Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Június 11-én adja utolsó magyarországi koncertjét a Slayer

Június 11-én Budapesten koncertezik a Slayer. A zenekar utolsó turnéja keretében jut el hazánkba, a Papp László Sportaréna színpadára.

0122slayer

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában kezdődött májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott – utóbbi jelenleg is tart. A turné meghosszabbítása során a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába. Utóbbi túra keretében egyszer még Magyarországon is meg lehet majd nézni a csapatot. Egyelőre még nem tudni, hogy ezeken a bulikon, így Budapesten is ott lesz-e a Lamb Of God és az Anthrax, mint a körút eddigi állomásain, de pár 2019-es európai fesztivál névsora alapján, ahol mindhárom banda szerepel, méghozzá azonos napokon, akár még ez sem kizárt. Reménykedjünk… Az viszont fixnek tűnik, hogy a jövő évi bulikon Gary Holt gitározik majd a zenekarban, noha a hátralévő idei európai fellépéseken egy családi tragédia miatt Phil Demmel helyettesíti.

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők december 4-én 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés december 5-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#20 Béla 2018-12-10 19:18
Idézet - Béla:
Lehet tudni vmit a jegyek fogyásáról? Siessek vagy ne?:)

Akkor nem sietek:)
Idézet
 
 
#19 Béla 2018-12-06 13:40
Lehet tudni vmit a jegyek fogyásáról? Siessek vagy ne?:)
Idézet
 
 
#18 Gazdag Illés 2018-12-05 17:13
Hát nem volt olcsó, de az utolsó magyar Ölő bulinak meg kell adni a módját.
Idézet
 
 
#17 ThrashForever 2018-12-04 17:46
Idézet - The_Sentinel:
No győztem, két jegy stopizva, köszi az együttérző segítséget.:-)


Sztem jól tetted, hogy tapostál érte, mert gyaníthatóan nem leszünk kevesen, kiindulva a bécsi buliból. Bár a Stadthalle azért kisebb, mint az Aréna. Mondjuk ott sem az osztrákok feszítették szét a falat, mert sok német szót nem hallottam. :)
Idézet
 
 
#16 The_Sentinel 2018-12-04 15:33
No győztem, két jegy stopizva, köszi az együttérző segítséget.:-)
Idézet
 
 
#15 A75 2018-12-04 14:38
Remélem eltart ez a búcsúturné még pár évig. El tudnám viselni, hogy 7-8 havonta megnézzem a Slayer-t.
Idézet
 
 
#14 faktor69 2018-12-04 13:14
Idézet - The_Sentinel:
Köszi mindkettőtöknek .

Az van, h nekem nem jött e-mail tőlük, bejelentkezve meg nem találok e-mail küldős felületet, de még címet sem.

Balfasz-e vagyok?


Próbálj meg ide írni: info@livenation .hu
Idézet
 
 
#13 The_Sentinel 2018-12-04 12:47
Köszi mindkettőtöknek .

Az van, h nekem nem jött e-mail tőlük, bejelentkezve meg nem találok e-mail küldős felületet, de még címet sem.

Balfasz-e vagyok?
Idézet
 
 
#12 faktor69 2018-12-04 11:10
Idézet - The_Sentinel:
Neked hogyan? Én Livenation-nél regisztrálva vagyok, szépen bejelentkeztem, de bármit csinálok, mindenhogy csak a holnapi jegyértékesítés t dobja fel.:-/


Küldtek emailben exkluzív elővásárlási lehetőséget jelszóval. Ma 10 órától lehetett érvényesíteni.
Idézet
 
 
#11 ThrashForever 2018-12-04 11:08
Sentinel! Írj egy privát üzit a Live Nation-nek, és küldenek egy kuponkódot meg egy linket. Ott tudsz jegyet vásárolni.
Idézet
 
 
#10 The_Sentinel 2018-12-04 10:44
Neked hogyan? Én Livenation-nél regisztrálva vagyok, szépen bejelentkeztem, de bármit csinálok, mindenhogy csak a holnapi jegyértékesítés t dobja fel.:-/
Idézet
 
 
#9 faktor69 2018-12-04 10:19
Már van 2 jegyem.:-)
Idézet
 
 
#8 Kovacs Ervin 2018-12-03 19:58
Vajdasagbol, atszeltem egessz Magyarorszagot Becsig, megerte. Persze, hogy Pestre is eltolom a mocskos kepemet. \m/ \m/
Idézet
 
 
#7 nsz 2018-12-03 17:42
Idézet - Habbal:
Hát ha Lamb of God is társulna hozzájuk, akkor tuti mennék.

Pont lesz.rom, ki társul hozzájuk, tuti megyek.
Idézet
 
 
#6 Habbal 2018-12-03 13:56
Hát ha Lamb of God is társulna hozzájuk, akkor tuti mennék.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.