Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már nyár végén megjelenhet a hetedik Machine Head album

Április 16-án otthon, Oaklandben stúdióba vonul a Machine Head, hogy megkezdjék hetedik lemezük felvételeit. Az album akár már nyár végén megjelenhet a Roadrunnernél, és néhány lehetséges dalcím is kiszivárgott róla. A zenekar a Jingletownban dolgozik majd, a producer személye egyelőre nem ismert.

„Nem igazán neveltek vallásos szellemben", mondta Robb Flynn énekes/gitáros az új album kapcsán. „Ez a lemez sok szempontból azt jelképezi számomra, hogy az én vallásom igazából a zene, hiszen ennek segítségével vészeltem át életem legsötétebb fejezeteit, és a zene juttatott el a legfényesebb, legmagasabb csúcspontokra is. És persze ezek között is végig ott volt velem."

„Az elvárások mindig magasak, hiszen nem jelentetünk meg túl gyakran lemezt", tette hozzá Phil Demmel gitáros. „De magunktól is sokat várunk: mindent, amit csak bele tudunk tenni egy adott albumba. Ehhez elég mélyre kell nyúlnunk, de az utóbbi öt évben sokat fejlődtünk zenészekként, barátokként, zenekari társakként és úgy általánosságban, emberekként is. Rengeteg érzést és kreativitást csepegtetünk ebbe az egészbe, mindent, ami csak bennünk van, de ez az összes lemezünknél így történik, úgyhogy senki se várja tőlünk a The Blackening második részét. Nem akarom azokat a frázisokat hajtogatni, amiket ilyenkor szokásos: súlyos lesz, de dallamos, meg ez lesz a legsúlyosabb, amit valaha csináltunk... De tényleg ez lesz az eddigi legerősebb lemezünk."

„Az első két-három nóta, amin dolgozni kezdtünk, igazán izgalmas volt", mondta Dave McClain dobos, aki Flynn mellett a csapat másik zenei agyának számít. „Akárcsak az utolsó két albumnál, most is egyből tudtuk, hogy valami jóba csaptunk bele. A dalszerzés néha persze frusztráló lehet, mert gyakran megesik, hogy két-három hétig ugyanazon dolgozol, miközben arra vársz, hogy végre történjen valami, de nem történik. Ilyenkor megrekedsz valahol. Most viszont, a demózás után már ott tartunk, hogy maguktól áradnak az ötletek, akár véletlenül, akár szándékosan. A demózás megfelelő hangulatba hozza az embert a stúdiózáshoz, és egyben fel is készíti rá."

Adam Duce basszusgitáros szerint fontos, hogy a banda lemezről lemezre meg tudjon újulni. „Mindig is megpróbáltuk újszerűvé, frissé és érdekessé varázsolni az albumainkat saját magunk számára is. Ha mi megtaláljuk a dalokban azt, ami igazán Machine Head-ízűvé teszi őket, akkor a rajongók is megtalálják. Egy Machine Head lemez igazán ösztönző, ez a mi sajátosságunk, és számunkra is elég motivációt jelent. Zenélünk, és amikor végre eljutunk a megfelelő pontra, az eredmény epikus, hatalmas és feltölti az embert."

A lemeznek egyelőre még nincs neve, de pár dal munkacíme már nyilvánosságra került: a tervek szerint felkerül majd rá a This Is The End, a Who We Are, a Pearls Before Swine, az Under The August Moon, az I Am Hell, a Darkness Within és a Locust. A fentiek közül az első kettő készült el először, és Robb a brit Metal Hammernek himnikus, riffcentrikus témákként írta le őket egyfajta epikus, neoklasszikus jelleggel. A mostani állás szerint a zenekar idén nyáron a Rockstar Energy Mayhem Festival turnén játszik majd az Egyesült Államokban a Megadeth, a Disturbed és a Godsmack társaságában. Az első kilenc állomáson ők lesznek a főszínpad nyitózenekara, a többi tizennyolc bulin pedig a kisebb Extreme Stage headlinereként lépnek fel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.