Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt a semmiből egy vadonatúj szám a Soundgardentől

1027sgMiközben Chris Cornell régi cimboráival, a Pearl Jammel jammelt a hétvégi Bridge School Benefiten, a Soundgarden minden előjel nélkül, surranópályán kihozott egy vadiúj dalt. Egyelőre még nem tudni, hogy a Storm felkerül-e a banda következő lemezére, vagy csak amolyan soron kívüli bónusz.

„Még nem jöttünk össze dalokat írni a stúdióban, de mindenki hozza a nótaötleteket, szóval elég gyorsan felpörgettük a motort”, mondta Chris egy Los Angeles-i rádióállomásnak tavasszal a következő Soundgarden-albumról. „Hirtelen mindenki előrukkolt két alappal, és ez már helyből nyolc számvázlat, amivel dolgozhatunk. Ez pedig azt jelentené, hogy egyből egy album készítésének kellős közepén találnánk magunkat, ami akár már holnap is megtörténhet.” Cornell korábban leszögezte: a zenekar annak ellenére sem akar elkezdeni kapkodni az új albummal, hogy egyébként mind egyetértenek a folytatás szükségességében és létjogosultságában.

A Soundgarden több mint másfél évtized után 2012-ben adott ki új nagylemezt a King Animallel. A zenekar július 19-étől nagyszabású amerikai turnén vett részt a Queens Of The Stone Age társaságában, a Pearl Jammel koncertező Matt Cameron helyén Matt Chamberlainnel. A Storm című új dalról egyelőre olyannyira nem tudunk semmit, hogy még az is kérdéses, mikor vették fel – de mindenesetre meg lehet hallgatni.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#7 Flagellator1974 2014-10-29 13:27
U2? Inkább Nephilim. De csak egy kicsit :P
Idézet
 
 
#6 keviny 2014-10-28 17:51
Király! Szeretem az ilyen meglepiket!
Idézet
 
 
#5 Charlie Firpo 2014-10-28 09:55
http://www.youtube.com/watch?v=X1OgNyXELxs :D
Idézet
 
 
+1 #4 Khold 2014-10-27 20:58
Egész jó, viszont nagyon eszembe jut a dalról a U2 első lemeze.
Idézet
 
 
+1 #3 Tóth Szalai Márton Pablo 2014-10-27 19:45
itt van ni!

https://www.youtube.com/watch?v=KgWS6DkogV0
Idézet
 
 
#2 Bronson999 2014-10-27 19:30
Itt meg lehet hallgatni! https://www.youtube.com/watch?v=KgWS6DkogV0
Idézet
 
 
+4 #1 P 2014-10-27 16:47
Privát videó :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.