Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kilenc év után új dallal jelentkezett a Djerv: „Zeneileg kicsit mást akartunk kipróbálni”

Csaknem egy évtizednyi zeneínség és hét év szünet után új dallal jelentkezett a norvég Djerv. A Throne-t hamarosan további szerzemények követik majd.

0617djerv

Throne címmel új dalt mutatott be a Djerv, akikről utoljára 2013 környékén hallhattunk komolyabb szinten, igaz, limitált mértékben, de már tavaly is visszatértek a koncertszínpadokra. Mint kiderült, a leállás egyik okát Agnete Kjølsrud magánéleti nehézségei jelentették: az énekesnő súlyos depresszióval küzdött, és ugyan még akadnak nehéz periódusai, már látja a kiutat. A most bemutatott szám szövegileg is e témát dolgozza fel. „Zeneileg kicsit mást akartunk kipróbálni: valami gyorsabb, egyszerűbb dalban gondolkodtunk, nem szerettünk volna mindent túlgondolni”, mondják.

A zenekar dolgozik új nagylemezén, a 2011-es debüt folytatásán, ám nem kapkodnak vele: idén egyelőre első körben három további dal megjelenése biztos. „Még nem lőttünk fel megjelenési dátumot a lemezhez”, mondja Agnete. „Jelen állás szerint inkább dalról dalra haladunk, ami egyrészt érdekes, másrészt könnyebb tartani a fókuszt is: így nem tűnik teljesíthetetlennek a feladat, egy album viszont jelenleg még annak látszana. Kis lépésekkel haladunk előre.”

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.