Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Komoly változásokat hozott a Veil Of Mayába Lukas Magyar

0427vombMatriarch címmel jelenik meg május 12-én, a Sumerian kiadónál a chicagói Veil Of Maya ötödik albuma. Ezen a lemezen mutatkozik be a zenekar új frontembere, Lukas Magyar.

A semmiből, egy wisconsini kisvárosból szedte össze új énekesét, a beszédes nevű Lukas Magyart a Veil Of Maya. A frontember olyannyira kezdőnek számít, hogy azelőtt soha életében nem turnézott, sőt, még csak repülőn sem ült, viszont olyannyira meggyőzte a meghallgatáson a csapat tagjait, hogy bevették maguk közé. „Nem csak nagyszerű volt, de tud tisztán énekelni is, és ezt már egy ideje szerettük volna kipróbálni", mondja a banda. „Így aztán tényleg megnyíltak előttünk a lehetőségek."

Lukas tízezres nagyságrendű tömeg előtt debütált élőben, a tavalyi Knotfesten, majd ezt követően a zenekar Taylor Larsonnal, a Periphery és a Darkest Hour producerével készítette el a nagylemezt. A Matriarch igazi újdonsága a banda fegyvertárában mindenképpen a dallamos ének, amelyet már a Mikasa című új dalban is felvillantottak. „Amikor kihoztuk a dalt, voltak ellentmondásos vélemények is, de minden tíz panaszkodóra új rajongók százai jutottak. Szerintem végül ez lett a legnépszerűbb szám, amit csak valaha is 0427vommegjelentettünk", mondja Marc Okubo gitáros, a csapat főnöke.

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. NYU
02. Leeloo
03. Ellie
04. Lucy
05. Mikasa
06. Aeris
07. Three-Fifty
08. Phoenix
09. Matriarch
10. Teleute
11. Daenerys
12. Lisbeth

A csapat májustól turnézik az Egyesült Államokban a Revocation, az Oceano, a Gift Giver és az Entheos előzenekaroskodása mellett.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+12 #1 Gabe von Buddah 2015-04-27 08:03
Lukas Magyar --> egy magyar srác, magyar névvel
Sumerian kiadó --> egyértelműen az ősmagyarok Sumer eredetére utal
"A zenekar...még csak repülőn sem ült" --> ha ez nem a Chemtrailre utal, akkor semmire
Na, most ezek után magyarázza meg nekem valami, hogy ez az album nem a kis szürkékről és gyíklényekről szól!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.