Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Korszakonként tematizált koncerteket ad a Budapest Parkban a Tankcsapda

Három koncertet ad idén a Budapest Parkban a Tankcsapda. A zenekar évtizedes bontásban játssza majd a dalokat a bulikon.

0108tcs

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. Május 1-jén 1989-től 1999-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal – olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint a Baj van, A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója, az Egyszerű dal vagy a Fiúk ölébe lányok. Július 31-én a 2000-től 2009-ig megjelent slágerek kerülnek terítékre: e korszak szülötte többek között az Ez az a ház, az Adjon az ég, a Rock a nevem, vagy a Köszönet doktor. Október 2-án pedig a 2010-es évek számaiból válogatnak, mint a Hatalom nélküli rend, a Köpök rátok, a Mi a fasz van vagy az Alföldi gyerek, de a legutóbbi album dalai, így a Liliput Hollywood, a Pattanások és szemüvegek vagy a Megölni engem is fontos szerepet kapnak ezen az estén.

A jegyértékesítés január 10-én 10.00-kor indul a három koncertre, amelyekre bérlet is váltható, és hamarosan a közönség is szavazhat majd a műsorba kerülő számokra.

 

Hozzászólások 

 
#11 Goodbye 2020-01-09 23:32
Ennek mi értelme van? Inkább csinálnának rendes albumot.
Idézet
 
 
#10 cápaidomár 2020-01-09 21:09
Idézet - nikfisz:
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)

Há de. Ám még mindig ott az Antarktisz...
Idézet
 
 
#9 nikfisz 2020-01-09 20:06
Idézet - én vagyok:
Idézet - nikfisz:
Idézet - én vagyok:
Idézet - nikfisz:
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)

Milyen érzés, amikor Neked, Rólad írnak egy dalt ?

Nekem,Rólam?! A "beszólásom" után Lukács már írja is a szöveget...

Már megírták pár éve ...

Én nem trollkodtam "haver".Elmondtam a véleményem:szer intem nem jó az új album és az évfordulós dolgokat is túlzásnak érzem.Szerinted biztos jó az új lemez.Egészségedre.Ja és ne Velem foglalkozz.köszi....
Idézet
 
 
#8 én vagyok 2020-01-09 19:28
Idézet - nikfisz:
Idézet - én vagyok:
Idézet - nikfisz:
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)

Milyen érzés, amikor Neked, Rólad írnak egy dalt ?

Nekem,Rólam?! A "beszólásom" után Lukács már írja is a szöveget...

Már megírták pár éve ...
Idézet
 
 
#7 nikfisz 2020-01-09 15:59
Idézet - én vagyok:
Idézet - nikfisz:
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)

Milyen érzés, amikor Neked, Rólad írnak egy dalt ?

Nekem,Rólam?! A "beszólásom" után Lukács már írja is a szöveget...
Idézet
 
 
#6 józsi 2020-01-09 09:51
TÉÁENKÁCÉESÁPÉD ÉÁ!
Idézet
 
 
#5 én vagyok 2020-01-09 09:35
Idézet - nikfisz:
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)

Milyen érzés, amikor Neked, Rólad írnak egy dalt ?
Idézet
 
 
#4 nikfisz 2020-01-09 00:48
Már nem tudnak mit kitalálni. Illetve tudnak,csak az mind ugyan az.:ilyen-olyan évfordulók stb,stb,stb...Inkáb csináltak volna egy hallgatható albumot. (Mondjuk így is megy rájuk a nép,akkor meg Nekik van igazuk,háá nem?!)
Idézet
 
 
#3 cápaidomár 2020-01-08 17:06
Szerintem ugyanúgy telt házat csinálnak, mint eddig bármikor. Mindháromra.
Idézet
 
 
#2 Erő 2020-01-08 15:04
Ők is érzik, hogy 99-től szemetet gyártanak...
Idézet
 
 
#1 revdavid11 2020-01-08 14:35
Na ez nem tudom kinek az ötlete volt, de szerintem nagy húzás!
Az első (2) bulin még el is gondolkodom.
Azért érdekelne, hogy hányan mennek a 3. estére :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.