a szólóprojekttel, hogy lehessen folytatása is. Ha nem lesz sikeres, kétlem, hogy lenne még egyszer lehetőségem hasonlóra. Viszont turnéterveim egyelőre nincsenek, legfeljebb pár koncert itt-ott."

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+9 #4 the raven 2016-02-16 19:38
Azért kell neki a pénz,hogy csinálhasson még egy lemezt....nem tudom mit nem lehet ezen érteni és miért geci ezért!!Te ingyen dolgozol??
Idézet
 
 
-6 #3 Teleki Pal 2016-02-16 19:15
Penzehes geci
Idézet
 
 
+2 #2 revdav11 2016-02-16 11:57
Nagyon bírom a csávót, és igen, nem egy szokványos interjúalany :D
Idézet
 
 
+5 #1 Sanctus 2016-02-16 10:15
Ejj, ez a hozzáállás ki fogja csapni a biztosítékot sokaknál, pedig végeredményben mindannyian azért tesszük a dolgunkat, hogy pénzt keressünk vele...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.