Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kirk a szólóit ért bírálatokról: „Nem gyakorlást meg bemelegítéseket szeretnék hallgatni a dalokban”

Évtizedek óta rengeteg bírálat éri gitárjátéka miatt Kirk Hammettet, és ez alól a holnap megjelenő új lemez előzetes dalainak szólói sem képeznek kivételt. A Metallica gitárosa most reagált a kritikákra.

0406met

A frissen bemutatott Metallica-dalok, így a több helyen is Kirk Hammett karrierjének leggyengébb szólójaként fogadott Lux Æterna bírálatai kapcsán szembesítette az online kommentekkel a gitárost a Total Guitar magazin. Utóbbi dalt több youtuber gitáros is rögzítette szerintük megfelelő szólóval. „Attól még nem rossz valami, hogy könnyű eljátszani – mondta Kirk. – Igen, baszki, a haverom az utca túloldaláról is jobb szólót ír ennél, mondják sokan. De én azt kérdezem: mi a cél? Én ugyanis mindig azt tekintem fontosnak, hogy az adott szóló passzoljon a dalhoz, és a pillanatnak megfelelően játsszak. Természetesen tudok a kritikákról, de csak röhögök ezeken a dolgokon. Igen, összefűzhetnék hat vagy hét háromoktávos arpeggiót is tizenhatodokban, hogy aztán egész nap ezeket gyakoroljam és megvillantsam, hogy lám, ezt is tudom! Csakhogy hová illeszthető be ez? Egy Metallica-dalba biztosan nem… Arpeggiók? Hagyjuk már… Egy gitárszólóban? Amit egyesek úgy közelítenek meg, hogy négy-öt akkord, mindegyik tetejében más-más arpeggióval? Ez inkább gyakorlásnak hangzik nekem. Márpedig ha én dalokat hallgatok, nem gyakorlást meg bemelegítéseket szeretnék hallgatni. Szerintem önkifejező jelleggel mindössze Joe Satriani, Yngwie és Paul Gilbert képes meggyőzően arpeggiókat játszani. Igen, én is tisztában vagyok a hangnemekkel, a magyar skálákkal, a szimmetrikus skálákkal, ismerem az összes ilyen szart, de illenének ezek a dalokba? Régen talán illettek volna, de a maiakban biztosan nem. Sokkal több értelme van énekdallamokra emlékeztető melódiákat építeni a számokba. Márpedig énekdallamokat a legjobban a pentaton skálák segítségével lehet imitálni.”

Kirk leszögezte: az érzelmi alapú gitározás híve. „Persze hallottam már rendkívül technikás és egyben szívből jövő játékot is: Allan Holdsworth, Eddie Van Halen, Joe Satriani, Yngwie mind szívből játszik, mások viszont mintha sportversenyen lennének. A zenének szépséget, kreativitást, érzést, életet kell tükröznie. Mindennek megvan a maga közönsége, de úgy érzem, az emberek egy idő után belefáradnak az ilyesmibe. Manapság is rendkívül érdekes technikai kísérletekkel szembesülök: átlépik a korlátokat, amit én is nagyon kedvelek, de muszáj hangsúlyoznom, hogy mindig az adott dal a legfontosabb. Ha ezt szem előtt tartod, egységesebb, maradandóbb lesz a zenéd is.”

metallica_cAz április 14-én, azaz holnap érkező 72 Seasons lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. 72 Seasons
02. Shadows Follow
03. Screaming Suicide
04. Sleepwalk My Life Away
05. You Must Burn!
06. Lux Æterna
07. Crown Of Barbed Wire
08. Chasing Light
09. If Darkness Had A Son
10. Too Far Gone?
11. Room Of Mirrors
12. Inamorata

A Lux Æterna, a Screaming Suicide, az If Darkness Had A Son és a címadó szám is meghallgatható. A zenekar e hónaptól kezdve Európában koncertezik, és a körút érdekességét ezúttal azt jelenti, hogy a csapat minden állomáson két bulit játszik, méghozzá ismétlések nélküli setlisttel. A hozzánk legközelebbi kettős dátum május 26-án és 28-án esedékes Hamburgban. Európában az első estéken az Architects és a Mammoth WVH, a második bulikon a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills, míg az észak-amerikai kör első bulijain a Pantera és a Mammoth WVH, a második estéken szintén a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills játszik majd velük.

Hozzászólások 

#30 Equinox 2023-04-17 00:05
Idézet - NOLA:
Idézet - Ric$:
Idézet - Valarmorgulisz:
Dobbenetesen lapos, unalmas, terjengős geil massza lett az új lemez. Alig vártam, hogy véget érjen. Pedig a Hardwired sztem teljesen okés volt. Fú ebben a 72ben aki megtalalja az örömet...tisztelni fogom érte.

A Hardwired okés volt, ez meg unalmas, terjengős, geil massza? Hm. Érdekes meglátás. Nem rossz a Hardwired, szó se róla, de szerintem a 72 Seasons sokkal jobb. A You Must Burn meg kb az életmű egyik legjobb dala.

Ídesfaszom..., Ricsi fiú, tudjuk, hogy szeretsz nagyokat mondani, de azért kontrolláld már magad, jóember. Méghogy az életmű egyik legjobb dala :-D

Főleg, hogy a lemez legrosszabb száma, kb kérdés nélkül.
Idézet
 
#29 NOLA 2023-04-16 19:22
Idézet - Ric$:
Idézet - Valarmorgulisz:
Dobbenetesen lapos, unalmas, terjengős geil massza lett az új lemez. Alig vártam, hogy véget érjen. Pedig a Hardwired sztem teljesen okés volt. Fú ebben a 72ben aki megtalalja az örömet...tisztelni fogom érte.

A Hardwired okés volt, ez meg unalmas, terjengős, geil massza? Hm. Érdekes meglátás. Nem rossz a Hardwired, szó se róla, de szerintem a 72 Seasons sokkal jobb. A You Must Burn meg kb az életmű egyik legjobb dala.

Ídesfaszom..., Ricsi fiú, tudjuk, hogy szeretsz nagyokat mondani, de azért kontrolláld már magad, jóember. Méghogy az életmű egyik legjobb dala :-D
Idézet
 
#28 Nordmann 2023-04-15 07:19
Sok a kitartott, monoton módon ismétlődő riff, vagy hogy mondjam... ezáltal kb olyan, mint a modern elektronikus zenék, csak riff alapon. Szóval nem klasszikus/rock metál, hanem valami érdekes egyveleg.
Idézet
 
#27 Nordmann 2023-04-14 18:31
Első fél-, háttér hallgatásra nem a világ legrosszabb lemeze, főként a műfajában. Kifejezetten fülbarátra keverték, szép kerek és dinamikus a hangzás. És riffek minden mennyiségben. :P Azok a szólók tényleg érdekesek, de mint koncepció simán el tudom fogadni.
Idézet
 
#26 Csakegykomment 2023-04-13 18:34
Az egy dolog hogy az új lemezen rettenetesen gyengék Kirk szólói.. (Még a Hardwired-en is jobb szólói voltak talán.) Bár a 72-t eddig csak egyszer hallgattam végig.. Hangzásilag csillagos ötös a lemez, minden másban viszont gyenge sajnos.. néhány dal írásakor a Hardwired receptjét követték, ez igazából többször is érződik, már-már Hardwired 2 a lemez, miközben elég volt abból egy. Ami leginkább feltűnő, és számomra bosszantó az nem a szólók, vagy hogy az előző lemezre hajaz a mostani, hanem hogy hiányoznak a keményebb riffek a dalokból illetve valahogy a dalok nem annyira 'metálosak'. A Death Magnetic volt az utolsó lemezük amin több kemény riff is volt, a hangzása miatt sokan bírálták azt a lemezt (meg hogy egy-egy riff 5-ször el van ismételve - ami szerintem nem volt olyan nagy baj), az utolsó kettőnek kifinomultabb a hangzása, nem olyan nyers, viszont nem sokat ér, ha a dalokból hiányzik a metálos keménység, ez a mostani lemez inkább rock lemeznek tűnik, bár szentségtörés ilyet állítani egy olyan banda esetében amelynek a nevében 'metal' van. Az biztos hogy inkább a dallamosság dominál, nem a keménység. Egyáltalán nem rossz a lemez, egy 'tallicától kisebb zenekar összetenné az összes kezét egy ilyen lemezért, de Larséktól ez sajnos kevés..
Idézet
 
#25 Author and Punisher 2023-04-13 18:11
A legjobb szólók a St. Angeren voltak.
:)))
Idézet
 
#24 piftakiller 2023-04-13 16:52
Idézet - Barcs Bence:
Kirk karrierjének leggyengébb szólója amúgy a Hate Train-ben hallható (Beyond Magnetic EP-s dal), ha valaki igazán szörnyülködni akar...

Bizti? 5:30-nál tényleg gyengusz de igazából ez egy demo dal. A Hardwireden a szólói fele kb kuka számomra a számokkal együtt. Egy Bob Rock tuti kihúzott volna jobb dolgokat belőle. Sőt a megkockáztatom hogy a 2cd számai közül elég lett volna az elsőt (plusz a Spit out the Bone-t) kiadni. Az új albumot nem hallottam még
Idézet
 
#23 Simon Zoltán 2023-04-13 15:59
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - Nordmann:
A mondandója amúgy teljesen jogos. Élő példa a Dream Theater, amely régen dalokat írt (nem is akármilyeneket) , most viszont már szinte csak a gépészkedésekrő l szólnak a műveik.

.és valóban tényleg ,mennyire nincs igazad ....Petrucci valóban az a példa, aki mindent tud a gitáron akár "sebességben" is. De én kifejezetten az "elnyújtott" "hosszú "jól felépített a DAL-hoz illeszkedő, ahhoz "hozzáadó szólói miatt imádom. Pink Floyd szólókat sem hallottam még jobban megeleveníteni mástól, pedig azok aztán a dalokról és az érzelmekről szolnak....bocsika.

Az újkori DT kapcsán nem azt tartom a legnagyobb problémának, hogy jó gitáros-e még Petróczy Jancsi (mert szerintem mindig is az volt), hanem hogy van-e még lélek a mostani DT zenéjében. Szerintem nincs.

kinek a pap kinek a papné
Idézet
 
#22 Barcs Bence 2023-04-13 15:10

#21 Barcs Bence 2023-04-13 15:06
Idézet - Nordmann:
A mondandója amúgy teljesen jogos. Élő példa a Dream Theater, amely régen dalokat írt (nem is akármilyeneket) , most viszont már szinte csak a gépészkedésekrő l szólnak a műveik.

Kibaszott nagy +1!
Idézet
 
#20 Barcs Bence 2023-04-13 15:05
Kirk karrierjének leggyengébb szólója amúgy a Hate Train-ben hallható (Beyond Magnetic EP-s dal), ha valaki igazán szörnyülködni akar...
Idézet
 
#19 Simon Zoltán 2023-04-13 14:47
Idézet - Nordmann:
A mondandója amúgy teljesen jogos. Élő példa a Dream Theater, amely régen dalokat írt (nem is akármilyeneket) , most viszont már szinte csak a gépészkedésekrő l szólnak a műveik.

.és valóban tényleg ,mennyire nincs igazad ....Petrucci valóban az a példa, aki mindent tud a gitáron akár "sebességben" is. De én kifejezetten az "elnyújtott" "hosszú "jól felépített a DAL-hoz illeszkedő, ahhoz "hozzáadó szólói miatt imádom. Pink Floyd szólókat sem hallottam még jobban megeleveníteni mástól, pedig azok aztán a dalokról és az érzelmekről szolnak....bocsika.
Idézet
 
#18 Ric$ 2023-04-13 14:41
Idézet - valarmorgulisz:
Azt nem tudom, hogy érdekes meglátás-e. Ízlésen, élményen vitázni felesleges. Szerintem a Hardwired első cd-je csontnélkül 10-es, a második cd-ről már kukáztam volna 2-3 számot, de így is a legjobbnak tartom 91-óta. Én örülök, ha Te ezt jobbnak találod. Nekem semmivel sem lesz jobb/rosszabb az életem, ha valakinek ez a zene tetszik és örömet okoz. Sőt, örülök neki, mert azt jelenti, még mindig van kihez szólni s van nekik mit mondaniuk/zenélniük. De asszem ezen a ponton én úgy érzem ez ennyi volt.

Igazából csak azért mondtam, hogy érdekes meglátás, mert kicsit olyan volt a kommented, mint valami "isteni kinyilatkoztatá s": így van, pont. :D
De persze, felesleges vitatkozni az ízlésen, ez egyértelmű. Főleg, hogy elég ritkán értek egyet az emberekkel, Metallica tekintetben is.
Idézet
 
#17 klogg 2023-04-13 14:40
A bizonyhitvány magyarázása.
Idézet
 
#16 valarmorgulisz 2023-04-13 14:14
Idézet - Abigél:
Na jönnek már a Metallica professzorok a nagy megmondók.Csak valaki nehogy a hangzással jöjjön, amit eddig a megjelenés napjáig csak legfeljebb letöltve kaphatott meg és valami szar fülesen hallgatja. Ezek nem könnyű zenék, majd évekkel később beérik, így volt a Load-Reload lemezekkel is.H majd nem lesznek, akkor meg majd azért fog menni a hiszti, hogy de jó lenne várni egy új lemezre.

Azért ne csináljunk úgy, mintha a Metallica valami atomkomplex, rettenet progresszív, szövevényes dolog lenne. Attól, hogy 7-8 perc dalhosszból van 2-3 perc mattyantás az elején/végén, ezek nem lesznek nehezen befogadható dalok. A Load-Reload szerintem mai füllel sem jó Metallica lemezek. Viszont van rajta egy szakajtóra való jó rock dal.

A hangzást, meg hogy ki-min/mit hallgat szerintem itt ezen a ponton engedjük el. Megjegyzem én elfogadtam ezt a hangzást. Ezzel szerintem ma már mindenki együtt tud élni. Azzal viszont, hogy milyenek minőségűek maguk a dalok, semmi ráhatással nincs, hogy van a produkciós anyag minősége keverve.

Márpedig ezek a dalok a fénykortól messze elmaradnak. Az újkori lemezről is van pár igazán jó dal. Ezen a lemezen talán kettőt nagyon jót, és még kettő egészen okés-t hallottam. Meg vagy negyvenpercnyi b oldalas-félkész dalt agyig húzva alibizéssel.
Idézet - Ric$:
Idézet - Valarmorgulisz:
Dobbenetesen lapos, unalmas, terjengős geil massza lett az új lemez. Alig vártam, hogy véget érjen. Pedig a Hardwired sztem teljesen okés volt. Fú ebben a 72ben aki megtalalja az örömet...tisztelni fogom érte.

A Hardwired okés volt, ez meg unalmas, terjengős, geil massza? Hm. Érdekes meglátás. Nem rossz a Hardwired, szó se róla, de szerintem a 72 Seasons sokkal jobb. A You Must Burn meg kb az életmű egyik legjobb dala.

Azt nem tudom, hogy érdekes meglátás-e. Ízlésen, élményen vitázni felesleges. Szerintem a Hardwired első cd-je csontnélkül 10-es, a második cd-ről már kukáztam volna 2-3 számot, de így is a legjobbnak tartom 91-óta. Én örülök, ha Te ezt jobbnak találod. Nekem semmivel sem lesz jobb/rosszabb az életem, ha valakinek ez a zene tetszik és örömet okoz. Sőt, örülök neki, mert azt jelenti, még mindig van kihez szólni s van nekik mit mondaniuk/zenélniük. De asszem ezen a ponton én úgy érzem ez ennyi volt.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.