Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lemmy-emlékdalt is rejt majd a Saxon új albuma

Thunderbolt címmel, február 2-án jelenik meg a Saxon új nagylemeze. A zenekar Andy Sneap producerkedése mellett készítette el az albumot, amely már a huszonkettedik lesz tőlük a sorban.

0801saxon

2018 elején új Saxon-lemezt kapunk, amelyet természetesen hagyományos heavy metalnak ígér a veterán brit zenekar. „A Thunderbolt egy mennydörgő, villámló, zúzós dalgyűjtemény", jellemzi Biff Byford énekes az albumot, amelynek első turnékörét Európában ejtik majd meg közvetlenül a megjelenés után, bár egyelőre csak brit és német dátumokat jelentettek be. Az album egyik különlegessége a They Played Rock And Roll című dal, amelyet a banda az egykori pályatárs Motörhead tiszteletére írt. „A cím onnan jön, hogy Lemmy a színpadon minden este ezt mondta. Maga a nóta amúgy alapvetően a korai, '79-'80 körüli Motörheadről szól, a No Sleep 'Til Hammersmith-éráról, mert mi is akkor játszottunk előttük. Szóval írtunk egy dalt róluk és a zenéjükről. Zeneileg azt kértem Nibbs Cartertől, hogy írjon valami motörheadeset, és így is tett. Szóval motörheadesen szól a szám, de azért nem Motörhead, ha érted, mire gondolok..."

saxon_cA dallista az alábbi:

01. Olympus Rising
02. Thunderbolt
03. The Secret Of Flight
04. Nosferatu (The Vampires Waltz)
05. They Played Rock And Roll
06. Predator
07. Sons Of Odin
08. Sniper
09. A Wizard's Tale
10. Speed Merchants
11. Roadie's Song
12. Nosferatu (Raw Version)

A Saxon legutóbbi lemeze a 2015-ös Battering Ram volt. A csapat nyáron a FEZEN-en is fellépett.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.