Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hallgasd meg Jordison, Leclercq és Csihar közös EP-jét!

Sinsaenum néven fut az az új extrémmetalos projekt, amelyben Joey Jordison egyesítette erőit Csihar Attilával, Sean Zatorskyval, Frederic Leclercq-kel és Heimothtal. A formáció első, kétszámos minialbuma most meghallgatható.

0607sinsaenum

Joey Jordison két új projektet is bemutatott az utóbbi hetekben: az egyik a Scar The Martyrból kifejlődött Vimic, július 29-én, Echoes Of The Tortured címmel pedig egy Simsaenum nevű bandával is lemezt jelentet meg. Ennek tagjai rajta kívül hazánk egyik legismertebb metalikonja, Csihar Attila (Mayhem), illetve Sean Zatorsky (Daath) énekesek, Frederic Leclercq gitáros (Dragonforce), illetve Heimoth basszer (Seth). A banda első videója, az Army Of Chaos alább meg is tekinthető (és tudomásunk szerint Magyarországon forgatták).

A projekt fő dalszerzője egyébként nem Jordison, hanem Leclercq. „Régóta deathmetal-rajongó vagyok, és a lemez néhány dalát már 1998-ban megírtam, szóval olyasmi ez, amit mindig is meg akartam valósítani", mondja Frederic. „Ugyanakkor valahogy sosem bizonyult ehhez megfelelőnek az időzítés, és nem találtam meg hozzá a megfelelő embereket sem. Aztán kaptam egy SMS-t Joeytól, aki érdeklődött, mi újság, én meg meséltem neki ezekről a death metalos dalokról."

A hamarosan megjelenő album Leclercq szerint átfogó, tényleg nagylemezes megközelítésű munka. „Utazásra akarom vinni a hallgatót, és mivel minden összefügg egymással, ugyan ki lehet választani egyes dalokat az anyagból, de mégis arra készült, hogy egészként hallgasd. Manapság, az iTunes meg a hasonlók korában az emberek alapvetően nem így hallgatnak zenét, viszont ez a lemez olyan, ami átfogó élményt nyújt, és rávesz, hogy egységes alkotásként fogadd be. Én még olyan időkből származom, amikor feltettél egy lemezt, és hallgattad, amíg véget nem ért."

A zenekar első, kétszámos EP-je a héten jött ki, és az alábbi Spotify-widget jóvoltából máris végigélvezhető.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 Abracadabra 2016-07-03 09:45
Szerintem jó kép. Én mindig jókat virulok a kihúzott háton, a kartartáson és a szigorú tekinteteken. :D Egyébiránt nagyon várós a lemez. Majdnem a szülinapomon jelenik meg. Köszi srácok!! :D Szép ajándék!!!
Idézet
 
 
+10 #4 Scud 2016-06-07 11:37
Idézet - nemmondommegbaz ze:
Idézet - Scud:
"Fiúk, háromra orron át mérges levegővétel!"

"Ok, de miért?"

"Jó, lesz, figyeljétek meg!"

Nem tetszik nem hallgatjuk,enny i,legalabb magyar bajtarsunknak adjunk ennyi tiszteletet!



Nem kell annyira mellreszívni, Gyuri.
Minden tiszteletem Csiharé, ettől függetlenül, ez a kép akkor is vicces.
Idézet
 
 
+5 #3 nemmondommegbazze 2016-06-07 09:43
Idézet - Scud:
"Fiúk, háromra orron át mérges levegővétel!"

"Ok, de miért?"

"Jó, lesz, figyeljétek meg!"

Nem tetszik nem hallgatjuk,enny i,legalabb magyar bajtarsunknak adjunk ennyi tiszteletet!
Idézet
 
 
+4 #2 Scud 2016-06-07 09:25
"Fiúk, háromra orron át mérges levegővétel!"

"Ok, de miért?"

"Jó, lesz, figyeljétek meg!"
Idézet
 
 
+21 #1 Tom 2016-06-07 08:58
a kép alapján valami komoly gond lehet a csávók nyakával. biztos a sok headbang.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.