Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Komoly visszaeséssel kezdett a tengerentúlon az új Avenged Sevenfold

Nem sikerült az Avenged Sevenfoldnak a nagy bravúr: a zenekar frissen megjelent albuma, a váratlanul kihozott The Stage az előző két listavezető lemezzel szemben „csak” a negyedik helyen indított a Billboard-listán.

1027a7x

Alighanem még sokáig vitáznak majd azon a szakmában, hogy miért volt jó az Avenged Sevenfoldnak mindenféle előzetes reklám és hírverés nélkül, egy nappal a bejelentés után kitolni a piacra az új lemezt, de a kísérlet eredménye üzleti szempontból egyelőre felemásnak tűnik. A The Stage 76 ezer példányban kelt el az első héten az Egyesült Államokban, ami a Billboard Top 200 negyedik helyére bizonyult elegendőnek: ez mindenképpen szép eredmény, ha azonban azt vesszük, hogy M. Shadowsék előző két nagylemeze, a 2010-es Nightmare 162 ezres, a 2013-as Hail To The King pedig 159 ezres nyitóheti eladással nyitott simán a csúcson, azért látható, hogy a visszaesés abszolútértékben is igen jelentős, és olyan mértékű, ami túlmutat a hagyományos eladások amúgy folyamatos csökkenésén. Aztán hogy mindezt az előzetes marketing hiánya okozta, vagy az Avenged varázsereje is kezd megkopni, majd az idő megválaszolja…

A kezdőeredmények egyébként a világon szinte mindenütt gyengébbek az előzményekhez képest: hogy csak két további nagy piacot említsünk, az új lemez Nagy-Britanniában, ahol elődje szintén az élen nyitott, a tizenharmadik helyen kezdett, Németországban pedig a tizennegyediken, miközben a Hail To The King itt is ötödik lett.

A zenekar 2017 elején érkezik Európába a lemez népszerűsítésére a Disturbed társaságában, február 23-án, a bécsi Stadthallében meg is lehet nézni őket.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 biker 2016-11-08 18:43
Úgy néz ki ,alaposan elszámította magát a banda!Bármennyi re is tökös dolognak tűnik mindennemű promoció nélkül albumot megjelentetni,m anapság ezt senki nem teheti meg úgy ,hogy az eladásai ne essenek vissza!Hiszen nagyon sokan nem követik naprakészen az eseményeket,nem is tudnak a megjelenésről!R áadásul az egyetlen előzetes,a címadó dal sem a legizmosabb az albumról!Ami ettől még jól sikerült !
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.