Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hat év után itt az első új dal a Judas Priesttől

Július 14-én, Redeemer Of Souls címmel jelenik meg a Judas Priest új nagylemeze, amelynek címadó dala máris meghallgatható. A veterán birminghami heavy metalosok először adnak ki albumot K.K. Downing gitáros nélkül.

0427redeemer

Redeemer Of Souls címmel jön ki július közepén a Judas Priest új, sorrendben tizenhetedik stúdióalbuma, az első a sorban, amelyet a heavy metal műfaj egyik legfontosabb alapzenekara K.K. Downing gitáros nélkül, Richie Faulknerrel készített. A Priest legutóbb a 2008-as Nostradamus dupla konceptalbumon jelentkezett friss dalokkal, vagyis a Painkiller és a Jugulator között eltelt időt leszámítva egyszer sem telt még csak hozzávetőlegesen sem ilyen hosszú időbe, hogy új albumot jelentessen meg a Judas Priest, pedig akkor még egy énekescserét is lezavartak közben.

„Kemény és súlyos a lemez, olyan, aminek a rajongóink szerintem nagyon örülnek majd”, mondta korábban Rob Halford énekes az albumról. „Tudjuk, hogy meg kell felelnünk a hírnevünknek, és egy igazán erős, masszív lemezt kell leszállítanunk. Az anyag tele lesz mindazon nagyszerű dolgokkal, amelyeket annyira szerettek a Judas Priestben – nem hinném, hogy ennél többet mondhatnék róla anélkül, hogy felnégyelnének…”

A címadó dal alább máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
+1 #9 TelekiPál 2014-04-29 08:52
Nem mondom, hogy komolyabb Judas rajongó vagyok, de tisztelem, elvagyok velük, főleg a korábbi dalaikkal. Erről a számról két szó jutott eszembe: erőltetett és öreg. Erőltettenek érzem Halford kényszeres hangremegtetésé t és fáradtan öregnek a zenét mögötte…
Idézet
 
 
+2 #8 kmaker 2014-04-28 22:19
Legnagyobb sajnálatomra vérbeli priest rajongóként egyáltalán nem ezt vártam. 6 évet, 6 átkozott dalnélküli évet kellett várni, hogy kijöjjenek egy ilyen dallal, ami számomra lehangoló. Hangzásilag se a legmegfelelőbb, de ami leginkább gond, hogy a hell patrol másolata. Ami azért érdekes, mert ez idáig soha nem volt olyan a priest esetében (sok más mellett ezt is imádom/imádtam bennük), hogy egy korábbi dalukat, vagy lemezüket másolták volna, és mégis megmaradt mindegyik lemez igazi priest-féle heavy metalnak. Ez a banda mindig előre tekintett, megújúlt, nem pedig önmaguk kópiáját gyártogatták.
A Metal God sikítós témái, mint pl a ram it down lemezen, meg hol maradnak?
Valóban jól írtátok, hogy ráadásul eléggé manowar-os is a dal...
Na nem akarom leírni őket, az albumot ennek ellenére nagyon várom.
Idézet
 
 
#7 bogar 2014-04-28 21:23
Stílusgyakorlat , de nem több!
Idézet
 
 
+3 #6 Nűnű 2014-04-28 14:58
Idézet - Wendiii:
Bocsánat, de csak nekem van olyan érzésem, hogy egy kiadatlan Manowar dalt hallgatok?


Nem csak neked. Olyan, mintha Joey DeMaio-nál beragadt volna egy-két Judas lemez, és az ihletett volna egy új Manowar dalt
Idézet
 
 
+2 #5 queensryche999 2014-04-28 14:45
Hát igen, elsőre nem egy extázis, de ne feledjük, hogy egy olyan zenekarról van szó, amely mögött ott egy élet munkája.

Ugyan nem Priest, de kapcsolódik: tegnap újranéztem a Halford - Live in Anaheim DVD-t és bár nyilván volt benne utómunka, ajánlom minden Halford-fannak, mert nagyon erős.

http://www.youtube.com/watch?v=kFZyolGEiDI
Idézet
 
 
+3 #4 Scarecrow 2014-04-28 13:32
Jó szám, de azért a végén belefért volna egy Halford scream :)
Idézet
 
 
#3 bpeter 2014-04-28 12:09
Idézet - Dead again:
Nem rossz dal, de tuti, hogy lesz ennél még sokkal jobb nóta is a lemezen . . A hangzása viszont nekem fura, és rá is jöttem, hogy mi az (szerintem): egyszerűen halkak a gitárok. Alig hallom őket. Vagy túl hangos a dob, a kettő közül valamelyik, vagy mindkettő egyszerre.
Viszont van benne némi Painkiller hangulat nekem (mert emlékeztet a Hell patrol dalra).


Én fülessel hallgatom, így teljesen rendben van. A legutóbbi Iced Earth-tel voltam úgy, hogy a dob mindent lesöprően hangos, de aztán valahogy kinyíltak a gitárok. :)
Idézet
 
 
+2 #2 Dead again 2014-04-28 12:03
Nem rossz dal, de tuti, hogy lesz ennél még sokkal jobb nóta is a lemezen . . A hangzása viszont nekem fura, és rá is jöttem, hogy mi az (szerintem): egyszerűen halkak a gitárok. Alig hallom őket. Vagy túl hangos a dob, a kettő közül valamelyik, vagy mindkettő egyszerre.
Viszont van benne némi Painkiller hangulat nekem (mert emlékeztet a Hell patrol dalra).
Idézet
 
 
+2 #1 Wendiii 2014-04-28 11:58
Bocsánat, de csak nekem van olyan érzésem, hogy egy kiadatlan Manowar dalt hallgatok?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.