Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Már-már nevetségesen gyors és súlyos az új album”

Noha Gary Holt az utóbbi két és fél évben elsősorban a Slayerrel turnézik, elsődleges szerelme továbbra is saját zenekara, az Exodus. A gitáros most elárulta: a csapat februárban végre stúdióba is vonul.

„Most megy a Slayer turné, december 1-jén érek majd haza”, mondta Gary a Bay Area Backstage-nek az Exodus október 30-ai San José-i koncertje előtt. „Az utóbbi pár hónapban írtam a dalokat, és a turnéra is magammal viszem a felvevőberendezésemet, hogy a hotelszobákban folytatni tudjam a munkát. Most úgy áll a helyzet, hogy február 1-jén kezdjük meg a következő Exodus lemez felvételeit. Az anyag zúz – már-már nevetségesen gyors és súlyos. Sok idő telt el az utolsó album óta, szóval az emberek éhesek, és elegük van a várakozásból. Kellemes meglepetésben lesz majd részük.”

Az Exodus legutóbbi lemeze 2010-ben jelent meg Exhibit B: The Human Condition címmel. Rob Dukes énekes másik csapata, a Generation Kill hamarosan új albummal jelentkezik.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 kmaker 2013-11-03 19:57
A legutóbbi lemez azóta is elő-előkerül nálam, egy-két hetente végighallgatom.. Hatalmas anyag, ritkán születik akkora mestermű!
Idézet
 
 
+1 #1 kéjsóvár bohóc 2013-11-03 07:39
Így legyen!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.