Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Iowa-szintű brutalitás várható a Slipknot új albumától

Ugyan még odébb van a Slipknot következő albumának megjelenése, Corey Taylor énekes szerint a rajongók igen súlyos anyagban reménykedhetnek. A frontember egyenesen a 2001-es, legendásan agresszív Iowát hozza példának...

slipknot_k2015_02

A Kerrang!-nek nyilatkozott a Slipknot készülőben lévő új lemezéről Corey Taylor. „Még a demózási fázisnál tartunk”, mondta az énekes. „Ugyanakkor nagyon komoly kísérleti terveink vannak – és ezt most azért mondom, mert a legjobban azzal lehet megnevettetni Istent, ha hangosan is ismerteted a terveidet – arra nézve, hogy a jövő év elején stúdióba vonuljunk, és beindítsuk ezt a szart. Tizenhat dalt írtunk eddig, és kibaszott veszélyesek. Szerettem a .5 lemezt, de össze sem lehet hasonlítani ezzel. Ez az új tényleg Iowa-szinten súlyos. Nekem pedig az én koromban meg kell majd turnéztatnom ezeket a dalokat – már most érzem őket a hátamban!”

Taylor hozzátette: folyamatosan, napi szinten kommunikál a zenekar többi tagjával, és mindenki izgatott a munkálatok miatt. A mostani tervek szerint a lemez még 2019-ben megjelenhet, vagyis pontosan húsz évvel a banda klasszikus első albuma után.

Corey június 25-én a Stone Sourrel Budapesten koncertezik, részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
-1 #8 adamszabo92 2018-06-23 17:53
Legyen úgy :)
Idézet
 
 
-1 #7 miso 2018-06-22 18:17
Az 5-ik lemez nekem nem igazán jött be, sőt az előző 4-ikről is csak a fele tetszett.

Az első 3 lemez nagyon rendben van, de ideje lenne végre valami igazán ütőset csinálniuk, és ehhez az Iowa lemez a legjobb irányvonal:)

(nem igazán hiszek már ebben)
Idézet
 
 
#6 Codename333 2018-06-22 12:23
am nem tudom miért de van egy oylan érzésem h ez lesz az utólsó Slipknot korong.Gondolom még egyszer szeretnének odabaszni. Pláne h már Shawn Crahan is pedzegtette h tele a töke a turnézássla és nem is nagyon bírja már annyira....meglátjuk
Idézet
 
 
+5 #5 bogar 2018-06-22 12:11
Ahhoz már túl gazdagok szerintem, hogy éhesek és brutálisak legyenek. Nyilván a kifejezési eszköztáruk nem változik, de a motivációjuk igencsak megkérdőjelezhe tő.
Persze ettől még lehet egy piszok jó album a következő, de a zsigeri brutalitás szerintem már nem fog visszatérni.
Idézet
 
 
+5 #4 revdav11 2018-06-22 11:04
Így 4 év távlatából a .5 se egy akkora eresztés, mint akkoriban tűnt.

Szeretném elhinni, de nem hiszem én már, hogy akkora robbanás lenne. Persze nagyon szép lenne, ha tényleg ez lenne az utolsó album és azzal még letennének egy olyan lemezt az asztalra, ami méltó az első 2 lemezhez.

Illetve korrekt lenne szerintem visszahozni Joey-t, főleg ha már ennyire a vége felé közeledik a történet.
Idézet
 
 
+2 #3 Codename333 2018-06-22 10:43
legyen úgy!
Idézet
 
 
+7 #2 valarmorgulisz 2018-06-22 08:54
Valamint a .5 is Iowa szintű brutalitást ígért. Valamint a Hydrograd Taylor legjobb munkája a Knot Selftitled óta. Igen tudjuk, Corey. Jó dalszerző és énekes vagy de pocsék és hiteltelen marketinges.
Idézet
 
 
+4 #1 nsz 2018-06-22 08:37
Ámen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.