Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Jó, ha az ember képes nemet mondani olyasmire, amire azelőtt mindenképpen igent mondott volna”

Tavaly jelent meg a Suicidal Tendencies legutóbbi lemeze, a World Gone Mad, amelyről előzetesen Mike Muir azt pedzegette, hogy akár az utolsó is lehet a sorban. Aztán persze most már finomítja a dolgot…

0930sui

„Manapság már senkinek sem szabad hinni”, felelte Muir a 103.7 The Eagle Rocks! kérdésére, amikor arról faggatták, tényleg a tavalyi World Gone Mad-e a Suicidal Tendencies utolsó albuma. „Alapvetően annyit mondtam erről a témáról előzetesen: olyan lemezt szeretnénk készíteni, amivel akkor is elégedettek lehetünk, ha az utolsó a sorban. Annak fényében, mióta csináljuk már ezt az egészet, meg úgy általában véve is, az ember nem igazán tud tíz évre előre tervezni. Az óra akkor is ketyeg, ha te közben semmit sem csinálsz. Így aztán mindenképpen olyan albumot akartunk letenni az asztalra, amivel nagyon elégedettek vagyunk. De közben amúgy felvettünk egy EP-t is, amit eredetileg a World Gone Mad előtt szerettünk volna megjelentetni, de a vége az lett, hogy csak utána hozzuk ki. Szóval ez például hamarosan kijön majd. És dolgozunk emellett máson is. Jövőre sok mindent várunk izgatottan. Ugyanakkor nem félünk nemet mondani semmire. Jó dolog, ha az ember képes nemet mondani olyasmire, amire azelőtt mindenképpen igent mondott volna. Szerintem ez fejlődést jelent.”

A Suicidal dobosa továbbra is Dave Lombardo.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 Bólogató kutya 2017-11-17 12:07
Nem :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.