Shock!

április 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jön a Refused visszatérő albuma, egy dal már meg is hallgatható

0428refusedJúnius 30-án új albummal jelentkezik a korszakalkotó Refused. A svéd hardcore/punk-zenekar Nick Launay producerrel (Arcade Fire, Kate Bush, Nick Cave) készítette el a Freedom című lemezt, amelyről máris meghallgatható az első dal, az Elektra.

„Ez innentől fogva nem simán újjáalakulás", mondja a visszatérő album kapcsán Dennis Lyxzén énekes. „Ez az egyik legradikálisabb dolog, amit valaha is csináltunk úgy zeneileg, mint szövegileg." „Senki sem akarta, hogy elkezdjük szétbaszni a nagyszerű album elkészítése után feloszló zenekar imázsát, senki sem szerette volna, ha felvizezzük ezt az egészet, ez azonban csak provokált minket", teszi hozzá David Sandström dobos. Mindez persze nem véletlen, hiszen a csapat 1998-as harmadik lemezével, a The Shape Of Punk To Come-mal alapvető hatást gyakorolt a 21. század súlyos zenéire, és mivel az anyag megjelenésével párhuzamosan beszüntették tevékenységüket, sikerült igazi legendává is válniuk.

0428refusedcA Freedom producere Nick Launay volt, kivéve két dalt, a most bemutatott Elektrát és a 366-et, ezeket ugyanis Shellbackkel, az egyik legfelkapottabb svéd popproducerrel készítették. Utóbbi ugyanúgy dolgozott már Taylor Swifttel, mint Pinkkel vagy Britney Spearsszel.

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Elektra
02. Old Friends / New War
03. Dawkins Christ
04. Françafrique
05. Thought Is Blood
06. War On The Palaces
07. Destroy The Man
08. 366
09. Servants Of Death
10. Useless Europeans

A Refused csaknem másfél évtizednyi szünet után, 2012-ben alakult újjá. A reunion annyiban nem volt előzmény nélküli, hogy a '98-as lemezt nem sokkal korábban ismét kiadta az Epitaph, de az események katalizátorát mégis az jelentette, hogy Kristofer Steen basszusgitáros végre diplomát szerzett opera tanszakon, és hosszabb kihagyás után ismét gitározni kezdett. Ez beindította Sandström dobos fantáziáját is, így a banda hamarosan ismét a próbateremben találta magát teljes felállásban, azaz Jon Brännström gitárossal és Lyxzénnel. Ekkor kereste meg őket az egyik legrangosabb amerikai alter- és művészeti fesztivál, a Coachella, és végül egy bemelegítő klubbuli után ez lett a visszatérésük színhelye. A csapat azóta kisebb-nagyobb rendszerességgel koncertezett is. Az egyetlen lényeges változás Brännström kirúgása jelentette tavaly ősszel, minden különösebb indok nélkül.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 cápaidomár 2015-04-28 16:10
Várható volt ugyan, de ez tényleg baró egy szerzemény. No, meg ez a gomba-kompatibilis trippelős videó is ott van. Tök jók ezek az ügyesen bújtatott, de valójában kifejezetten érzelmes melódiák, csupa kis apróság, amiket jól fel lehet fedezni. Ettől tud valami igazán izgalmassá válni, még ha első nekifutásra egyszerűnek is tűnik, plusz ezek az okosan kivitelezett ritmikai csavarintások... Szóval kellemes és szórakoztató, változatos, és semmiből sincs több a kelleténél.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.