Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Dave Holland

0122davehollandLapértesülések szerint 69 éves korában elhunyt Dave Holland. A Judas Priest legsikeresebb korszakának dobosa élete utolsó időszakát visszavonultan töltötte Spanyolországban.

Eleinte hoaxnak tűnt, de miután a spanyol El Progreso lap is megírta, már több mértékadó rock- és metalhíroldal is lehozta hétfő délután Dave Holland halálhírét. A Judas Priest volt dobosa az újság szerint január 16-án, tehát múlt kedden vesztette életét ismeretlen okokból, egy helyi kórházban, és már el is hamvasztották.

Dave Holland a Trapeze alapító tagjaként kezdte profi zenészkarrierjét a '60-as évek legvégén, és Les Binks távozása után, 1979-ben került be a Judas Priestbe. Itt a '80-as évek összes klasszikus albumán és turnéján ő játszott, így többek között az 1980-as British Steel, az 1982-es Screaming For Vengeance, az 1984-es Defenders Of The Faith, az 1986-os Turbo és az 1988-as Ram It Down dalai is hozzá köthetők. Stílusa Binkshez képest mindenképpen szögletesebb és szimplább volt, gyakran a heavy metal Charlie Watts-aként emlegették. A Priest is elsősorban zenei nézeteltérések miatt cserélte le az évtized legvégén a fiatalabb, intenzívebb és technikásabb stílusban játszó Scott Travisre.

Holland ezután már nem csinált túl sok mindent, utolsó komolyabb megnyilvánulása, Tony Iommi és Glenn Hughes még a '90-es évek derekán felvett The DEP Sessions albuma 2004-ben jött ki – ezen azonban már Jimmy Copley új témáit lehetett hallani. A döntés oka, hogy a dobost ugyanebben az évben ítélte nyolc év szabadságvesztésre egy brit bíróság egy 17 éves, fogyatékos fiú megerőszakolásának kísérlete miatt, aki tőle vett dobleckéket. Szabadulása után visszavonultan élt a spanyolországi Fonsagradában.

 

Hozzászólások 

 
-5 #6 Takács Attila 2018-01-23 09:43
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - Bon Jovi:
Az erőszak vádjának vajon mennyire volt alapja?


MIvel jogerősen leültették 8 évre, valószínűleg eléggé. Vagy te többet tudsz, mint a bíróság?

Te kis naív....Jól működik a hatalom agy mosása látom.Bobby Libling,Decapit ated,Dave Holand...De te csak hidd el amit a médiák eléd tesznek!!!
Idézet
 
 
-2 #5 III. Rambó János 2018-01-22 19:27
Idézet - Bon Jovi:
Az erőszak vádjának vajon mennyire volt alapja?


MIvel jogerősen leültették 8 évre, valószínűleg eléggé. Vagy te többet tudsz, mint a bíróság?
Idézet
 
 
-3 #4 Bon Jovi 2018-01-22 18:40
Az erőszak vádjának vajon mennyire volt alapja?
Idézet
 
 
+5 #3 Kondi István 2018-01-22 18:27
Nyugodjék békében!!! Kegyetlenül indul ez az év is :(((
OFF: A '81-es Point Of Entry kimaradt.
Idézet
 
 
+1 #2 Doktorúr 2018-01-22 17:17
Nyugodjék békében.

A nap másik sajnálatos friss híre a Slayer búcsúturné :(
Idézet
 
 
+6 #1 zebraman 2018-01-22 15:53
Kár érte (is).

Kedveltem a stílusát, nem volt túl technikás, de nem is ezért került a csapatba, hanem mert megbízhatóan hozta a témákat.

Egyébként Al Atkins szerint nem volt annyira egyértelmű az a helyzet, amelyért végül elítélték, és sajnos Dave sem kezelte megfelelően a szituációt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.