Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tizenhét év után tagcsere történt a Roadban

Tagcsere történt a Roadban: Szabó Erik dobos és a zenekar útjai elválnak. A csapat ugyanakkor még idén új lemezzel jelentkezik.

0314road

Tagcserét jelentett be a Road, ahonnan távozik Szabó Erik dobos. „Kedves mindenki! Az elmúlt időszakban sok minden történt körülöttem, körülöttünk, ami egy kis megállásra és gondolkozásra kényszerített", írja Erik. „Meghoztunk egy döntést, ami, úgy vélem, jelenleg megkerülhetetlen számomra, így tizenhét év után a zenekarral közös utunk különválik. Az utóbbi időben egyre több késztetést éreztem arra, hogy valami újba kezdjek, valami újat engedjek be az életembe. Tudom, hogy változtam, de ugyanúgy a körülmények is megváltoztak, amikhez alkalmazkodnom kellett, és ezáltal teljesen máshogy látom már a világot magam körül, más dolgok kerültek a fontossági lista élére. A továbbiakban szeretnék elsősorban az egészségemre, a magánéletemre, a családomra koncentrálni, most ez a legfontosabb számomra. Szeretném újabb kihívások elé állítani magam, fejlődni, az élet más területein is sikereket elérni.Szerettem zenélni, szerettem a színpadon állni, és szerettem azt az utat, amin ti végigkísértetek engem, de itt az ideje, hogy másban is kipróbáljam magam. Az elmúlt tizenhét év a Road zenekar tagjaként igazi hullámvasút volt, sosem unatkoztunk, rengeteget dolgoztunk együtt, aminek meg is lett az eredménye. És ezúton szeretnék a srácoknak további sikereket, sok erőt és boldogságot kívánni! De mindenekelőtt köszönöm nektek a támogatást, a ti szeretetetek nélkül a zenekar és én sem lehetnék ott, ahol..."

„Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett kalandos kis életünk", így az együtt maradó három zenész. „Egyetértésben úgy határoztunk, hogy tizenhét év után Erik és a Road zenekar útjai a mai nappal elválnak. Most békében, barátságban elbúcsúzunk egymástól és külön utakon folytatjuk tovább az életünket. Azt éreztük magunkon egy ideje, hogy már nem olyan hévvel álltunk Erikkel egy-egy új kihívás elé, nem volt már az a régi tűz, az a rendületlen, együtt győzni akarás, se az a hit se az az erő, mint ami régen. Fontos, hogy az ember úgy élje az életét, azt az utat járja, ami boldoggá teszi, ahol megleli a lelki békét, ami feltölti, ami élteti! Mi hárman, Imi, Goya és Máté, ahogyan eddig is, ezután is megyünk és csináljuk tovább, éljük az álmainkat a Roadban! Készül az új nagylemez, hamarosan sok izgalmas infóval jelentkezünk, mutatunk majd új dalt, új klipet és azt is eláruljuk, mikorra várható az új album. Eriknek pedig ezúton kívánunk boldogságot, békét és sikereket a jövőben! Kérjük tartsátok tiszteletben és fogadjátok el a közös döntésünket! Ennyit tudunk és ennyit is akarunk erről elmondani. Biztosak vagyunk abban, hogy hamar megtaláljuk majd az új játszópajtásunkat, és amikortól már újra lehet, találkozhatunk a Road-koncerteken! Addig is tartsatok velünk az Instán, a Facebook-on és a YouTube-on! Köszönjük mindenkinek, és ne feledjétek: ami nem pusztít el, az megerősít!"

A Road még idén új albummal jelentkezik, erről később árulnak el részleteket.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 Barcs Bence 2021-03-14 11:16
Bocs skacok, de ez már a második tagcsere - az első lemezen tudtommal még nem Erik játszik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.