Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Máris új dalokon dolgozik Slash és Myles Kennedy

Máris második szólóalbumán dolgozik Slash, aki jelenleg éppen Ausztráliában koncertezik zenekarával a Soundwave fesztiválturnén. „Van velünk egy amolyan mobil stúdió is, így aztán elkezdtük a melót a következő lemez anyagán", mondta a gitáros a Triple M rockrádiónak. Slash szerint ha minden a tervek szerint alakul, a lemez már 2012 elején megjelenhet.

Slash tavaly adta ki karrierje első hagyományos szólóalbumát, melyen két számban is az Alter Bridge torok Myles Kennedy énekelt, aki aztán turnéra is indult a Guns N' Roses egykori és a Velvet Revolver jelenlegi gitárosával. Myles természetesen a most zajló ausztrál turnén is részt vesz Slash oldalán. Mivel a páros minden szempontból remekül megérti egymást, már tavaly ősszel eldőlt, hogy a gitáros az egész következő anyagot Kennedyvel énekelteti majd fel. Előzetesen Slash a Black Eyed Peas énekesnőjével, a szólólemezen szintén vendégszereplő Fergie-vel is teljes albumot tervezett, de a jelek szerint ez a projekt azóta jegelődött.

„Roppant hízelgő ez az egész", fogalmazott korábban Myles. „Azt hiszem, remek dolgok sülhetnek ki belőle... Tényleg nagyon élvezzük a közös munkát. Persze tudom, hogy éppen énekest keresnek a Velvet Revolverbe is, így ha megtalálják a megfelelő embert, az érintheti a mi időzítésünket is, de most az a terv, hogy csinálunk egy lemezt együtt útközben."

Slash tavalyi albuma a világ minden tájékán nagy sikert aratott, habár vegyes jellege miatt megosztotta a rajongókat.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.