Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Megpróbáljuk nem elhinni a hype-ot”

0312kvelertakbMárcius 25-én jelenik meg a norvég Kvelertak második nagylemeze, a Meir, amely a metal médiában egyértelműen az év egyik legnagyobb reményekkel várt albumának számít. A zenekar tudatában van annak, micsoda felpörgött légkörben mozognak, de saját bevallásuk szerint igyekeznek nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek.

„Igyekszem nem sokat gondolkodni ilyesmiken", mondta Erlend Hjelvik énekes a The Journal kérdésére. „Egyszerűen csak megírjuk a zenét, ami tetszik nekünk, és megpróbáljuk nem elhinni a hype-ot. Mindig a legjobbra törekszünk, és sosem vesszük magunkat túlságosan komolyan. Természetesen érdekes a körülöttünk lévő pezsgés, de szeretném azt hinni, hogy ez a dalok minőségének köszönhető. Úgy gondolom, letettünk az asztalra valami újszerűt, ami remélhetőleg frissnek hat. Ez persze még mindig az a metal, ami évtizedek óta itt van, de némi csavarral. Imádom a Venomot, mindenképpen ők az egyik alap, amire ez a zenekar építkezett. Ők teremtették a black metalt, és a norvég színtérre gyakorolt hatásuk alapvető jelentőségű. Tinédzseréveimben pedig főleg Metallicát hallgattam, de manapság is nagyon szeretem a régebbi metal zenéket. Norvégiában felnőtt kölyökként természetesen a black metal is elkapott. Egészen pár évvel ezelőttig nagyon képben voltam ezt a színteret illetően is, és igyekeztem annyi zenét hallgatni onnan, amennyit csak lehetett."

0312kvelertakA Sony Music Scandinaviánál megjelenő, a Converge gitárosa, Kurt Ballou által producerelt Meir dallistája az alábbi:

01. Åpenbaring
02. Spring Fra Livet
03. Trepan
04. Bruane Brenn
05. Evig Vandrar
06. Snilepisk
07. Månelyst
08. Nekrokosmos
09. Undertro
10. Tordenbrak
11. Kvelertak

A Kvelertak bemutatkozó albuma 2010 júniusában jelent meg, és egyből a szakma kedvence lett. Az album két Spellemann-díjat is bezsebelt (ez a Grammy norvég megfelelője), a banda pedig elnyerte a Statoil egymillió koronás – nagyjából 180 ezer dolláros – támogatását, amely az ígéretes fiatal norvég tehetségek nemzetközi áttörését hivatott segíteni. Néhány hónappal később Dave Grohltól vehették át norvégiai aranylemezüket, amikor a Foo Fighters nyitószámaként léptek fel Oslóban.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.