Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Minden egyes lemezre úgy tekintek, mint a lehetséges utolsó albumunkra”

Záros határidőn belül biztosan nem érdemes új lemezre számítani az Opeth műhelyéből. Mikael Åkerfeldt egy friss interjúban bevallotta: egyelőre ötlete sincs, milyen lehet vagy nem lehet majd a Pale Communion utódja.

„Általában úgy érzem, én vagyok huszonöt, nem a zenekar, szóval ha ebbe belegondolok, kicsit öregnek tűnök, de az biztos, hogy nagy elismerés, ha egy zenekar ennyi időn át tud működni”, mondta a jelenleg turnéval ünnepelt jubileum kapcsán Mikael a Maniacs Japannek. „Főleg annak fényében, ha az ember hozzám hasonlóan azzal is pontosan tisztában van, mi mindenen mentünk keresztül azon, hogy együtt tartsuk a csapatot… Ami aztán persze nem is sikerült, hiszen emberek jöttek-mentek, én maradtam az egyetlen állandó pont a kezdetektől fogva. Szóval furcsa ez az egész, de boldog vagyok, a mai zenekari felállás pedig erősebb, feszesebb, mint bármelyik korábbi. Jóbarátok vagyunk, jól érezzük magunkat együtt, és úgy gondoljuk, jó zenét is játszunk. Emellett pedig ma is igény mutatkozik irántunk, szóval nincs okom panaszra azt leszámítva, hogy olyan rohadt hosszú ez a huszonöt év, tényleg őrületes…”

Az Opeth új lemezének munkálatai egyelőre még sehol sem tartanak. „Lövésünk sincs, milyen lesz, még ha ez most nem is hangzik túl jól. Nem akarom, hogy ez most rosszul jöjjön át, de minden egyes lemezre úgy tekintek, mint a lehetséges utolsó albumunkra. De szerintem az az egészséges, ha az ember nem tekint túlságosan előre a jövőbe, és én a magam részéről soha nem is voltam ilyen, igyekszem a mában élni. Szóval fogalmam sincs, zeneileg merre indulunk majd el. A lényeg, hogy egy Opeth-lemez még biztosan készül, és utána szerintem lesz még több is. És ez izgalmas. De amikor a jövő jár a fejemben, leginkább azt találom benne izgalmasnak, hogy fogalmam sincs, mi fog történni: így tud ez az egész számunkra is friss maradni. Szóval nincsenek terveink a jövőre nézve, de azért reméljük, hogy lesz jövő.”

A banda pár héttel ezelőtti brüsszeli jubileumi koncertjéről itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Darren 2015-11-29 22:50
A Watersheden érezni a banda szétesését, az utána levő kettőn viszont nem sok kötekedni valót találni - szerintem. A legutóbbi koncert pedig csak megerősített bennem egy gondolatot: oszlopos tagcserék ide vagy oda (legfájóbb Martin Lopez Istencsászár volt), ameddig ilyen minőségű a zene, addig egyáltalán nem érdekel, hogy a dalszerzés aránya hogyan változott, merre tolódott el. Prog projekt Opeth helyett? Ugyan már. Lehet egy lineáris vonalat húzni a zenekar történetében. Bár jobban szeretem egy kicsit a régi albumokat (értem itt pl. a Morningrise-ot), ez most sokkal kiszámíthatatla nabb, izgalmasabb. Amúgy is rengeteg zenekarnál megfigyelhető: egy adott területen a mondanivaló és kreativitás mennyisége véges. A-megoldás: kiszámíthatóbb, kevésbé mély albumok. B-megoldás: kisebb-nagyobb váltás, eltérés a 'megszokottól'. Én ez utóbbit sokkal jobban szeretem. Sokkal több vér van a pucájukban azoknak, akik mernek újjal próbálkozni...
Idézet
 
 
+2 #3 bélféregtámadás 2015-11-29 13:21
Mindent unok amit a Blackwater park után készítettek.Tényleg akkor kellett volna abbahagyniuk, aztán az Akerfeldt indíthatott volna egy prog. rock projectet.
Idézet
 
 
+1 #2 drughi 2015-11-28 11:10
Idézet - bluevoodoo:
Lehet, hogy a mostani felállás erősebb, feszesebb bármelyik korábbinál, viszont cserébe zenekarnak utoljára a Ghost Reveries idején volt nevezhető, a Watershed után pedig nettó Mikael Akerfeldt & The Opeths-jellegű bérzenekar egy szólóprojekt mögött. Kísérteties a hasonlóság a Pain Of Salvationnel ilyen téren.

Bár igaz hogy azokon az utolso lemezeken Peter (állitolag) már nem annyira rakta bele magát a dalokba de tökéletesen egyetértek veled. Kult-klasszikus felállás veszett el akkor. Lehet hogy ezért sem tudja merre haladjon tovább, csak zsoldosok vannak mögötte.
Idézet
 
 
+6 #1 bluevoodoo 2015-11-28 10:27
Lehet, hogy a mostani felállás erősebb, feszesebb bármelyik korábbinál, viszont cserébe zenekarnak utoljára a Ghost Reveries idején volt nevezhető, a Watershed után pedig nettó Mikael Akerfeldt & The Opeths-jellegű bérzenekar egy szólóprojekt mögött. Kísérteties a hasonlóság a Pain Of Salvationnel ilyen téren.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.