Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ich Tu Dir Weh: még egy szám a Rammstein új DVD-jéről

0817rammSzeptember 25-én jön ki a Rammstein In Amerika című DVD, amely a zenekar egyik öt évvel ezelőtti amerikai buliját örökíti meg. Az anyagról most megtekinthető az Ich Tu Dir Weh felvétele is.

2010. november 12-én játszott a patinás New York-i Madison Square Gardenben a Rammstein, és a koncert hatalmas siker volt: a 18 ezer jegy mindössze fél óra alatt elfogyott a bulira. A zenekar teljes egészében rögzítette a bulit, és most, hogy már jó ideje inaktívak, ennek kiadásával törik meg a csendet az ősszel. A dupla DVD-n és Blu-rayen megjelenő Rammstein In Amerika ugyanakkor nem kizárólag a koncert tizennégy kamerával, HD-ben rögzített anyagát rejti majd 5.1-es hanggal, hanem egy kétórás dokumentumfilm is felkerül rá Rammstein In Amerika címmel, és egy húszperces kis összeállítás a legutóbbi lemez, a buli idején aktuális, 2009-es Liebe Ist Für Alle Da készítését is felidézi. Ami a monstre dokumentumfilmet illeti, retrospektív, a banda húszéves karrierjét összefoglaló alkotásról van szó, amelynek munkálatait maga a zenekar felügyelte, és olyan ismert zenészek bukkannak fel benne vendégként a Rammstein tagjai mellett, mint Iggy Pop, Chad Smith, Moby, Marilyn Manson, Steven Tyler, Jonathan Davis vagy Scott Ian, nem is beszélve a Slipknot, a System Of A Down és a KISS teljes legénységéről, illetve a filmsztár Kiefer Sutherlandről.

A Live From Madison Square Garden koncertvideó dallistája az alábbi:

01. Rammlied
02. B********
0817rammam03. Waidmanns Heil
04. Keine Lust
05. Weisses Fleisch
06. Feuer Frei!
07. Wiener Blut
08. Frühling In Paris
09. Ich Tu Dir Weh
10. Du Riechst So Gut
11. Benzin
12. Links 2 3 4
13. Du Hast
14. Pussy
15. Sonne
16. Haifisch
17. Ich Will
18. Engel

A Rammlied már ismert felvétele után alább máris megtekinthető az anyagról az Ich Tu Dir Weh is. Till Lindemann énekes idei albumáról itt olvashatsz.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.