Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jeff Loomis lett a Graham Bonnet-féle Alcatrazz gitárosa

Mindössze néhány nappal azután, hogy bemutatta első számát a Doogie White-tal felálló Alcatrazz, bejelentette saját zenekari verziójának oszlopát Graham Bonnet. És az illető felbukkanására garantáltan senki sem számított…

0609_jeff_loomis

Tavaly jelent meg az Alcatrazz visszatérő albuma, a Born Innocent, ám év végére összekavarodtak a dolgok a csapat körül. A hangszeres szekció, vagyis Jimmy Waldo, Joe Stump, Gary Shea és Mark Benquechea Doogie White énekessel folytatja Graham Bonnet helyén: a döntés hátterében a zenekar menedzsere, Giles Lavery, illetve Bonnet frontember nézeteltérései álltak, a legendás énekes ugyanis nem volt hajlandó tovább együtt dolgozni Laveryvel, társai viszont továbbra is a menedzserrel szerették volna intézni a dolgaikat. Miután a banda bejelentette, hogy White-tal mennek tovább Alcatrazzként, Bonnet a közösségi médiában leszögezte: eszében sincs feladnia saját gyermekét. „Továbbra is felvételeket készítek és koncertezni fogok az Alcatrazz zenekarral”, írta Graham. „Én vagyok az alapító, a fő dalszerző, és ez mindig is így volt, mióta csak ’83-ban létrejött a csapat.”

Bonnet néhány nappal a másik csapat első dala után bejelentette első zenésztársát saját Alcatrazz-verziójában, és a szóban forgó muzsikus nem más, mint Jeff Loomis, a Nevermore egykori és az Arch Enemy jelenlegi gitárosa. „Jeff hihetetlenül erőteljes zenész, briliáns dalszerző és nagyszerű ember – mondja Bonnet. – Képességei senkihez sem foghatók, és hihetetlenül izgalmas kilátás, hogy újrateremthetem vele az Alcatrazz korai korszakának mágiáját, csak éppen modernebb, súlyosabb hangzással.”

A felek leszögezik: mindez nem érinti Loomis Arch Enemy-beli tagságát, a formáció pedig a közlemény tanúsága szerint Graham Bonnet’s Alcatrazzként fut majd.

 

Hozzászólások 

 
#5 Montsegur 2021-06-10 09:59
Warrel pótolhatatlan. És nem biztos, hogy talál még egy zenészt, akivel ilyen különleges kémia alakulna ki, mint ami kettőjük között volt.

Elképesztő profin játszik az Arch Enemy-ben is, de én sem érzem, hogy ott eddig bármit hozzá tudott volna tenni a dolgokhoz. Az egyik másik zseni projektje... A pénz nyilván jól jön, az AE szekere meg jól fut.

Biztos, hogy itt is kurva jól és végtelen alázattal fog játszani, de én is jobban szeretnék újra valami loomisosabbat hallani tőle.
Idézet
 
 
#4 Gyuszi 2021-06-10 09:30
Egy ilyen képességű zenésznél egyenesen ciki, hogy így zsoldoskodik ahelyett, hogy valami önállót alkotna - akár zenekarvezetőké nt.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2021-06-09 19:14
Idézet - Weigi:
Inkább kerítene egy Warrel Dane kaliberű énekest és Nevermore II.
Saját zenéket kéne írnia és nem mások gyerekeit terelgetni.
Elaprózza a tehetségét.
Kár érte, kiváló ügynök volt!

Egy kicsit nekem is úgy tűnik. Az Arch Enemybe se kellett vona belépni bérzenésznek, meg ide se. Ilyen "nincs jobb dolgom, hát csinálom" dolognak tűnik. És mindenekelőtt hakniturnézásna k.
Idézet
 
 
#2 Weigi 2021-06-09 18:18
Inkább kerítene egy Warrel Dane kaliberű énekest és Nevermore II.
Saját zenéket kéne írnia és nem mások gyerekeit terelgetni.
Elaprózza a tehetségét.
Kár érte, kiváló ügynök volt!
Idézet
 
 
#1 kamikaze 2021-06-09 15:23
El fogja tudni játszani, és már ez is nagy dolog. Hogy aztán mennyire viszi bele a saját stílusát - vagy egyáltalán mennyit engednek abból neki - az a következő kérdés. Nem egy nyilvánvaló választás az biztos, egy próbát mindenképpen megér. Amúgy meg nem teljesen idegen Jeff számára ez a vonal, aki mellesleg Jason Becker nagy tisztelője is. A történet abba a sorba illeszthető, amiről pár hete pl. George Lynch is nyilatkozott a projektjei kapcsán.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.